Pesti Srácok

Nemi erőszakkal vádolják az egyik holland tehetségkutató tévéműsor vezető személyiségeit

Nemi erőszakkal vádolják az egyik holland tehetségkutató tévéműsor vezető személyiségeit

Sajtóértesülések szerint szexuális zaklatással, nemi erőszakkal vádolják a holland RTL műsorszolgáltató egyik zenei tehetségkutató televíziós műsorának, a The Voice of Hollandnak vezető személyiségeit.

A BOOS holland Youtube-csatorna csütörtöki epizódjában, számos korábbi női résztvevő beszélt a műsor készítése alatt elszenvedett szexuális zaklatásokról és visszaélésekről. A BOOS-nak névtelenül nyilatkozó egyik fiatal nő, korábbi versenyző, nemi erőszakkal vádolta meg felkészítő mesterét, az országban nagy népszerűségnek örvendő Ali B rappert. A nő bejelentette, hogy feljelentést tesz a zenész ellen. Az ugyancsak közismert Marco Borsato énekesről három nő azt vallotta, hogy még kiskorúak voltak, amikor a férfi "megfogdosta" őket. Az RTL műsorszolgáltató a tehetségkutató műsort a múlt hétvégén levette a műsorról, miután a zenekar vezetője, Jeroen Rietbergen nyilvánosan bevallotta, hogy "szexuális jellegű" kapcsolatba került néhány, a programban részt vevő nővel. A férfit azzal vádolják, hogy a próbák idején szexuális megjegyzéseket tett, nemi szervéről fotókat küldött nekik. A Rietbergenre vonatkozó panaszok több mint tízéves időszakra terjednek ki, és legalább 19 nőt érintenek. John de Mol médiavállalkozó, aki 2019-ig a műsor producere volt, megdöbbenését fejezte ki a történtek kapcsán. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy tudomása volt egy korábbi esetről, amikor az egyik női résztvevő arról panaszkodott, hogy Rietbergen zaklatja. A zenekarvezetőnek akkoriban kapcsolata volt de Mol húgával, aki azt állítja hogy nem tudott erről az ügyről. Az RTL felkérte az ügyészséget, hogy vizsgálja ki a bejelentett visszaéléseket.

Forrás: MTI; Fotó: colombotelegraph.com (illusztráció)

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Egy politikus fiaként nekem kétszer annyit kell teljesítenem, mint az átlagnak – Portrébeszélgetés Hoppál Hunorral (VIDEÓ!)

‎PS Riport 2023 február 25.
Beleszületett a politikába, hiszen édesapja a Fidesz országgyűlési képviselője, kultúráért felelős kormánybiztos, ennek ellenére őt a média most sokkal jobban izgatja, mint egy esetleges politikai karrier. Bár sokan azt gondolhatják, hogy éppen a családi háttér miatt számára az akadályok könnyebben átugorhatóak, éppen ellenkezőleg: mindig többet kellett teljesítenie másoknál. Ahogyan a politika iránti érdeklődését, úgy a zene iránti szeretetét is a családból hozza, ha teheti, zongora mellett kapcsol ki. Pécsett született, de tanulmányait már Budapesten végzi, és most úgy látja, hogy a jövőre vonatkozó elképzeléseit itt tudja majd megvalósítani a későbbiekben. A PS Portrék e heti műsorában Hoppál Hunorral, a Grund című műsorunk műsorvezetőjével beszélgettünk.

A disznóságok és a PestiSrácok - Ilyen volt az idei Vas vármegyei böllérverseny (videó és galéria)

‎PS Riport 2025 február 17.
A disznóvágásnak rituáléja van. Szakrális esemény, ami összehozza a családot, a szomszédokat és az egyik elmaradhatatlan hagyománya a magyar nemzetnek. Az évről-évre Győrváron megtartott Vas Vármegyei Gasztronómiai Fesztiválon és Böllérversenyen egy lépéssel ennél is tovább mennek, hiszen az erdélyi szórványtól a Felvidékig hozzák össze a magyarságot, sőt: velük érkezve a történelmi Magyarország népeinek képviselői is ellátogatnak a fantasztikus hangulatú rendezvényre.

Kész Chicago! - Egymást dobták fel Az Akta kamerája előtt a háborúzó ercsi romák

‎PS Riport 2024 szeptember 12.
Ercsibe látogatott az Akta stábja - arra a Budapesttől fél óra távolságra fekvő településre, amit a helyi cigány családok háborúi és viselt dolgai miatt a magyar Chicagónak is tartanak. Néhány hete éppen azzal kerültek a hírekbe, hogy több tucatnyian estek egymásnak fényes nappal, puskákkal, pisztolyokkal, vascsövekkel. A történtek után a rendőrök 15 főt őrizetbe is vettek. Hogy mi történt arról merőben mást állít a két érintett népes család - mindegyik a másikat állítja be a támadónak, a felelősnek és nem csak annak. Az Akta stábját mind a két család, Baloghék és Gomanék is fogadták és beszéltek. Felvételeket, videókat adtak.