Pesti Srácok

Nyilvánvaló, hogy nem mikroadományokból kampányolt a baloldal tavasszal

Nyilvánvaló, hogy nem mikroadományokból kampányolt a baloldal tavasszal

A Nemzetbiztonsági Bizottság tegnap nyilvánosságra hozott jelentése alapján nem valószínű, hogy mikroadományokból gyűjtötte össze a kampánytámogatását a baloldal, ahogyan azt Korányi Dávid, az Action for Democracy hazai vezetője állította korábban. Ennek oka nem más, mint hogy a szervezet megalakulása után egy héttel már össze is szedett több mint egymilliárd forintot, amit el is utalt Márki-Zay Péternek.

A bizottság jelentése mellett Dr. Kovács Zoltán András nb. dandártábornok, a Nemzeti Információs Központ főigazgatója is megküldött egy dokumentumot a baloldal kampánytámohatásával kapcsolatban, ami egy nagyon fontos dologra világít rá. Azt írják:

Mindez erősen megkérdőjelezi azt, amit az amerikai támogatásokról eddig Korányi és Márki-Zay Péter állított. Korányi Dávid korábban a Telexnek a baloldal kampánypénzeiről úgy nyilatkozott:

PestiSracok facebook image

Karácsony Gergely New Yorkban élő főtanácsadója a Telexnek határozottan "mikroadományokról" beszélt; elmondása szerint javarészt olyan, évekkel, évtizedekkel ezelőtt kiköltözött magyarok adtak mikroadományokat, akik figyelemmel kísérik a magyar közéletet, és zavarja őket, ami itthon történik, féltik a Magyarországon maradt családjaikat. A neveket pedig a törvényi előírások miatt nem is hozhatnák nyilvánosságra.

Korányi a lapnak viszont egyáltalán nem beszélt a Oraculum 2020 Kft.-nek, azaz a lejárató cikkek sokaságát közlő EzaLényeg nevű baloldali portál kiadójának adott egymilliárd forintot meghaladó összegű támogatásról, amelynek közel harmada szintén a DatAdatnál kötött ki. Nem mellesleg az EzaLényeg főszerkesztője a DatAdat kulcsembereinek, Bajnai Gordonnak és Szigetvári Viktornak egy korábbi sajtós munkatársa, Zentai András. A portál kiadója a budapesti Dohány utcában bejegyzett Oraculum 2020 Kft. A cég tulajdonosa és ügyvezetője Páva Zoltán, aki a volt MSZP-s komlói polgármester és országgyűlési képviselő, idősebb Páva Zoltán fia.

A mikroadományokon egyébként még az ellenzéki kommentátorok is nevetnek. A 24.hu munkatársa, Nagy Gergely Miklós úgy fogalmazott:

Forrás: Origo; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.