Egyre több olyan, a virtuális világban tartalmat gyártó fiatallal lehet találkozni, akik motivációhiányra, szorongásra és kapunyitási pánikra panaszkodnak, miközben még mindig egy álom életet vizionálnak a húszas évek közepén. Életüket a közösségi média elé tárva megtudhatjuk tőlük, hogy ők azok, akik sosem éltek külön a szüleiktől, a felelősségvállalás szót még nem is ismerik, az életük az állandó panaszkodás, miközben arra várnak, hogy egy új kormány majd javít a helyzetükön. Talán mind ismerünk legalább egy embert, aki ebben a cipőben jár és nem érti, hogy neki miért nem lehet olyan élete, mint amit a közösségi médiában lát idegen emberektől. Róluk és a fiatal felnőttek életéről és lehetőségeiről beszélgettünk Bálint Botonddal a Libz of TikTok legújabb adásában.
Facebook hozzászólás
Bandi
2024-12-04 at 21:55
Normális körülmények között az ember gyermeke (mindkettő) kap alkalmasint lakást, irodát, kocsit, meg fizetik a szülők az aktuális üzleti próbálkozás költségeit, időnként és bőven 25 év felett is.
balfék
2024-12-04 at 21:22
Azt szeretném még hozzátenni, kicsit megint hosszú lesz, talán, hogy ezt az életet csak és kizárólag mi éljük. Mindenkire vonatkozik. Ez az élet, amit élünk, most, itt, ez egyedi és megismételhetetlen. És nekünk kell megélnünk. Nekünk kell kihozni belőle, amit lehet, amit szeretnénk, amire alkalmas a hozzá kapott eszközkészlet (test, értelem, lélek). Ezért nem az a fontos, hogy mások mit akarnak, hogy csináljunk, hanem az, amit mi érzünk, hogy tennünk kell, tenni szeretnénk. Persze nem mások kárára. Tanulni mi tudunk, nem teheti bele más a fejünkbe a tudást. Az sajnos minden eddig élt embernek saját feladata volt, hogy valami értelmet felszedjen. Kinek jobban, kinek kevésbé sikerült, de azt senki sem kerülheti el, nem lóghatja el, hogy tanuljon, önmagának, önmaga erejét beletéve. Mondják, a jó pap holtig tanul.
De ne hagyjuk, hogy mások elmulasszák a tanításunkat. Mert ha valaki azt vállalta, hogy nevel, emberré farag, attól elvárható, sőt, el kell várni, követelni kell tőle, hogy tanítson, neveljen. Életre, tudásra. Hiszen ő sem csak úgy lett. Neki is meg kellett születnie, vannak tapasztalatai. És bizony őt is valakik – így vagy úgy – felnevelték. Ez első sorban a szülők, a család feladata. Életre, hétköznapokra, főzésre, tanulásra, takarításra, szórakozásra. Mindenre, amire csak szeretnék, hogy képesek legyünk, meg kell tanítsanak. És meg is tanítottak. Tehát nekünk is meg kell tanítanunk, nem másoktól elvárni, hanem önként, ha már vállaltuk, hogy utódokat adunk a világnak. Ezért azt mondom, hogy az igazi pap pedig holtáig tanít. Mert a gyerek nevelése nem ott ér véget, hogy felnőtt, és kidobtuk a házból – végre… Hanem egy igazi szülő, mivel korban már előrébb jár, képes átadni a saját tapasztalatait. El tudja mondani, ha látja, hogy ugyanaz a probléma merült fel, hogyan kellene kezelni. Hogyan kellett volna esetleg neki annak idején, amit akkor még nem tudott, de nem akarja, hogy a gyereke is ugyanazt a hibát vétse. Tanulni, tanítani, nevelni, nevelődni, élni. Ez a dolgunk. Nem másokért, nem mások utasításai szerint, nem mások elvárásai szerint. Hanem a magunk érdekében, a magunk kedvére, a lehetőségeinkhez mérten, másokra tekintettel léve. Ami elénk adatott, azt fogadjuk el, és hozzuk ki belőle, amit tudunk, amire úgy érezzük, van kedvünk, erőnk és akaratunk. Ha valaki más akarja megmondani, mit csináljunk, azzal meg ne is foglalkozzunk. Nem érnek többet. Igazából senki sem ér sem többet, sem kevesebbet a másiknál. Egy élet, egy élet. Tart ameddig tart. Aztán véget ér. De az az élet a miénk. Nem a másiké, nem a főnöké, nem a párté, nem egy másik hatalomé. A miénk.
Ha gyereket akarunk, akkor akarjuk, tegyünk érte, ha nem akarunk, akkor nem kötelező, de másokat ne győzködjünk arról, hogy hülye, mert másképp gondolja. Az az ő élete, nem a mi dolgunk. De ez mindenre igaz. Hagyjuk a többi embert élni, és ne hagyjuk, hogy a másik ember ne hagyjon minket élni. Álljunk ki magunkért, de ne szóljunk bele mások életébe. Tudást adjunk át, tapasztalatokat, emlékeket. Hogy aztán mit kezd vele a másik, az már legyen az ő dolga. Figyelmeztetéseket hagyjunk, ne parancsokat. Iránymutatást. Ne tereljük. Majd eldönti. Nem hülyébb, mint mi. Csak másik korban született. Mások lesznek az ő életében a nagy események. Még ha sokszor hasonlóak is. De mégiscsak egy másik kor, másik világ, másik jövő.
Ha mi magunk nem tanítunk, nem osztjuk meg a tudást, miért kesergünk azon, hogy mások mennyire képtelenek, alkalmatlanok? Nem dolgunk e a nekünk átadottakat a mi életünk által megújítva tovább adni azoknak, akik utánunk jönnek? Vagy azt gondoljuk, hogy mi voltunk a végcél? Hogy minden előttünk élt ember minden tudása, tapasztalata azért volt, hogy mi, itt, most úgy éljünk, ahogy, és nincs dolgunk tovább? Ha így gondoljuk, az sem baj. De akkor ne panaszkodjunk, hogy az utánunk jövőknek mire nincsen készsége. Mert az azt jelenti, hogy mi, akik panaszkodunk – aki nem, ne vegye magára – elmulasztottuk továbbadni, amit kellett volna. Egy seprűt megfogni nem olyan nagy mutatvány. Hát miért nem adtuk tovább a gyerekeknek? Ha nem tudja, hogyan kell kapálni, az nem az ő hibája. Honnan kellene tudnia, hogy mit nem tud? Ha mi nem mondjuk el, akkor senki sem fogja. Ne másokon kérjük számon, ha hiányos tudással rendelkeznek az utánunk jövők. Mi magunk hanyagoltuk el, szándékosan, lustaságból, feledékenységből megosztani a legalapvetőbbeket, amiket a mi elődeink nem voltak restek átadni, ahogy addig minden korábbi nemzedék sem.
K
2024-12-04 at 20:58
Sas
2024-12-04 at 18:48
–Maximálisan egyetértek.
bl
2024-12-04 at 20:25
Az a baj, hogy a gyerekek nem tanulnak semmit már, ami hasznos. 18 éves korára van egy semmire se jó érettségije, nem tudja megfogni a seprűt se. A gyakorlati tudás elvész, gyakorlati tudás nélkül pedig az élet egy nagy kínlódás. Sürgősen tenni kellene ez ellen, de minden gyakorlati képzés k. drága, mert a gyakorlatot legtöbbször 1:1 arányú kapcsolatban lehet megtanulni.
A legolcsóbb képzés az egyetemi. Ha találsz 150 hülyét aki beiratkozik valamire és csak előadásokat tartok nekik, akkor félévente 300 óra, szorozva 10 ezer = 3 millió forint-ból kijön és be lehet tőlük szedni fejenként 300 ezret ami 45 millió. Tehát egy semmire se jó egyetemi képzésen lehet keresni 40-42 millió forintot, közben meg nem találják meg a tanszéki budit se, elbuknak a legegyszerűbb gyakorlati lépéseken.
Sikeres felnőtthöz, önálló életvitelre alkalmas fiatal felnőtteket kellene képezni első helyen és csak második helyen van a tudás. Az életrevalóságot ma már nem tanítja semmi és senki.
de buta vagy
2024-12-04 at 19:40
Kárpáti
2024-12-04 at 19:33
Tiborcz nagyapja egy nagyon elismert szívsebész volt! Nem a semmiből jött putris kis tirpák, mint a akire hivatkozok.
balfék
2024-12-04 at 19:37
Nagyon leegyszerűsített megbeszélése a dolognak. Ezen felül, ne haragudjatok érte, rengeteg az általánosítás. Mi így csináljuk, mi úgy csináljuk, mi az interneten lógunk egész nap, mi most úgy élünk, hogy… stb, stb. Ez félrevezető. Azt gondolom, hogy az rendben van, ha saját példát hoztok fel, de nem mindenki él úgy, ahogy elmondjátok. A másik dolog, hogy azt megjegyezném, nem mindenki volt paraszt a 18-19. században. És nem mindenki élt falun sem. Ettől függetlenül, az teljesen rendben volt, ha nem költözött el mindenki, amint betöltötte a 18-20-at. Volt ilyen is, meg olyan is. Még is megoldották. Az sem mellékes, hogy a mai ingatlan árak mellett azért igen is jobb meggondolni, hogy van e értelme elköltözni a biztos otthonból egy 3-400 ezer forintos havi költséggel bíró lakásba, mellé olyan munkát találni, amiből ezt ki tudja gazdálkodni úgy, hogy maradjon is neki következő fizetésig. Nem hiszem, hogy annyira rossz dolog a szülőknél maradni, mert legalább nem az lesz, hogy az otthont elviszi az állam esetleg, a gyerek meg oldja meg magának a lakhatást, ahogy tudja, ha ne adja isten, meghalnak a szülők. Nem olyan rossz az, ha nem megyünk ezerfelé szanaszét. Közösséget is csak úgy lehet tartósan fenntartani, kapcsolatokat ápolni, ha az ember nem költözik el első hirtelen felbuzdulásában a világ másik felére. A nagy szabad mozgás elvette a falu jellegét, értelmét. Nincs olyan erős kötődés, közösség, mint régen. A mindenképpen költözz el szöveg szerintem hosszú távon káros a társadalomra nézve. Legyen szó faluból elutazásról, vagy a kerület elhagyásáról. Nem azt mondom, hogy aki szeretne, ne költözzön, de azért kritizálni valakit, mert mondjuk jól érzi magát ott, ahol felnőtt, az sem helyes. Ha neki úgy jó, maradjon, és igazán nem kárhoztatom azokat, akik a szülői házban szeretnének maradni. Nincs azzal semmi baj, ha mellette dolgozik, és el tudja látni magát, később pedig, ha az ideje eljön, a szüleit is, mellette pedig családot alapít.
Egyszóval, szerintem ne általánosítsatok, minden embernek más és más az útja. Nem lehet ráhúzni egy sablont a fiatalokra. Mindenkinek más lapot osztottak. Ki így intézi, ki úgy. Nincs semmi baj, ha így dönt, de azzal sem, ha másképp. De arról azért mégis érdemes beszélni, hogy egyes fiatalok – nem mindegyik – miért érzik úgy, hogy 20 évesen válságban vannak? Nekem például nagyon nehéz volt megtalálni az első munkahelyemet, de elfogadtam, hogy az élet nem könnyű, semmi sincs kikövezve, meg kell keresni, meg kell dolgozni azért, hogy vigyem valamire. Ha mást nem is, de tanácsot lehet adni nekik. Leszólni, gúnyolni őket nem kell. Tippekkel, tanácsokkal, hiszen azért már nekünk sem volt olyan nehéz a helyzetünk, mint azoknak, akik a világháborúk után maradt romokból kellett országot építsenek. Biztatni kell őket, és útba igazítani. Azzal lehet a legjobban segíteni. Hitet adni, hogy lehet, hogy lesznek nehéz időszakok, akadhatnak buktatók, de azért ha nem adják fel, a végén büszkén nézhetnek majd vissza, hogy megcsinálták. Elértek valamit. Hinni önmagukban, a képességeikben, hinni abban, hogy a jövőben lesz majd olyan, amikor azt fogják mondani, “ez igen, sosem gondoltam volna, hogy idáig jutok”. Kritizálni a legkönnyebb. De jó tanácsot adni, ingyen, bátorítást, az semmibe nem kerül. És ha van eredménye, akkor még akár magunkat is megdicsérhetjük, hogy volt más hasznunk is azon kívül, hogy léteztünk.
Az én gyerekkorom felnőttjei ilyeneket mondtak például, hogy “mindenki akkora terhet kapott a vállára, amit el bír cipelni”. Vagyis, olyan nehézségbe nem kerülhetsz, amiből ne tudnál kimászni. Csak fel kell ismerni, hogy meg tudod csinálni. Ebben kell nekik iránymutatást adni. És akkor bátran álljanak bele. Az idő úgy is igazolni fogja őket. Ha visszanéznek, megértik, de ahhoz el kell jutni legalább 40-ig. Onnan már nagyon jó visszanézni, hogy mennyi mindenen sikeresen túljutottak.
Szerintem azt az általánosítást is el kellene felejteni, hogy a társadalom ilyen, a társadalom olyan. Nem igaz, mert a társadalom ennél sokkal de sokkal összetettebb. Rengetegféle ember alkotja. És nem egy homogén közeg. Ahány ember, annyiféle gondolat, annyiféle elképzelés a világról. Azt sem tartom bajnak, ha valaki álmodozó típus. Miért baj, ha vannak álmai, vágyai, amiket el szeretne érni? Ha nem adja fel, sokra viheti, nagyon sokra. Csak egyet nem szabad elfelejteni. Sosem szabad feladni. És, amit mindig mondok magamnak : “egyszer minden rossznak vége lesz, és jó dolgok fognak történni.” Főleg, ha az ember tesz is érte. (A másik gondolatom, hogy “minden úgy van, ahogy lennie kell”.)
Kárpáti
2024-12-04 at 19:33
A Rahel lány és a Tiborc fiú hány évesek? Mert máig abból élnek, hogy a papa csatornázza nekik a közpénzt.
Nem is csak a saját családjuktól, hanem az összes magyar családtól függenek.
matrix
2024-12-04 at 19:19
Meg 6 szobás családi ház rezsi nélkül !
A pizza futar a szomszédban !
Minimum egy Audi !
Meg esetleg hetente háromszor 4 óras munkahely
Magyarországon az internet csak vágyvezérelt hülyéket és drogos lúzer meg buzikat tenyésztett!
Igények az egekben a takaró meg csak a bokáig ér
Senkiházi celebektöl elbutitott hergelt lázitott agyhalottakat !
Nem csodálkozom az igénytelen parasztvakító TV programmok folyékonyan nyomják az agyhalált !Csillogás fényüzés stb
Már több celeb van mint szürke marha a Hortobágyi gulyában !
888
2024-12-04 at 18:59
Bulvár!
TS
2024-12-04 at 18:57
Marhaság az egész, Sasnak teljesen igaza van. Más kérdés, hogy hol lakjon az a fiatal 25 évesen? Nem könnyű kérdés. Például leköltözhet Bódvarákóra vagy Perkupára, ott olcsó az ingatlan.
Sas
2024-12-04 at 18:48
egyáltalán nem kellene külön élni-régebben még a nagymamával is együtt laktak-az volt a normális.