Imane Helif nyilvánosságra került nemiségi vizsgálatainak eredményei után ismét fellángolt a vita a transznemű sportolók kérdésében. Noha a Nemzetközi Olimpiai Bizottság kitart a saját igazsága mellett, a sportszervezetre hatalmas nyomás nehezedik abban a kérdésben, hogy az olimpiai induláshoz is kötelező legyen a nemiségi vizsgálat. Az ENSZ különmegbízottja a férfi- és női kategória mellett egy harmadik kategória bevezetését ajánlja, és immár megkapta a NOB azt a nyílt levelet, amelyben azt követelik, akinél felmerül, hogy nem született nő, az ne indulhasson a hölgyek versenyein. A petíciót már negyvenezren írták alá – írja a Magyar Nemzet.
Az ADF International ezen a héten kézbesítette a levelet a NOB vezetésének.
Felháborító, hogy a NOB olyan irányelveket fogad el, amelyek lehetővé teszik a nőnek vallott férfiak számára, hogy versenyezzenek a női sportágakban. Ez nem más, mint az érzelmek előtérbe helyezése a tisztességnél, az ideológiánál és az igazságnál”
– írták a szerzők a szervezet irányítóinak. A Magyar Nemzet arra is emlékeztetett, hogy korábban a Nemzetközi Női Sportkonzorcium (ICFS) alapítója, Linda Blade írt nyílt levelet a szervezet nevében a NOB-nak, amiben azt követelték, hogy vegyék el Helif minden, a nők között szerzett díját, köztük a párizsi olimpián elnyert aranyérmét.
Egyetértünk abban, hogy vissza kell venni Helif aranyérmét az összes olyan díjával együtt, amit nők ellen nyert el, és ezeket az adott tornákon a legjobb női ökölvívónak adják át. Most kiderült, az IBA-nak volt igaza, és Helif részvétele női bokszviadalokon egyértelműen igazságtalan és az ellenfelek egészségére veszélyes”
– jelentette ki Kim Jones, aki hozzátette, azokat is szankcionálni kell, akik engedélyezték Helif indulását a nők között a párizsi olimpián. Reem Alsalem, az ENSZ nők és lányok elleni erőszakkal foglalkozó különmegbízottjának jelentése szerint a nők több mint 890 érmet veszítettek el 29 sportágban a női kategóriákban versenyző férfiakkal szemben. Ez a jelentés az ADF International által az ENSZ New York-i központjában tartott közelmúltbeli közgyűlésén került a figyelem középpontjába.
Ahogy azt a PS is megírta, a Le Correspondant két korábbi orvosi vizsgálat eredményére hivatkozva arról adott hírt, hogy Iman Helif születési rendellenességgel él, úgynevezett rejtett heréje van, nincs petefészke, plusz XY-kromoszómái is vannak, azaz ha már be kellene sorolni valamelyik nemhez, akkor inkább férfi, mint nő.
Helif jogi csapata erre bejelentette, beperelik a Le Correspondant-t megalapozatlan és bizonytalan hitelességű források publikálása miatt. Ezután a NOB is az algériai bokszoló mellé állt.
A NOB-ot elszomorítja az a hadjárat, amely Iman Helif ellen folyik. A francia lap homályos bizonyítékokra hivatkozik, amelyek eredete tisztázatlan
– szerepelt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság közleményében.
(MN / Kiemelt kép: MTI/EPA/Mast Irham)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS