A Fővárosi Törvényszék egy sajtóközleményben tudatta, hogy nem dr. Matusik Tamás, a Budai Központi Kerületi Bíróság Nyomozási Bírói Csoportjának vezetője döntött a gyermekpornográfiával gyanúsított volt állami vezető ügyében, hanem egy beosztottja.
A Magyar Nemzet információira hivatkozva portálunk is megírta, hogy Matusik Tamás az Országos Bírói Tanács volt elnöke tárgyalt azt az ügyet, amelyben végül szabadon engedtek egy állami vezetőt, akinek laptopján több száz gyermekpornográf felvételt találtak. A gyanúsított tavaly ősszel került rács mögé, ám a bíróság néhány napja megszüntette a letartóztatását. Mivel az ügyészség fellebbezett, a végzés nem végleges.
Közben kiderült, hogy nem Matusik tárgyalta az ügyet, hanem az egyik beosztottja. A Fővárosi Törvényszék sajtóközleményében azt írta, hogy Dr. Matusik Tamás 2009 óta bíró, s 2015. július 1-je óta vezeti a Budai Központi Kerületi Bíróság Nyomozási Bírói Csoportját. Továbbá:
Az ülésen elbírált ügyek bíráknak történő kiosztása, azaz az úgynevezett szignálás automatikusan, emberi beavatkozás nélkül történik az aznapra előre beosztott bírók részére, a bírák pedig – az Alaptörvényben rögzítettek szerint – az ítélkezési tevékenységük során kizárólag a törvénynek alárendelve, az azokban foglaltakból kiindulva járnak el. Az, hogy az ügyben eljáró bíró – saját (!) döntése szerint – enyhébb kényszerintézkedés elrendelését látta indokoltnak 2024. március 14-én, a csoportvezető személyétől teljes mértékben független történés, hiszen a bírók az ítélkezésükben függetlenek, senki által nem utasíthatók! Az ügyészségi fellebbezés nyomán másodfokon a Fővárosi Törvényszék fog eljárni az ügyben.
Matusik neve egyébként a közéletben azért is lehet ismerős, mert annak idején OBT-elnökként a szintén OBT-tag Vasvári Csabával együtt kétszer is találkozott az amerikai nagykövettel, David Pressmannel.
Forrás: Sajtóközlemény
Orientál
2024-03-20 at 15:30
dr. Matusik Tamás ezt a pedofiliát pártoló szemétkedésedet az általad kijelőlt csicskáddal együtt nem mossátok le magatokról.
Orientál
2024-03-20 at 15:23
Balliberális zöld Matusik nem különb a gender pedofilokat rejtegető pártoló csicskájától akije hozzá hasonló balliberális zöld tehát pedofilokat pártoló.
regőrejtő
2024-03-20 at 14:13
Szerencsére mindenhol van egy Gyuszi taxis!
balfék
2024-03-20 at 12:34
“Vén hülye buzeráns! Hiába izgattál fel!” 😀