Pesti Srácok

Nem tartják valódi versenynek a magyarok a baloldali előválasztást

Nem tartják valódi versenynek a magyarok a baloldali előválasztást

A magyar felnőtt társadalom 42 százaléka szerint a baloldali előválasztás végeredményét már előre ki lehetne hirdetni, és csupán a válaszadók 30 százaléka mondta azt, hogy valós versenyről van szó – derül ki az Alapjogokért Központ aktuális közvélemény-kutatásából. A felmérésből az is kiderül, hogy Karácsony Gergelyt a magyarok kétharmada nem szeretné miniszterelnöki pozícióban látni.

A 18 évesnél idősebb felnőtt magyar lakosság véleményét reprezentáló kutatás alapján kijelenthető, hogy a szeptember végén induló, baloldali pártok részvételével zajló miniszterelnök-jelölti casting hitelessége komoly problémákkal küzd. A legtöbb választókorú relatív többsége szerint (42 százalék) ugyanis már most látszik, hogy nem valódi versenyről van szó, hanem sokkal inkább a pártvezetők közötti háttéralkuról. Összességében tehát elmondható, hogy Gyurcsány Ferenc befolyása ismert a választók előtt. Ezt a percepciót kétségkívül erősíti a tény, hogy az elmúlt hetekben a különböző baloldali pártok egymás javára léptetik vissza jelöltjeiket választókerületi szinten, kizárva a széleskörű megmérettetés lehetőségét. Emiatt sem meglepő, hogy csupán tízből három válaszadó (30 százalék) mondta azt, hogy az előválasztás kormányfőjelöltről döntő része valódi verseny lenne.

A magyarok többsége nem szeretné, hogy Karácsony miniszterelnök legyen. Fotó: Alapjogokért Központ

Kevésbé volt megosztott annak kapcsán a magyar társadalom, hogy a miniszterelnök-jelölti előválasztáson induló Karácsony Gergelyt szeretné-e kormányfői pozícióban látni. A megkérdezettek mindösszesen 13 százaléka (1 millió fő) szeretné, ha egyszer Budapest jelenlegi főpolgármestere lenne a kabinet vezetője, 67 százalékuk azonban – 5,4 millió magyar választó – nem szeretné őt ebben a pozícióban látni.

PestiSracok facebook image

Fotó: Alapjogokért Központ

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.