Pesti Srácok

Nem mondhatjuk, hogy Karácsony Gergely jól jött ki Rónai Egon kérdéseiből

Vannak tippjei, hogy ki rögzíthette a beszélgetést, de abban biztos, hogy nem az, akivel a titokban felvett diskurzust folytatta – ezt mondta Karácsony Gergely az ATV Egyenes Beszéd című műsorában a csütörtökön kiszivárgott hangfelvételről. Az ellenzék közös főpolgármester-jelöltje azt mondta: egy magánbeszélgetést folytatott, márpedig a barátaival az ember más hangnemet is megenged magának.

– mondta Karácsony Gergely az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Karácsony szerint ő a felvételen nem beszélt Tóth Csabáról a fenyegetés kontextusában, és a felvételt úgy vágták össze, hogy úgy tűnjön, mintha azt állítaná, hogy a zuglói szocialista politikusról beszélne, pedig ez nincs így. Tóth Csaba az ATV Híradójának reagált a kiszivárgott hangfelvételre. Az ATV riporterének azt mondta, hogy semmi mást nem tud elmondani, mint amit Karácsony nyilatkozott. Hozzátette, hogy Karácsony „sehol nem állítja, hogy ő bármikor megfenyegette volna”. A kérdésre, hogy mérges viszonyban voltak-e Karácsonnyal, úgy felelt, hogy egy „politikai együttélés” vitákat feltételez, és az lenne a baj, ha ezek nem lennének.

Forrás: ATV; Fotó: PS/Horváth Péter Gyula

PestiSracok facebook image