Pesti Srácok

Nem fér hozzá a hatóság Portik Svájcban tartott milliárdjaihoz

Nem fér hozzá a hatóság Portik Svájcban tartott milliárdjaihoz

A Magyar Idők információi szerint a magyar hatóságok nemzetközi jogsegély keretében fordultak a svájci hatóságokhoz, kérve, állapítsák meg, hogy Portik Tamáshoz kapcsolódóan milyen bankszámlák vannak Svájcban, és azokon mekkora nagyságú összeg parkol. A svájci hatóságok érdemben válaszoltak a jogsegélykérelemre, így kiderült, van bankszámla Svájcban, a rajta lévő összegről azonban nem tettek említést.

Csupán annyit közöltek, a számlához kizárólag a tulajdonos férhet hozzá, a pénzfelvételhez pedig az ő személyes jelenléte is szükséges. Azt, hogy Portik Svájcban rejtegetheti a vagyonát, a PestiSrácok.hu már évekkel ezelőtt megírta. Portálunk ugyanis megszerezte a 2012. július 14-én, a XII. kerületi Ágnes utca 11. szám alatt lévő villában elfogott maffiózó ellen elrendelt házkutatás jegyzőkönyveit. Szóltunk arról is, hogy a rendőrök ugyanabban az időpontban Portik fiának V. kerület, Régiposta utca 12-es szám alatti lakását is átkutatták. A nyomozók telefonok, egyéb hírközlési eszközök, SIM-kártyák, merevlemezek tucatjai kerültek elő, de számos video-, kép-, illetve hangfelvételt is lefoglaltak.

Portik-Hipn2

Az egyik hanganyagon a jegyzőkönyv szerint „egy Portik Tamáséval nagyfokú hasonlóságot mutató férfihang” azt ismételgeti, tízmilliárd forintja van a svájci bankszámláján. Ezzel összefüggésben azt is megírtuk, Portik sokat járt Genfbe, hiszen több, Bécs és Genf közötti repülőjegyet találtak a nyomozók Portik nevére kiállítva. fia lakásán pedig egy pénzátutalásra szakosodott társaság megbízásairól foglalt le bizonylatokat a rendőrség. Az összegeket egy magyar nő vette át Genfben. A jegyzőkönyvekből jól kivehető még, hogy a bűnöző a családját használta strómannak üzleti ügyeiben. Írtunk arról is, hogy Portik fia több alkalommal küldött pénzt Genfbe. Arra is van adat a dokumentumokban, hogy a fiú közös cégben szerepel azzal a Generál Média holdinggal, amelynek két tulajdonosa ellen is csalás miatt emelt vádat nemrég az ügyészség.

PestiSracok facebook image

Volt társai pénzét is Svájcban őrizheti

E tárgykörben érdemes megemlékezni a H-Build 2000 Rt.- ről is, amit a volt olajosok alapítottak és működtették egészen addig, míg kiderült, hogy 2002-ben a Széchenyi tervből kapott milliókat jogosulatlanul ítélték oda a cégnek. Nos, ebben a cégben jelentős befolyással bírt Halmos-Riskó Alma is, aki akkor éppen Halmos-Riskó Klára néven birtokolt részvényeket. A jegyzőkönyvekben olvasható, hogy a rendőrök megtalálták azt a dokumentumot, amely szerint a nő a részvényeket potom 28 millió forintért átruházta a szintén Portik embernek számító Kenedi Tiborra. Szóval a H-Buildben ugyan úgy érdekelt volt Portik is, mint ahogyan Radnai és társai. Aztán a saját családi cégébe, a Port Orange Kft-be is a Halmos-Riskó familia tagjait ültette be, meg persze a volt energolos társát, Gulyás Emilt, aki egyes hírek szerint a katonai elhárítás jeles embere. Visszatérve Portik Svájcban rejtegetett pénzéhez, a Vertical Invest ügy vádlottja, a sokáig Amerikában bujkáló Klivinyi Zoltán az Aranykéz utcai robbantás ügyében tett tanúvallomásában azt állította, hogy az olajmaffia több tagjának pénze is az Energol-vezérhez került. Erről állítólag maga Porik beszélt a 2000-es évek közepén Klivinyinek, hozzátéve, hogy "Radnaiék és Drobilich pénzét egy svájci bankban őrzi".

Forrás: PestiSrácok.hu/Magyar Idők, fotó: Mészáros Péter/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.