Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az 5,25–5,50 százalékos irányadó dollárkamat-tartományon szerdán végződött kétnapos kamatdöntő ülésén. A Fed közleménye szerint a célsávot 23 éves csúcson, 5,25–5,50 százalékon hagyta, immár a hatodik egymást követő alkalommal.
Lépését a Fed monetáris politikai döntéshozó testülte, a FOMC szerdai közleményében azzal indokolta, hogy “az elmúlt hónapokban nem történt további előrelépés a 2 százalékos inflációs célkitűzése felé”. A kamatdöntő testület szerint az alapkamat célsávjának bármilyen módosítását mérlegelve a FOMC továbbra is körültekintően fogja értékelni a beérkező adatokat, a kilátások változását és a kockázatokat. A kamatdöntők szerint addig nem helyénvaló a céltartományt csökkenteni, amíg nem nyer nagyobb bizonyosságot, hogy az infláció fenntarthatóan 2 százalék felé halad.
A közleményben bejelentették a mennyiségi szigorítás ütemének lassítását. Eszerint június 1-jétől a Fed a kincstárjegyek havi visszaváltásának a felső határát havi 60 milliárd dollárról 25 milliárd dollárra mérsékli, miközben megtartják a jelzálog fedezetű értékpapírok felső határát havi 35 milliárd dollárban, és a felső határt meghaladó tőkefizetést kincstári értékpapírokba fekteti vissza a Fed.
A Fed által különösen figyelemmel követett inflációs mutató, a személyes fogyasztási kiadások árindexe (PCE) – lényegében a fogyasztói árak változása – éves összevetésben 2,7 százalékkal nőtt márciusban a februári 2,5 százalékos emelkedést követően, miközben a gyakran változékony élelmiszer- és energiaáraktól megtisztított magárindexe 2,8 százalék volt márciusban, februárhoz hasonlóan.
A Fed a 2022 márciusában 0,00–0,25 százalékról indított tíz egymást követő kamatemelés után tavaly júniusban tartott először szünetet a monetáris szigorításban, legutóbb júliusban emelte a kamatot, 25 bázisponttal; szeptemberben, novemberben, decemberben, januárban és márciusban pedig a piaci várakozásokkal összhangban nem változtatott az irányadó dollárkamat-tartományon.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Michael Reynolds
A Sátán eljövetele (1913 a FED létrejötte).
2024-05-03 at 10:14
Soros György, csak egy báb, egy manipulátor, aki adja a személyiségét, és kiszolgálja a föld legerősebb központi magán bankját, a FED-et. Úgy is mondhatnánk a mai kor John Pierpont Morgan-ja.
Tehát összegezve: 1907-ben John Pierpont Morgan tőzsdei, banki, pénzügyi válságot okoz a híreszteléseivel, ezt hívják manapság hírekre való kereskedésnek (1). Nelson Aldrich szenátor egy központi jegybank létrehozását javasolja, mondván hogy az 1907-es pánik okozta válság így nem történhet meg újra. 1913-ban a Kongresszus a félrevezető módon Federal Reserve System–nek (FED) nevezett független magán bank kezére játszotta Amerika pénzkibocsátásának monopóliumát, ami a folyamatos pénzügyi manipulációi által ma már a föld legerősebb központi magánbankja (2). Háborúkat indít, országokat, kontinenseket irányít, milliókat tesz tönkre. Végső cél a minden, és mindenki feletti korlátlan hatalom.
1.Amikor válság, vagy háború van, esnek a részvények, állampapírok, ingatlanok értékei. Na, ekkor kell vásárolni.
2.Pénz és hatalom. Akit nem tudunk megvenni, azt lejáratjuk, vagy más módon kiiktatjuk.
1914 és 1919 között a FED majdnem megduplázta a forgalomban levő pénz mennyiségét (egy világháború zajlott, és annak mindkét oldali pénzelése, támogatása sokba kerül). Ezáltal a kisebb bankok és a magánszemélyek nagy mennyiségű, kedvező hitelekhez jutottak. Majd 1920-ban (a világháború befejeződése után) a FED visszahívja a kinnlevő pénzmennyiség nagy részét, melynek következtében a kis bankoknak is vissza kell hívniuk a kihelyezett kölcsöneiket.
Az eredmény akárcsak 1907-ben: Bankrohamozás, csődök és összeomlás. Több mint 5400 bank, amelyek nem esnek a FED hatásköre alá, mind összeomlik, tovább konszolidálva egy szűk, nemzetközi bankár csoport monopóliumát. 1921 és 1929 között a FED ismét megnöveli 62%-al, a forgalomban lévő pénz mennyiségét. Amely újból nagy mennyiségű hitelezésben nyilvánul meg a magánszemélyek és a kisebb bankok felé. Majd 1929.október 24-én a New York-i brókerek, akik lejegyezték az alapletétes kölcsönöket, most elkezdik tömegesen visszahívni azokat. Ez hatalmas eladási hullámot indít el a tőzsdén, hiszen mindenkinek fedeznie kell a „Margin Call”-ját. Ugyanezért a tömegek a bankokat is megrohamozzák, amitől több mint 16000 bank megy csődbe. Az így kialakult krízis során, az összejátszó nemzetközi bankárok nem csak a rivális bankokat kaparinthatták meg jelentősen ár alatt, de egész vállalatokat vehettek meg fillérekért. De ez még nem minden. Ahelyett, hogy növelné a forgalomban levő pénz mennyiségét, segítve ezzel a válságból való kilábalást, a FED még csökkenti azt. Tovább mélyítve ezzel minden idők eddigi legnagyobb gazdasági válságát.
„Ha a hivatalos verzió helyes, és valóban a felhevülés okozta az összeomlást, ahogy azt a mondják…, akkor az esemény sokkal lassabb lefolyású lett volna, és egy aszimmetrikus esemény lett volna. Az, hogy a tornyok teljesen lefelé omoljanak, gyakorlatilag önmagukba, az teljesen ellentmond mindennek, amit az acélról és annak viselkedéséről tudunk. Ha valahol roncsolódás történik, akkor a további roncsolódások inkább ugyanazon a részen koncentrálódnak, és ezért egy aszimmetrikus összeomlást látunk. Valószínűleg a felső rész oldalra borult volna, megcsavarodik, és elfelé zuhan a toronytól. Nagyon szokatlan a felső részt nyíl egyenesen lefelé hullani, éppen a legnagyobb ellenállás irányába!”
„Egyes 100 tonna súlyú acél elemek több száz méterre repültek. Egy körülbelül 300 tonnás keresztelem a World Trade Center-ből, az American Express épületének délkeleti sarkába fúródott. Ennek a darabnak legalább 120 métert kellett repülnie, megtartva közben mozgási energiáját, hogy belefúródhasson az épületbe.
Végezetül két idézet.
Mayer Amschel Rothschild (A Rotschild Bankár Dinasztia megalapítója):
„Akkor kell venni, mikor vér folyik az utcán.”
„Adjátok kezembe egy nemzet pénzkibocsájtását, és nem érdekel, ki hozza a törvényeit.”
Globál (2024-03-16), https://hirtv.hu/video/290595
Globál (2024-03-23), https://hirtv.hu/video/290828
Globál- Breton Woods – a nemzetek feletti erő, https://hirtv.hu/global/global-breton-woods-a-nemzetek-feletti-ero-video-2582721
Édi
2024-05-02 at 18:51
Kinek a szobra az ott fenn az oszlopok előtt? Hogyhogy nincs még ledöntve? Valahol jól feküdhet az ipse, vagy pénze annyi, hogy megvehette a szoborhelyet a mögötte álló bankkal együtt?