Pesti Srácok

Nem lehetett megúszni a drámát, az Eb két legjobb csapata közül csak az egyik juthatott tovább – Olaszország tizenegyesekkel döntős

Nem lehetett megúszni a drámát, az Eb két legjobb csapata közül csak az egyik juthatott tovább – Olaszország tizenegyesekkel döntős

Ritka jó meccset hozott össze az elődöntőben a spanyol és az olasz válogatott, döntőnek is beillett volna ez a minőségi foci, amit százhúsz percen át élvezhettünk. A két nemzet felvonultatta a futballiskolájának legjobb arcát, egy pillanatig sem kellett azon szűkölnünk, hogy valakik ölik a játékot, esetleg ötlettelenül passzolgatnak. A pulzáló játék, a mindkét fél részéről tevékeny győzni akarás sokat dobott az összképen, de összességében is az Európa-bajnokság két legnézhetőbb csapatához volt szerencsénk. Tovább viszont csak az egyikük mehetett.

Úgy tűnt eleinte, hogy az olaszok megtalálták az egész pályát megszálló spanyol játék ellenszerét, tapadtak az ellenfélre a kék mezesek, szívták a vérüket minden labdakihozatalnál. A spanyoloknak keményen meg kellett dolgozniuk, hogy egyáltalán felérjenek az olasz kapuig, de aztán hamar túllendültek ezen, gyakorlatilag államosították a labdát, és teljesen átvették az irányítást. Akkora fölényt alakítottak ki, mintha egy kiscsapat ellen játszanának, és ezt a labdabirtoklási arány mellett a passzok száma közti durva különbség is tükrözte. Az olasz védelem persze a hírnevéhez méltón állta a sarat, ám a spanyolok nemcsak meddő tikitakázásban utaztak, hanem célratörően ostromolták az ellenfél kapuját. A gólszerzésre is több alkalmuk támadt, Oyarzabal tökéletes ütemben lépett ki, és forintos labdát kapott a tizenegyespont környékén, ám miután átvette a labdát, a védője hamarabb találta meg, mint ő.

A jó iramú meccsen az olaszokon hiába látszott, hogy náluk is kiváló játékosok sorakoznak, nem igazán érvényesültek az élesebb, gyorsabb spanyolok közt. Olmo folyamatosan veszélyesen tevékenykedett az olasz kapu előtt, Oyarzabal lövését pedig előbb blokkolták, majd az újra ráküldött kipattanót Donnarumma védte. Az olaszok ennél jóval kevesebb lehetőségből próbáltak főzni. Insigne egy védelmi hiba után tudott elfutni a baloldalon, Unai Simón feleslegesen lépett ki rá, messzire elhagyva az őrhelyét, Insigne Immobiléhez passzolt, aki Barellának adta tovább, miközben üresen tátongott a kapu, Barella lövőcselét viszont csak Azpilicueta ette meg, Busquets nem. A félidő második felére csökkent némileg a nyomasztó spanyol fölény, de az olaszoknak összesen egy kísérlet jött össze, amikor Emerson lövése a kapufát súrolva távozott a pályáról. Legalább attól a szégyentől megmenekültek, hogy egy teljes félidőn át célba sem veszik a kaput.

Második félidő

PestiSracok facebook image

Az első félidő menetrendje szerint folytatódtak a dolgok a másodikban is, habár kicsit megélénkült a támadójáték, amikor felváltva fejeztek be kapura lövéssel egy-egy helyzetet a résztvevő felek. Az olasz válogatottat egy rossz szó sem érhette minőség tekintetében, de a spanyolok egyértelművé tették, melyik az erősebb csapat. Ezt ugyanakkor góllal is alá kellett volna támasztaniuk, ám pont az ellenkezője történt. Egy szépen felfűzött spanyol támadás után könyörtelen kontrát vezettek az olaszok, amelynek elindítása a kapusuk helyzetfelismerését dicsérte. A gólhelyzetben előretörő Insigne elől még hibátlan becsúszással tisztázott Laporte, a labdát megszerző Chiesa viszont szépen a hosszú sarokba tekert.

Chiesa gólja reményt adott a mezőnyben elnyomott olaszoknak. Fotó: MTI/EPA/AFP pool/Justin Tallis

Azonnal elszánt offenzívába kezdtek a spanyolok, Oyarzabal ismét hibázott ziccerben, majd Olmo bombázott mellé. Felderenghettek olyan emlékek, amikor a kapujához szegezik az ellenfelet, de a gól nem és nem bírt sikerülni. Ugyanígy szenvedtek Svájc ellen is hosszasan, aztán Berardi kis híján kettőre növelte a különbséget, de Unai Simón hárított. Újabb lendületet kapott a meccs: Spanyolország olyan erővel támadott, hogy az olaszok nem rendezkedhettek be catanaccióra, viszont a kontráikban ott volt a veszély. Már éppen kezdett elhatalmasodni a pánik a spanyol csapaton, amikor jött a megmentő, a szurkolóik által előszeretettel szekált Morata. Az ezen a meccsen csak csereként beállt csatár Olmóhoz passzolt, majd a büntetőterületre betörve visszakérte, és higgadtan gurított el Donnarumma mellett. Morata beállásával új lendületet kapott a spanyol támadójáték, de az olaszok is komolyan gondolták, hogy lőnek egy újabb gólt.

Morata nagy lendületet és egyenlítő gólt adott a spanyoloknak a beállása után. Fotó: MTI/EPA pool/Andy Rain

Hosszabbítás

A semleges nézők jártak a legjobban azzal, hogy maradt az eredmény, mert így még fél órán keresztül nézhettük két rokonszenvesen küzdő, kiváló csapat irtó jó meccsét. Az iram eleinte a hosszabbításra sem esett vissza, egészen felvillanyozó volt látni két olyan csapatot, amelyek végig, folyamatosan nyerni akarnak, ráadásul még focizni is tudnak. Spanyol gól látszott érni, egy helyzetnél Donnarummának, majd egy másiknál az olasz hálóőr után már a blokknak is hárítania kellett, Unai Simón uradalmában eközben jóval kevesebb történés volt. Az idegek harcában az kezdett érződni, hogy aki gólt szerez, az megnyeri a csatát, mert a spanyolokban lelki, az olaszokban testi erő nem lenne már az egyenlítésre. Ahogy fáradtak a csapatok, és fogyott az erő, úgy nőtt a büntetőpárbaj esélye, amiről ritkán érezzük, hogy igazságos, de itt tényleg nem nagyon lehetett máshogy eldönteni, melyik csapat érdemel továbbjutást.

Busquets a spanyol csapat motorja volt ezúttal is. Fotó: MTI/AP/Getty pool/Laurence Griffiths

A csapatkapitányok és a kapusok is nagyot ölelkeztek a tizenegyesek előtt, nem nagyon látni ilyen jó hangulatot ebben a helyzetben. Locatelli lövését védte Unai Simón, Olmo fölé lőtte, Belotti berúgta, Moreno szintén, Bonucci is magabiztos volt, Thiago sem adott esélyt a kapusnak, Bernardeschi nagy erővel belőtte, Morata lövését védte Donnarumma, Jorginho pedig döntőbe rúgta az olaszokat.A spanyoloknál éppen az egyenlítő gól szerzője, és a támadásaik legjobbja hibázott.

OLASZORSZÁG–SPANYOLORSZÁG 1:1 (1:1, 0:0), tizenegyesekkel 4:2

London, Wembley stadion

gólszerző: Chiesa (60.) – Morata (80.)

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.