
Az államfő a törvényt azután emelte jogerőre, hogy francia alkotmánytanács jóváhagyta pénteken a nyugdíjkorhatárnak a jelenlegi 62-ről 64 évre emelését előíró törvénytervezet tartalmi részét, amely ellen az elmúlt negyedévben tizenkét alkalommal szerveztek a szakszervezetek utcai tömegdemonstrációkat. A testület ugyanakkor elutasította az ellenzéki baloldal által a reformról kezdeményezett népszavazási javaslatot.
Péntek este ismét tüntettek Párizs utcáin, egyesek szemeteseket égettek, az északnyugat-franciaországi Rennes-ben pedig felgyújtották egy rendőrőrs bejáratát. A szakszervezetek felszólították az államfőt, hogy az alkotmánytanács döntése ellenére ne hirdesse ki a törvényt, és május 1-én, a munka ünnepén tartandó menetekre szólították fel a dolgozókat.
A kormány szeptembertől kívánja alkalmazni az új törvényt.
A nyugdíjkorhatárt két évvel megemelő törvénytervezet ellen január 19-én kezdődött százezres tömegdemonstrációk mindaddig békések voltak, amíg a kormány életbe nem léptette a francia alkotmány 49.3-as cikkelyét a nemzetgyűlési szavazás megkerülésére. Azt követően hirdettek határozatlan idejű sztrájkokat a szakszervezetek, a tüntetéseket pedig országszerte utcai zavargások kísérték.
A kormány március 16-án vette igénybe azt az alkotmányos megoldást, amely lehetővé teszi a nyugdíjkorhatár emelését rendeleti úton. Bár a pártok két hónapig vitáztak a törvénytervezetről a parlamentben, a kormány végül nem bocsátotta szavazásra. A kormány ellen emiatt benyújtott két ellenzéki bizalmatlansági indítvány elbukott, így a törvény a parlament által alkotmányosan elfogadottnak tekintendő.
(MTI / Kiemelt kép: MTI/AP/Lewis Joly)
Nézzük_magát_a_dolgot
2023-04-16 at 10:19
Tisztelt “Nem akaró”! Sok megfontolni való van az Ön hozzászólásában, de ellentmondás, tévedés is van. Azt írja, azért épül le a “Fhanszia” ipar, mert Kelet-Európába, így hozzánk is hozzák a termelést. Szeretném felhívni a figyelmét, hogy nálunk a francia beruházás teljesen marginális mértékű, Trianon óta lenéznek és mellőznek mindent, ami magyar. Helyettünk inkább az általuk hőn szeretett wlachok (oláhok) francia segítséggel rablott földje a fő vadászterületük. Nem véletlen, az oláhok igyekeznek a franciák hátsó felébe bújni, és a nyelvi rokonság lila ködös alapján rokon népnek hirdetik egymást. Gratulálok a franciáknak, hogy ilyen a rokonságuk.
Nem akar osztozni
2023-04-16 at 02:42
Az alkotmánytanács tagjait is az elnök nevezi ki Fro- ban! Ekkora a demokrácia.
Mikron azt használta ki a parlamenti vita kapcsán, hogy az ő pártja a két nagy ellenzéki párt, a jobboldali Marin e le P pártja és a baloldali nagy összefogás a N upes párt között van. Mikron nak nincs parlamenti többsége, de egymásnak tudja ugrasztani ezt a két nagy ellenzéki pártot, és a végén ördögi módon ő kerül ki győztesen.
Így került végülis hatalomra kétszer is, nem pedig azért, mintha a nép többsége őt akarta volna elnöknek. Ő maradt versenyben az utolsó fordulóban Marine le P – el szemben, az 47%- ot kapott, ő pedig 53% at de csak azért, mert a baloldal, amely nem akarta Marine le P -t az Mikronra szavazott kényszerűségből. EMELLETT MÉG AMERIKAI CSALÓS MÓDSZERT IS BEVETNEK HOGY A VILÁGELIT ÁLTAL KIVÁLASZTOTT LEGYEN AZ ELNÖK.
Nem akar osztozni
2023-04-16 at 00:02
Orientál, Nézzük_magát :
Nem értek egyet, 30 éves franciaországi tapasztalattal !
Az igaz, hogy kifosztották és a mai napig kihasználják a gyarmataikat, és minket is, egyébként, de nem az összes francia egyetértésével és haszonszerzésével!
Pontosan erről szól ez a tiltakozó megmozdulás, amely osztályharccá kezd alakulni, hogy a fenti bűnöket egy szűk, kapzsi uralkodó réteg hajtotta végre, a franciák többségének a beleegyezése nélkül, és ez a liberális elit nem hajlandó osztozni a felhalmozott vagyonon. Sőt!!! Odáig megy az arroganciában, hogy már a saját népét is úgy kezeli mint a gyarmatokat: ki akar facsarni belőlük mindent, öt bőrt akar lehúzni a sokszor csak minimálbérhez közeli fizetésért dolgozókról.
Annak az ál-szakertőnek pedig, aki azt merte mondani, hogy a fr fiatalok nem akarnak dolgozni, azt üzenem, hogy szégyellje magát, mert olyan kérdésben vádol, amit ő nem ismer eléggé, akkor pedig jobb ha csendben marad!!!! Amúgy, igencsak kizsákmányoló liberális színezete van annak, amit mondott,
Franciao- ban azóta emelkedett meg a munkanélküliek aránya, amióta ide hozzák a munkát az olcsó kelet-eus fél-gyarmatokra, Mo- ra is, és bezárják az üzemeket sorra Fro- ban.
A másik ok az, hogy fokozatosan elárasztották a francia piacot olcsó kínai árukkal ! Példa: A régi francia ruhaipari egységek bezártak,rengeteg az elbocsátás, ugyanígy a bőr- cipőipar, helyette nincs csak a kínai! Megszűntek a munkahelyek. A robotok is és az informatika is sok munkahelyet megszüntetett.
A kisvállalatokat tönkretették a multik ( ez itthon is ismerős), a fent említett kínai áruk dömpingje is ismerős itthon. Viszont, Mo-n jóval kisebb a munkanélküliség, mert az olcsó magyar munkaerő elvállalja azt a munkát, amit a fr cégek ide hoztak, kizsákmányolva ezzel a magyarokat és a francia munkásokat is! Mert, az elbocsátott fr munkásnak mit mond? Képezd át magad, járj újból isibe, tanulj új szakmát, ha nem, akkor légy takarító! Bizonyos alantas vagy nehéz munkákra mindig keresnek embereket. És, szégyenteljes minimálbérért. MA A MINIMÁLBÉRBŐL NAGYON SZEGÉNYESEN LEHET KIJÖNNI! Valamikor, a fr fank idejében ez jobb volt, az életszínvonal is magasabb volt!
Mindehhez hozzájönnek a covid miatti elszegényedés, csődeljárások a kisvállalkozók körében, a fr nép nemzeti vagyonának az ukránokra való pazarlása! Ez utóbbi betett végleg a fr gazdaságnak!
A munkanélküli évek pótlása miatt, ma is sokan 65 éves kor után mennek nyugdíjba! A mikron féle diktatórikus nyugdíj reform csak az utolsó csepp volt a pohárban. Megmondták a vita fórumokon a szakszervezet képviselői, hogy az nem megy tovább, hogy miközben a multik köztudottan évente megsokszorozzák a tiszta haszon mértékét, és még plusz adókedvezményt is kapnak, ezután megint a kisembereket nyomja el a kormány! Adóztassa meg a gazdag multi cégeket. Példa: a fr T otál negyvenszeresére emelte a profitját!
ÉS NEM AKAR OSZTOZKODNI ! Se ő, se a többi . Mikron a bankokat képviseli, nem a fr népet, mondta egy szakszervezeti vezető.
A francia népnek igaza van. Nem akarnak az ukrán konfliktus miatt életük végéig gályázni. A nép 80% -a elitéli Mikro – t.
És, Őfelsége ott téved nagyot, hogy EGY ORSZÁGOT SE LEHET A NÉP ELLENÉBEN KORMÁNYOZNI.
Marad neki 8 % aki vele ért egyet, a többi 12% nak nincs véleménye.
Orientál
2023-04-15 at 19:30
Egy ebben a témában illetékes szakértő mondta hogy franciáknál legalább ötmillió olyan fiatal van akik dolgozni nem akarnak és akármikor mind felhasználhatók arra a vérengzésre ami a hírhedté vált felkelésük forradalmuk gyilkos mészárlásba vérengzésbe fulladt. És ezt ünnepelik hatalmas csinnadrattákkal.
Nézzük_magát_a_dolgot
2023-04-15 at 16:21
Fosztogatták a gyarmataikat, meggazdagodtak rajtuk, és még ma is fosztogatják a koldusszegéy egykori gyarmataikat a gyarmati adóval. Ezt az adót az idők végezetéig fizetik annak fejében, hogy a fhansziák befektettek az ottani infrastruktúrába (pl. vasutakba és kikötőkbe), és már eddig is sokszorosát fizették ki annak a költségnek, amelyet az infrastruktúra kiépítésére fordítottak a gyarmattartók, hogy kényelmesen foszthassák ki és szállíthassák a kikötőkben az elzabrált bányakincseket, fát és élelmiszert. Úgyhogy nyugodtan mehetnének 60 éves korukban is nyugdíjba, dolgozzanak helyettük a kizsákmányolt afrikai országok népei. (Igaz, a sors megérdemelt fintora, hogy az egykori rabszolgáik utódai lassacskán elfoglalják Fhansziaohszágot).