Pesti Srácok

Nem lehet profi hamis 20 ezrest nyomtatni, nem tudta ezt a miskolci pénzhamisító, le is bukott a segítőivel együtt (videó)

Több mint 250 millió 20 ezer forintos bankjegy van forgalomban, ám évente csak néhány száz darab hamisított kerül elő, jellemzően kis, vidéki boltokból. A kísértés nagy, ám mégsem próbálkoznak sokan a bankó hamisításával. Ennek oka, hogy gyakorlatilag hamisíthatatlan, annyi a biztonsági elem, jel benne, rajta. Ráadásul biztonsági pénzpapírra készül metszett nedves nyomással. Nem tudta ezt az a miskolci atyafi, aki úgy gondolta, majd ő megoldja a lehetetlent, és tintasugaras színes nyomtatóval készített 20 ezresnek látszó papírfecniket irodai másolópapírra. A bukás biztos volt, a Nemzeti Védelmi Szolgálat ki is szúrta. Az atyafi bűntársaival rács mögé kerültek.

– ezt mondta a PS tudósítójának egy, a bankjegyek világában egykor otthonos nyugalmazott szakember, miután szembesítettük a ténnyel: hamis húszezresek kerültek forgalomba, a rendőrök az ügyben négy férfit és egy nőt hallgattak ki gyanúsítottként.

Az elkövető laptopján megtalálták a nyomozók egy adott húszezres elő- és hátoldalát. Ezt a mintázatot nyomtatta aztán másolópapírra színes tintasugaras nyomtatóval (Fotó: police.hu)
PestiSracok facebook image

Nézzük az alaphírt a pénzhamisításról a rendőrség honlapjáról.

A Sárospataki Rendőrkapitányság, és a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, valamint a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai május 29-e előtt eddig öt személyt fogtak el. A rendőrök több helyszínen tartottak kutatást, ahol laptopot, elektromos adatokat, tintasugaras nyomtatót, fémszálakat, vízjeleket, festékeket, próbanyomtatásokat és 45 darab 20 000 forintos bankjegyet foglaltak le. Az elkövetőket pénzhamisítás gyanújával hallgatták ki, majd a 37 éves és 29 éves férfit őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatásukat is.

A lefoglalt "kész" hamisítványok, mellettük a másolópapírra készült példány (Fotó: police.hu)

A bankjegyhamisító bukása törvényszerű volt

Alapvető tudnivaló, hogy a magyar bankjegyek közül a 20 ezres annyi biztonsági elemmel védett, hogy gyakorlatilag nem készíthető róla profi hamisítvány. A biztonsági bankjegypapír beszerzése, bár diósgyőri papírra nyomják, szinte reménytelen magánember számára. A metszett nedves mélynyomás pedig olyan rajzolatot ad a biztonsági bankjegypapíron, ami semmi mással nem összetéveszthető.

Vegyen elő a kedves PS-olvasó egy valódi 20 ezres bankót és egy fénymásoló papírt, majd tapintsa meg mindkettőt. A fénymásoló papír felülete sima, a bankó felülete érdes. Ezt színes tintasugaras nyomtatóval nem lehet reprodukálni. Arról nem beszélve, hogy számos biztonsági elemnek is meg kell lennie a bankjegyen. Így vízjel, vakjel, biztonsági szál, színváltó nyomat és egyebek. (Lásd az MNB bemutatóját erről.)

Annyi a biztonsági elem, a speciális alapanyag plusz a speciális nyomdai eljárás, hogy valamennyit csak hatalmas befektetéssel tudná teljesíteni a hamisító. Annyiba kerülne, hogy az egy darab hamis 20 ezresre jutó költség nagyságrendekkel nagyobb volna, mint a bankó névértéke. Így nem éri meg a befektetés még a szervezett bűnözők számára sem. Az amatőrök pedig gyorsan lebuknak.

Érdekesség: a kisebb címleteket leginkább fénymásolással sokszorozták a hamisítók, ám a 20 ezrest nem lehet fénymásolni sem, egy speciális biztonsági elem lehetetlenné teszi ezt.

Fémszálakat rakott a hamisító a nyomtatványokra, de édeskevésnek bizonyult (Forrás: police.hu)

Sokkal több hamis euró bukkan fel, mint forint

Sokkal több hamis euróra bukkant tavaly a Magyar Nemzeti Bank hazánkban, mint forintra, ami azért érdekes, mert ennél az Európai Unió közös fizetőeszközét használó Szlovákiában is kevesebb a csalás – írta a Világgazdaság. A jegybank szakértői 2362 darab különböző valutahamisítványt, ezen belül 2270 darab hamis euróbankjegyet vizsgáltak meg tavaly szeptember végéig. A készpénzforgalomból mindössze 363 darab forinthamisítványt szűrtek ki tavaly a harmadik negyedév végéig. Ez az adat a forinthoz hasonló nemzeti valuták sorában továbbra is kiemelten kedvezőnek tekinthető.

A rendőrség erre figyelmeztet

Bár a technológia fejlődésével egyre jobb minőségű hamisítványokkal találkozhatunk a kereskedelmi forgalomban, tapintással, szemrevételezéssel és a pénz mozgatásával könnyen ellenőrizhetjük a valódi pénzen szabad szemmel is látható biztonsági elemeket. A Magyar Nemzeti Bank bankjegyhamisítások kiszűrését szolgáló információi, valamint a bankjegyek ellenőrzésével kapcsolatos ajánlásai az alábbi linken elérhetők.

– teszi hozzá a PS.

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.