Pesti Srácok

Nem vették át Pintértől a magyar Bátorságért kitüntetést

Nem vették át Pintértől a magyar Bátorságért kitüntetést

A kormány emlékezetpolitikája, és különösen a Szabadság térre tervezett '44-es emlékmű terve elleni tiltakozásként nem vette át csütörtökön Pintér Sándor belügyminisztertől a magyar Bátorságért érdemjelet a zsidómentő Fekete Nagy Béla festőművész két fia – írja a Népszava. Fekete Mihály és Fekete Szabolcs Ilan Mortól, Izrael állam budapesti nagykövetétől még átvette a Világ Igaza kitüntetést, a másik elismerést nyújtó Pintérrel azonban már kezet sem fogtak.

A Népszava helyszíni forrásokra hivatkozva azt írja, hogy édesapjuk posztumusz díjait átvevő testvérpár egy nyilatkozatot is megpróbált felolvasni, a rendezvény technikusai azonban lekeverték mikrofonjuk hangját, így nem lehetett hallani őket a teremben. Az eset után a lap tudósítása szerint kínosan feszengő Pintér igyekezett csillapítani a testvérpárt, mondván, „a díjátadó nem a politikáról szól.”

Az MTI viszont később a Népszava állításaival szemben arról írt, hogy a Fekete Nagy Béla fiai azért nem akarták átvenni a díjat, mert kijogásolták, hogy édesapjuk mellett anyjukat nem jelölték. A Távirati Iroda szerint az elismerést az ünnepség után Fekete Nagy Béla unokája mégis átvette.

PestiSracok facebook image

Népszava / Origo

fotó: Tóth Gergő Népszava

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.