Németország hétfőn kiterjesztette a határellenőrzést valamennyi határára az illegális migráció korlátozása érdekében, ami a kritikusok szerint veszélyezteti a schengeni térség szabad mozgásra vonatkozó szabályait.
A német rendőrség a Luxemburggal, Belgiummal, Hollandiával és Dániával közös határátkelőhelyeken indít ellenőrzést, kiterjesztve a Lengyelországgal, a Cseh Köztársasággal, Ausztriával, Svájccal és Franciaországgal közös határátkelőhelyek korábbi ellenőrzését.
Nancy Faeser belügyminiszter, aki elrendelte az ellenőrzéseket, azt ígérte, hogy a határon átutazóknak nem kell számítaniuk a forgalom jelentős zavaraira.
Faeser egy hete hivatalosan bejegyeztette az új ellenőrzéseket az Európai Bizottságnál, azzal érvelve, hogy azokra a Németországba érkező migránsok nagy száma miatt van szükség.
Az ellenőrzések kezdetben hat hónapra szólnak, de meghosszabbíthatók. Az osztrák határon 2015 óta tartanak ellenőrzéseket.
Bár a schengeni megállapodás 29 aláíró országa – amely az Európai Unió legtöbb tagját, valamint Norvégiát, Svájcot, Izlandot és Liechtensteint foglalja magában – általában lehetővé teszi a szabad mozgást a belső határaikon, a migrációs helyzet és az iszlám terrorizmus veszélye miatt egyes határátkelőkön visszatértek az ellenőrzések.
A határellenőrzések lehetővé teszik a hatóságok számára a migránsok visszafordítását, ami sokkal egyszerűbb eljárás, mint a beutazás utáni kitoloncolás.
Németország 2023 októbere óta mintegy 30 ezer olyan migránst fordított vissza, akiknek nem volt joguk az országba való belépésre.
A migráció kérdése akkor került ismét a politikai napirend élére, amikor a múlt hónapban egy szíriai férfi három embert ölt meg egy tömeges késelés során a németországi Solingen városában.
MTI; Fotó: MTI/AP/DPA/Pia Bayer
Sanyáta
2024-09-16 at 16:43
Na végre… Merkel asszony is ellenőriz? Jól el cseszte a dolgokat!! Nesze neked német vircsaft!
Logikus
2024-09-16 at 15:30
Na Mrkel mutti meg Scholz tönkretette Schengent. Gratulálunk!
Megcsinálták!
Béla
2024-09-16 at 10:17
A részletes intézkedések megfelelnek annak ami miatt Magyarország ellen az Európai Unió Bír-óság elképesztően durva ítéletet hozott.
Orwell “Állatfarm” című művében az Állatok egyik alaptörvénye eredetileg így hangzott:
Mindenki Egyenlő!
Később ez így módosult:
Mindenki Egyenlő! (De vannak Egyenlőbbek!)
Őrület
2024-09-16 at 09:56
Valamit nagyon nem értek. A sok ezer nemkívánatos személy Németországban miből él? Csak nem az állami támogatásokból? Azt meg hogyan kapja meg, talán név és identitás nélkül? Amikor a támogatást felveszi akkor miért nem tudják elfogni és kipenderíteni az országból? Nem lenne egyszerűbb mint lezárni a határaikat?
na4
2024-09-16 at 08:46
Na mi van? Hol van a “wir schaffen das”? Ez már nem menti meg az Ampel koalíciót. Annyi xart csináltak, hogy végük.