Nem lehetett megúszni a drámát, az Eb két legjobb csapata közül csak az egyik juthatott tovább – Olaszország tizenegyesekkel döntős
Ritka jó meccset hozott össze az elődöntőben a spanyol és az olasz válogatott, döntőnek is beillett volna ez a minőségi foci, amit százhúsz percen át élvezhettünk. A két nemzet felvonultatta a futballiskolájának legjobb arcát, egy pillanatig sem kellett azon szűkölnünk, hogy valakik ölik a játékot, esetleg ötlettelenül passzolgatnak. A pulzáló játék, a mindkét fél részéről tevékeny győzni akarás sokat dobott az összképen, de összességében is az Európa-bajnokság két legnézhetőbb csapatához volt szerencsénk. Tovább viszont csak az egyikük mehetett.
Úgy tűnt eleinte, hogy az olaszok megtalálták az egész pályát megszálló spanyol játék ellenszerét, tapadtak az ellenfélre a kék mezesek, szívták a vérüket minden labdakihozatalnál. A spanyoloknak keményen meg kellett dolgozniuk, hogy egyáltalán felérjenek az olasz kapuig, de aztán hamar túllendültek ezen, gyakorlatilag államosították a labdát, és teljesen átvették az irányítást. Akkora fölényt alakítottak ki, mintha egy kiscsapat ellen játszanának, és ezt a labdabirtoklási arány mellett a passzok száma közti durva különbség is tükrözte. Az olasz védelem persze a hírnevéhez méltón állta a sarat, ám a spanyolok nemcsak meddő tikitakázásban utaztak, hanem célratörően ostromolták az ellenfél kapuját. A gólszerzésre is több alkalmuk támadt, Oyarzabal tökéletes ütemben lépett ki, és forintos labdát kapott a tizenegyespont környékén, ám miután átvette a labdát, a védője hamarabb találta meg, mint ő.
A jó iramú meccsen az olaszokon hiába látszott, hogy náluk is kiváló játékosok sorakoznak, nem igazán érvényesültek az élesebb, gyorsabb spanyolok közt. Olmo folyamatosan veszélyesen tevékenykedett az olasz kapu előtt, Oyarzabal lövését pedig előbb blokkolták, majd az újra ráküldött kipattanót Donnarumma védte. Az olaszok ennél jóval kevesebb lehetőségből próbáltak főzni. Insigne egy védelmi hiba után tudott elfutni a baloldalon, Unai Simón feleslegesen lépett ki rá, messzire elhagyva az őrhelyét, Insigne Immobiléhez passzolt, aki Barellának adta tovább, miközben üresen tátongott a kapu, Barella lövőcselét viszont csak Azpilicueta ette meg, Busquets nem. A félidő második felére csökkent némileg a nyomasztó spanyol fölény, de az olaszoknak összesen egy kísérlet jött össze, amikor Emerson lövése a kapufát súrolva távozott a pályáról. Legalább attól a szégyentől megmenekültek, hogy egy teljes félidőn át célba sem veszik a kaput.
Második félidő
Az első félidő menetrendje szerint folytatódtak a dolgok a másodikban is, habár kicsit megélénkült a támadójáték, amikor felváltva fejeztek be kapura lövéssel egy-egy helyzetet a résztvevő felek. Az olasz válogatottat egy rossz szó sem érhette minőség tekintetében, de a spanyolok egyértelművé tették, melyik az erősebb csapat. Ezt ugyanakkor góllal is alá kellett volna támasztaniuk, ám pont az ellenkezője történt. Egy szépen felfűzött spanyol támadás után könyörtelen kontrát vezettek az olaszok, amelynek elindítása a kapusuk helyzetfelismerését dicsérte. A gólhelyzetben előretörő Insigne elől még hibátlan becsúszással tisztázott Laporte, a labdát megszerző Chiesa viszont szépen a hosszú sarokba tekert.
Azonnal elszánt offenzívába kezdtek a spanyolok, Oyarzabal ismét hibázott ziccerben, majd Olmo bombázott mellé. Felderenghettek olyan emlékek, amikor a kapujához szegezik az ellenfelet, de a gól nem és nem bírt sikerülni. Ugyanígy szenvedtek Svájc ellen is hosszasan, aztán Berardi kis híján kettőre növelte a különbséget, de Unai Simón hárított. Újabb lendületet kapott a meccs: Spanyolország olyan erővel támadott, hogy az olaszok nem rendezkedhettek be catanaccióra, viszont a kontráikban ott volt a veszély. Már éppen kezdett elhatalmasodni a pánik a spanyol csapaton, amikor jött a megmentő, a szurkolóik által előszeretettel szekált Morata. Az ezen a meccsen csak csereként beállt csatár Olmóhoz passzolt, majd a büntetőterületre betörve visszakérte, és higgadtan gurított el Donnarumma mellett. Morata beállásával új lendületet kapott a spanyol támadójáték, de az olaszok is komolyan gondolták, hogy lőnek egy újabb gólt.
Hosszabbítás
A semleges nézők jártak a legjobban azzal, hogy maradt az eredmény, mert így még fél órán keresztül nézhettük két rokonszenvesen küzdő, kiváló csapat irtó jó meccsét. Az iram eleinte a hosszabbításra sem esett vissza, egészen felvillanyozó volt látni két olyan csapatot, amelyek végig, folyamatosan nyerni akarnak, ráadásul még focizni is tudnak. Spanyol gól látszott érni, egy helyzetnél Donnarummának, majd egy másiknál az olasz hálóőr után már a blokknak is hárítania kellett, Unai Simón uradalmában eközben jóval kevesebb történés volt. Az idegek harcában az kezdett érződni, hogy aki gólt szerez, az megnyeri a csatát, mert a spanyolokban lelki, az olaszokban testi erő nem lenne már az egyenlítésre. Ahogy fáradtak a csapatok, és fogyott az erő, úgy nőtt a büntetőpárbaj esélye, amiről ritkán érezzük, hogy igazságos, de itt tényleg nem nagyon lehetett máshogy eldönteni, melyik csapat érdemel továbbjutást.
A csapatkapitányok és a kapusok is nagyot ölelkeztek a tizenegyesek előtt, nem nagyon látni ilyen jó hangulatot ebben a helyzetben. Locatelli lövését védte Unai Simón, Olmo fölé lőtte, Belotti berúgta, Moreno szintén, Bonucci is magabiztos volt, Thiago sem adott esélyt a kapusnak, Bernardeschi nagy erővel belőtte, Morata lövését védte Donnarumma, Jorginho pedig döntőbe rúgta az olaszokat.A spanyoloknál éppen az egyenlítő gól szerzője, és a támadásaik legjobbja hibázott.
OLASZORSZÁG–SPANYOLORSZÁG 1:1 (1:1, 0:0), tizenegyesekkel 4:2
London, Wembley stadion
gólszerző: Chiesa (60.) – Morata (80.)
