Pesti Srácok

Nem emelnek vádat Romániában a tavalyi újabb temetőfoglalás és uszítás ügyében

Nem emelnek vádat Romániában a tavalyi újabb temetőfoglalás és uszítás ügyében

Vádemelés nélkül lezárta a csíkszeredai ügyészség azokat a büntetőjogi eljárásokat, amelyeket az úzvölgyi katonatemetőben a nacionalista Calea Neamului (Nemzet útja) egyesület által tavaly engedély nélkül felállított 150 fakereszt ügyében indított - tudatta szerdán a Maszol.ro hírportál Mihai Tirnoveanunak, az egyesület vezetőjének a Facebookon közzétett bejelentését ismertetve.

Tirnaveanu felidézte: Hargita Megye Tanácsának elnöke, Csíkszentmárton önkormányzata és az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) feljelentései nyomán több eljárás is indult ellene, majd az ügyészség összevonta ezeket a dossziékat. A vádpontok a következők voltak:

Az ügyészség megállapította, hogy az első vádpontban a tényállás nem áll fenn. A 150 fa emlékkereszt felállításával kapcsolatban megállapították, hogy bár fennáll a lehetősége annak, hogy az engedély nélkül történt, ez a cselekmény nem tartozik a büntetőjogi körbe, mivel "a temető nem rendelkezik műemlék státusszal" - idézte az erdélyi lap Tirnoveanu Facebook-bejegyzését. A Maszol megkeresésére Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke elmondta: megfellebbezik a döntést.

PestiSracok facebook image

- szögezte le Borboly Csaba. Hasonlóképpen nyilatkozott a Székelyhon.ro hírportál megkeresésére a román egyesület vezetőjét tavaly szintén feljelentő Birtalan Sándor csíkszentmártoni polgármester is. Jelezte: megkapták az ügyészségtől a tájékoztatást, miszerint az általuk jelzett bűncselekmények - gyűlöletkeltésre, tulajdon megrongálására, erőszakra, diszkriminációra való felbujtás - nem történtek meg.

- tette hozzá a községvezető a további lépésekre utalva. A fakereszteket tavaly júliusban állították fel az úzvölgyi katonatemetőben a Calea Neamului egyesület hívei, miután az első térfoglalásukat a román igazságszolgáltatás törvénytelennek minősítette, és egyúttal elrendelte a kihelyezett jelképek és építmények eltávolítását. A közigazgatásilag Csíkszentmártonhoz tartozó, elnéptelenedett Úzvölgye település sírkertjéből 2023. június 29-ére virradóra távolították el a 2019-ben önkényesen kialakított román parcella betonkeresztjeit, emlékművét és zászlósorát, miután jogerős bírósági ítélet kötelezte erre a szomszédos Bákó megyei Dormanesti (Dormánfalva) polgármesteri hivatalát.

A moldvai település önkormányzata 2019 márciusában saját közvagyonává nyilvánította az úzvölgyi katonatemetőt, amelyet korábban a székelyföldi Csíkszentmárton község gondozott, és a magyar közösség magyar katonatemetőként tartott számon. 2019. június 6-án több ezer román megemlékező erőszakkal nyomult be a temetőbe, hogy részt vegyen a román parcella és emlékmű román ortodox felszentelésén, miután székelyek élőlánccal próbálták ezt megakadályozni. Egy héttel az erőszakos cselekmények után az illetékes román hatóság tisztázta, hogy nem az úzvölgyi katonatemetőben nyugszik az a 149 román katona, akik nevének felolvasása is részét képezte a temető erőszakos elfoglalása után rendszeresen megismételt ceremóniáknak.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.