Az Országgyűlésben elfogadták tegnap az internetes agresszió visszaszorításáról szóló törvénymódosítást, ami a sajtószabadságról és a médiaszolgáltatásokról szóló törvényeket, sőt a Büntető törvénykönyvet is módosítja január 1-től. A lényeg: újévtől nem éri meg észnélkül kommentelgetni a világhálón, mivel akár egy évre is börtönbe kerülhetnek az agresszív internetezők. Például azok, akik X.Y. halálát kívánják, vagy éppen meggyilkolását szorgalmazzák.
Január 1-el akár börtönbe is kerülhetnek az agresszív internetezők, megéri gondolkodniuk, mielőtt bármit posztolnak.
Tombol a verbális erőszak az interneten. Olyan mértékű a becsmérlés, sőt az emberölésre bíztatás, hogy megelégelték azt a törvényalkotók. Tegnap elfogadta az Országgyűlés
az internetes agresszió visszaszorításáról szóló törvénymódosítást, ami a sajtószabadságról és a médiaszolgáltatásokról szóló törvényeket, sőt a Büntető törvénykönyvet is módosítja január 1-től.
Eszerint aki olyan kommentet ír valamely internetes felületre, aminek tartalma ellentétes a jogszabályi előírással, az a jövőben börtönbüntetést – akár egy év szabadságvesztést is – kaphat.
A törvénymódosítás kimondja: aki nagy nyilvánosság előtt az interneten konkrét személy vagy személyek erőszakos halálát kívánja, ehhez agresszív kifejezéseket használ, ábrázol, kép-és hangfelvételt tesz közzé, börtönbüntetéssel sújtható.
Kivéve, hogy az egyetértő gesztus (pl. a lájkolás) már nem tartozik ebbe a körbe, de az ilyen tartalomhoz írt támogató hozzászólás, vagy az ilyen kommentek továbbítása, megosztása már büntetendő.
A szabályozás nem terjed ki arra a személyre, aki általánosságban gyűlölködik: csak arra vonatkozik, akinek gesztusa egy jól beazonosítható, konkrét, létező személyt céloz.
Félreértés véletlenül se legyen, itt a törvény pontos szövege:
“Aki nagy nyilvánosság előtt elektronikus hírközlő hálózat útján olyan kifejezést, ábrázolást vagy kép- és hangfelvételt használ vagy tesz közzé, amely beazonosítható személlyel vagy személyekkel szembeni erőszakos
- a) halált okozó, vagy
- b) különös kegyetlenséggel elkövetett büntetendő cselekményre irányuló szándékot vagy kívánságot fejez ki, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”
*****
A vezető képen Bőtös Botond látható, aki – közlése szerint – jelenleg is az Átlászó.hu külső munkatársa, korábban pedig a Csehszlovák Kém című blogjáról vált hírhedté. Utóbbin a kormánypárti kommentelőkről ezt írta: „Bizom abban, ha megbuktok nehany napig meg nem all vissza a demokracia es az ilyen alakok testet az arokpartrol lapatoljak fel egy IFA-ra!!!! Megraztatok, de mar nem a pofonfat!”
túródóra
2024-12-18 at 16:04
A kommunista zsidó férgek azután is védett állatok lesznek? Mint mindenben?
xx
2024-12-18 at 16:00
Vagy mi lesz az ilyen fb-s szilágyi féle orbán fika gyártó megalománokkal ,nekik nem is böri kell hanem zárt osztály kényszerzubbonnyal !
Sármos Patrióta
2024-12-18 at 15:56
Nagyon helyes!
xx
2024-12-18 at 15:51
Na ja külön börit kell építeni a tisza szektás zombi állatoknak akik orbáni agressziv fika nimfomániában szenvednek ,…he he a tisza ki fog apadni..he he
Kárpáti
2024-12-18 at 15:48
Érdekes hely lesz ezentúl a börtön, tele passzívagresszív fideszes nyugdíjassal.
CIKI!!!
2024-12-18 at 15:44
Végre köteles laca is le lesz csukva!
riseup
2024-12-18 at 15:43
Basszus, januártól le lesznek vadászva a kommentelöitek? Szomorú hír ez az agresszív fideszes nyuggereknek, mostantól nem gyalázkodhatnak annyit.
Amúgy orbi geci halálával viccelödni azért ugye lehet? Csak aggódásból, annyira szarul néz ki az öreg.. 🙂
Talpra magyar!
2024-12-18 at 15:39
Kussolnak a fidióták!2024-12-18 at 13:31 Te szemétkedő jövőre már nem fröcsöghetsz te kommunista fasiszta olyan mondatokat mint a csicskáitok minden fidesz-est lámpaoszlopra akartok felakasztani és vasvilláitokkal holttestüket IFA platókra akarjátok hányni mert ti vagytok azok is akik Trump és Fico elleni merényletet kívántátok Orbán ellen is megvalósítani ti szemét uszítok vagytok.
Talpra magyar!
2024-12-18 at 15:30
CIKI!!!2024-12-18 at 14:19 Te aljas hazug szemétkedő egyikük sem mondta azt mint a te kommunista fasisztáid hogxy lámpa oszlopra kellene titeket akasztani és IFA platójára kelljen vasvillával hulláitokat hányni azt sem mondták nem írták hogy Gyurcsány alkoholista vezéreteket is úgy kellene elintézni mint ahogy rálőttek a csicskáitok Ficora és Trumpra.
#bántjákapetit
2024-12-18 at 15:21
Nédd’, hogy vinnyognak azok, akik fröcsögés nélkül szinte nem is tudnak leírni egy kommentet. Már látom előre hogyan csinálnak majd folyamatosan hülyét magukból az agyatlan tiszektások.. Mindenre is rá akarják majd sütni, hogy fenyegetés, mert pár mondatos definíciót sem tudnak értelmezni, ugye. 😉
Talpra magyar!
2024-12-18 at 15:16
nemzeti2024-12-18 at 15:03 Neked is megismétlem te kommunista fasiszta Gyurcsány M. Péter féle csicskának na ez vagy te: ,, … kommunisták fasiszták bandáitok által pofázták azt hogy a fidesz-eseket lámpaoszlopokra fogjátók felakasztani és vasvilláitokkal IFA platókra fogjátok hányni azt is szemét kommunista fasiszta gyilkosokkánt pofázták csicskáitok Trump és Fico elleni gyilkos merényletetek után hogy Orbánnal is így kell valakiteknek végezni ti szemét kommunista fasiszta gyilkosok. ,, .
Talpra magyar!
2024-12-18 at 15:12
Hello2024-12-18 at 13:25
Ballibebb2024-12-18 at 13:16 Ti szemét kommunisták fasiszták bandáitok által pofázták azt hogy a fidesz-eseket lámpaoszlopokra fogjátók felakasztani és vasvilláitokkal IFA platókra fogjátok hányni azt is szemét kommunista fasiszta gyilkosokkánt pofázták csicskáitok Trump és Fico elleni gyilkos merényletetek után hogy Orbánnal is így kell valakiteknek végezni ti szemét kommunista fasiszta gyilkosok.
nemzeti
2024-12-18 at 15:03
Akkor el lesznek kapva.
Logikus
2024-12-18 at 15:00
Na akkor a ballib kommentelő/fotelhuszárok most meg lesznek zabolázva.
Már nagyon itt volt az ideje, hogy ezt a nyugati típusu mintát mi is bevezessük.
ViAM
2024-12-18 at 14:53
“Ago” 14.23
“Kivéve, hogy az egyetértő gesztus (pl. a lájkolás) már nem tartozik ebbe a körbe, de az ilyen tartalomhoz írt támogató hozzászólás, vagy az ilyen kommentek továbbítása, megosztása már büntetendő.
A szabályozás nem terjed ki arra a személyre, aki általánosságban gyűlölködik: csak arra vonatkozik, akinek gesztusa egy jól beazonosítható, konkrét, létező személyt céloz.”
Majd a Vadhajtásokon egy gomb finomítva lesz.😊
Ago
2024-12-18 at 14:23
A Vadhajtásoknak is annyi.
lyukas zokni
2024-12-18 at 14:20
kis majom liberáltak bajban lesznek, mehetnek a sittre végre:)
CIKI!!!
2024-12-18 at 14:19
Szerintem köteles laca és bayer zsóti is nagy szarban lesz!
tegyétek már lehetővé, hogy nicknevet regisztráljuink nálatok, és ne "lophassa" el senki, pls.
2024-12-18 at 14:15
“ülj le román!” és “regáti” majd olvasgassák szépen a cikket. kelleni fog. de attól tartok (?), hogy nem sikerül felfogniuk, és hamar bajba fognak kerülni.
ViAM
2024-12-18 at 14:05
Jogos. Így a szókincs bővítésére is lesz lehetőség, legalábbis, akinek szükséges. Lehet szépen, virágnyelven is fogalmazni a cél elérése érdekében – legfeljebb nem, vagy későn fogja fel az illető.
Annonim
2024-12-18 at 14:04
Hello, annyi eszed van,mint ahogy bejelentkeztél bolsi.
Annonim
2024-12-18 at 13:51
Mi valtozik? Nem.irom le hogy xy rothaggyon meg csak hangosan mantrázom
Na és?
K
2024-12-18 at 13:36
–Sokszor gondoltam arra hogy a hozzászólásokban a –trollok– a PS ellenségei fenyegetőztek erőszakkal azért hogy a PestiSrácokat lejárassák l….., legalább kapnak egy kis hatékonyabb felvilágosítást ezek a trollok.
Kussolnak a fidióták!
2024-12-18 at 13:31
Igencsak nagy szarban lesznek a PS fidiótái, pedig a törvény az ő kedvükért lett felpuhítva.
K
2024-12-18 at 13:27
–A TikTok-ot, a Facebookot, stb. le kell kapcsolni, KÜLÖNÖSEN választások előtt, és közben.
–Látjuk hogy a románoknál mi történt, nemrég ezért állították le az elnökválasztást.
–Ezekkel a globális szörnyekkel kell valamit kezdeni, nem létezik hogy nincs megoldás.
Hello
2024-12-18 at 13:25
Egyetértek. A PS le is húzhatja a rolót, hiszen itt minden cikk alatt az ellenzék likvidálása a téma. 💀
Ballibebb
2024-12-18 at 13:16
Vagyis január 1-től nincs kommentelési lehetőség a Pestisrácokon? 🙂
Tudományos libsizmus
2024-12-18 at 13:15
Az internet az emberiség ellen eddig elkövetett egyik legnagyobb bűncselekmény.