![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/06/fonok-es-a-szinesz.jpg)
Orbán Viktor Kijevben, majd pedig Moszkvában járt. És most elment Pekingbe is. A cél: előmozdítani a békét Ukrajna és Oroszország között.
Hogy merészeli?! Mit képzel magáról??!! Ráadásul ez Európai Unió elnökeként!???!!! Azonnal leváltani, elvenni Magyarországtól a soros elnökséget!!!!!!!!! Beszélni mer Zelenszkijjel, ezt követően közvetíteni az utóbbi és Putyin között? Egyáltalán szóba állni Putyinnal! Oroszországot a földbe kell döngölni a csodás nyugati fegyverekkel és a vágóhídra küldött ukrán katonákkal! Nem pedig kompromisszumot keresni!
Európa lakosságának közel háromnegyede azonnali tűzszünetet és békét akar! Egyetlen európai politikai vezető sem teheti meg, hogy figyelembe veszi az akaratukat! Pláne nem Orbán Viktor! És folytathatnánk sokáig a tirádát, aminek a második mondatánál minden épeszű ember rájöhetett, hogy irónia.
De a nyugati politikusok és sajtótermékek (persze a magyarországi kitartottjaikkal együtt) mindenek, csak nem épeszűek. Hétpofára szidják, putyinbérencezik, számonkérik Orbán Viktort amiatt, hogy a béke érdekében folytat tárgyalásokat a háborúzó felekkel. Egyrészt a szokásos morális kioktatással, másrészt mondvacsinált jogászkodással próbálják indokolni, hogy miért nem teheti ezt meg. Tényleg nevetséges és szánalmas. Tényleg röhögni lehetne rajtuk; ha nem lenne tragikus az egész.
Tragikus, hogy ukrán emberek ezrei halnak meg továbbra is. Tragikus, hogy Európa gazdaságát, versenyképességét, prosperitását évtizedekkel visszavetették. És továbbra is kötik az ebet a karóhoz, és le akarják gyalulni, ellehetetleníteni azokat, akik valódi megoldást keresnek, és tesznek is érte.
Ezek a politikusok, újságírók, médiacelebek nem csak szánalmas, gyenge, ostoba figurák, nem is csak nevetségesek és szánalmasak. Hanem igazi szardarabok is.
Talpra magyar!
2024-07-09 at 22:30
2024-07-09 at 20:10-kor egy szemétkedő .migránsbuzi háborúbuze gender pedofilbuzi ….. ellopta ismét a nevemet mint ahogy Gyurcsány csicskái a Lánchíd felújítási milliárdjaiból lopkodtak.
sumer
2024-07-09 at 22:02
“És ezt sem Európa, sem Magyarország, sem Ukrajna nem engedheti meg magának”
Orbán csupán az az üzleti tanácsadó, aki a “cég” szempontjából vizsgálódik és arra a következtetésre jut, hogy annak érdeke már régen nem a “hozam maximalizálás” hirdetése, hanem a “veszteség minimalizálás” végrehajtása.
Ez, az orosz-ukrán háború fenntartásában érdekelt és abból extraprofitot realizáló entitáson kívül, mindenki másnak közös érdeke.
sumer
2024-07-09 at 21:33
@Tót Slomó Áron:”Minden komplexen gondolkodni képes ember belátja, hogy Orbán játszmájának nem a béke a célja, hanem az orosz háborús célok elérése,”
Nos, szerintem minden, komplexen gondolkodni képes ember érti, hogy mi a különbség a “hozam maximalizálás” és “veszteség minimalizálás” között! Előbbi, egy vállalat életében akkor jellemző, amikor jól mennek a dolgok, utóbbi pedig akkor, amikor nem…
Ukrajnában ennek speciális esete történik. Egy önerőből már müködésképtelen “cég” vezetőjét, megkeresi egy másik “cég” vezetője, és a következő ajánlatot teszi neki;
1. Bár a cégednek már rég a “veszteség minimalizálás” lenne a feladata, de – mivel az én verszenytársammal vagy azonos üzletágban -, a céged működése nekem hozhat extra profitot, amiből a céged veszteségeit átmenetileg finanszírozhatom, a “TE EGYÉNI JÓLÉTED”, mint cégvezető, változatlan biztosításával.
2. A munkásaid érdeke lényegtelen, de nekik folyamatosan azt kell látniuk, hogy a cég még mindig a “hozam maximalizálásban” érdekelt. A lényeg, hogy a versenytársam továbbra is veled legyen elfoglalva, így az én üzletem szárnyaljon, a ő gyengülő üzleti potenciálja kárára.
3. Mindketten tudjuk, hogy ez a helyzet nem tartható fenn örökké, de ígérem neked, hogy addig csináljuk, ameddig csak lehet! Aztán szépen felszámoljuk a cégedet.
4. Végelszámoláskor, mivel a céged forgalmi értéke lényegében zéró, viszont az eszközállományod jelentős marad, ezért az mind az enyém lesz. Utóbbiról te már most előre, zsebszerződés alapján, önként és dalolva lemondasz. Egyéni nyereséged pedig az a jólét lesz, amit vállalatvezetőként a cég élén még eltölthetsz. Ha ügyes vagy, a cégtől addig ellopott pénzből, életed végéig biztosítod a jövődet.
Ennyi…
Talpra magyar!
2024-07-09 at 20:10
Valami szemétláda visszaél a nevemmel ismételten.
Csatlakozom én is Jeszihez.
Tényleg egy szardarab aki biztosító ágazatának eladására kötelez állami céget. Hogy családon belülre kerüljön
Talpra magyar!
2024-07-09 at 19:31
Tót Slomó Áron2024-07-09 at 18:00 Hogyha nagyon bevegy szarva az ukránokért te fotelhuszár akkor takarodjál el a korrupt Zelenszkijedékhez és harcoljál értük az oroszok ellen a tűzvonalban legelöl.
Talpra magyar!
2024-07-09 at 19:28
Tót Slomó Áron2024-07-09 at 18:00 Hát akkor mint a vérszívó parazita tetű ne élősködjél a sokkal olcsóbb oroszoktól importált energiahordozókon mert inkább használd a hatszoros árba kerülő USA palagázt. Vagy választhatod hogy télen a szarod beléd fagy.
Rémusz.
2024-07-09 at 18:51
Beszarás!!
A libernyák barmok a történelmet valahogy nem akarják tudomásul venni, pedig a tények, bizony makacs dolgok.
Baromira örülnék annak, ha a libsik végre felfognák, hogy az Orosz, nem egyenlő a szoviettel.
Egyéb iránt, csak úgy mondom, naná abban bízva, hogy a libernyákok előveszik a történelemkönyveket és megpróbálnak bele olvasni, bár tudom, hogy az baromira fáj nekik, mert a tudomány az nekik smafu, csak a genderizmus és a komenizmus valami számukra.
Tisztelettel megkérdezem ezeket a libernyák állatokat, hogy vajon ki a faxszom is tanyázott, naná, csak ideglenessen hazánkba vagy 40 éven át??!!
Megmondom, hogy nehogy az egészségkárosodás jobban sujtsa ezeket a szerencsétlen árnyékszék kormányon felnövő generációt!! A szoviet hadsereg déli csoportja, azaz, az ukránok.
Nézzetek utánna, ha nekem nem hisztek, ti alulképzett ikubajnokok.
Sajnos az eszetek annyi, mint egy maszületett kóbor macskának!!!
Tót Slomó Áron
2024-07-09 at 18:00
Minden komplexen gondolkodni képes ember belátja, hogy Orbán játszmájának nem a béke a célja, hanem az orosz háborús célok elérése, Ukrajna elfoglalása vagy orosz bábálammá tétele. És ezt sem Európa, sem Magyarország, sem Ukrajna nem engedheti meg magának, hiszen jól tudjuk milyen volt orosz gyarmatként élni 1945 és 1990 között.
Talpra magyar!
2024-07-09 at 17:57
Legnagyobb tragédia az hogy a milliárdos Rothschildék Rockefellerék Sorosék Gyurcsányék ….. együtt von der Leyenékkel Verhofstadtékkal Weberékkel Szabó Timiékkel Komjátiékkel Gyöngyösiékkel Cseh Katalinékkal nem takarodnak el maguk családtagjaikkal együtt magukat kinyíratni az orosz-ukrán háborúba. Gyilkos háborúba uszító pofájukat meg gátlásaik nélkül nyomják a képünkbe.
Talpra magyar!
2024-07-09 at 17:48
2024-07-09 at 16:29 Egy szemét tolvaj ismét ellopta a nevemet úgy ahogy szemétként elrabolta részegen M. Péter elvtársa a szórakozóhelyen egy fiatalember mobiltelefonját és hogy a rablásának ne legyen bizonyíték egy laza simlis mozdulattal a Dunába hajította.
sumer
2024-07-09 at 17:39
@Nahát: “Holnap kizavarják Poloska Pétert Kijevbe…”
vagyis ő lesz a világbéke legújabb “KÍSÉRTETE, ami bejárja Európát”. :))))))
Akit a legújabb TIMES magazin címlapján, egy híres ukrán zongoraművész társaságában láthatunk majd, mint az év legtáncosabb lábú emberét. Ő csakis úgy táncol, ahogy azt nyugaton elvárják tőle. Ezért is megy most keletre. Legújabb performancának címe: A Világbéke Kísértete.
A világhírű magyar diszkó Tini Nindzsa, aki eedig még csak magyarországi diszkókban lépett fel, most a saját péniszére húzott fehér lepedővel, mint a béke egyezményes nemzetközi jelével fogja a híres ukrán zongoraművészt, “kísértetiesen” körbetáncolni.
Gyertek el minél többen! Nagy buli lesz…! :)))))))
Jia Bo
2024-07-09 at 17:07
Tóth Józska, te fasz
Szóval terroristákkal nem tárgyalunk? Akkor a nyugati vezetők, akik Ukrajnával kapcsolatban háborús pszichózisban tobzódnak és legalább akkora faszok mint te, miért tárgyalnának a TERRORISTA Hamasz-szal? Hmmm? Na, itt be is sül az érvelésed te fasz.
Nahát
2024-07-09 at 16:41
Holnap kizavarják Poloska Pétert Kijevbe, hogy egy kórházat ért találat miatt (az oroszok szerint ukrán légvédelmi rakéta volt) a romok előtt rázza az öklét és a hátsóját, és szidja az oroszokat. Biztosan jó fotók is fognak készülni róla, és megy vele a saját, a 444 és a Telex stábja, valamint a testőrsége is. (vigyázni kell a nagyemberre) Személyes interjúk az oda-visszaúton, fb-bejegyzések, fizetett kommentelők tömege. Hiába no, Orbán Viktort kell utánozni, amennyire megy neki. És, hogy milyen minőségében utazik? Apaként. :-))) Hozzátette még, hogy a magyar nép nevében. Ez már nem olyan vicces!
Tudományos libsizmus
2024-07-09 at 16:39
Egy új világháború kirobbantása a németországi zöldek prodzsektje.
Bennük még megvan az “én vagyok a világ ura” német DNS-ből táplálkozó mentalitás.
Lenin annak idején halálra röhögte magát, amikor egy szocialista internacionáléra azért nem tudtak időben megjelenni a német szocdemek, mert nem volt jegykezelő a berlini pályaudvaron, mert kivonták őket onnan. Mondván kezelt jegy nélkül úgysem mernek felszállni a vonatra. Így is történt.
Nos, pontosan ilyenek a németországi “zöldek” is. Ha a CIA nincs ott a hátuk mögött, akkor marad nekik a német felsőbbrendűségi komplexus, ami tudjuk jól, hová vezetett legkésőbb 1945-re.
Talpra magyar!
2024-07-09 at 16:29
Idén megosztva kapja a béke Oszkár dijjat a Putyin Ur, Trump Ur, Pápa Ur és Orbán Viktor Miniszter Elnök Ur.
Tudományos libsizmus
2024-07-09 at 16:20
Két világháború után, amelyek romba döntötték Európát a mai napig, majd az EU után, amelynek az elődje épp azért jött létre, hogy elejét vegye egy harmadik európai világháborúnak, legalábbis minimum meglepő, hogy most pont ez EU a legvéresebb szájú háborús uszító.
Legutóbb is milyen jó vége lett, ugye?
Red Panther
2024-07-09 at 16:19
Huda
Ezzel az erővel letagadhatnák -bár lehet, meg is teszik- a délvidéki vérengzést, holodomort, a holokausztot.
Kejf l Julcsi
2024-07-09 at 16:13
Viktor Orbán az egyetlen politikus az egész világon! aki nem csak beszélni tud a békéről hanem aktívan tesz is valamit érte – lehetőségein keretében.
Most ezzel mi a gond?? Melyik ország szomszédos hozzánk ott fent észak/keleten?? Aha Ukrajna, ahol mindennap magyar vér is foly.
Nekünk a béke az érdekünk és akármit is kárognak az EU idióták (olvastam egy német újságban hogy titkos tervet szőnek a tanács elnökséget elvenni országunktól) ez az egyetlen értelmes teendő ebben a kilátástalan helyzetben.
A libsi kommentelők ahelyett hogy mindent desztruktivan kritizálnának, mondják már meg szerintünk mit kellene Orbán Viktornak tenni??
Kullogni a korrupt EU klubja mögött? Mindenbe bele törődni és egy teát rendelni??
Viktor Orbán szívvel lélekkel mi magyarokért küzd, amit a többi EU politikusokról nem lehet elmondani, még Melonirol sem. Lásd elnéző politikáját a migránsokkal szemben. Évek óta nem tudja a migráns taxikat megállítani. Pars pro toto.
huda
2024-07-09 at 16:12
Red Panther2024-07-09 at 16:07
Ja igen és ezek a tóth joska meg a gomba móka azt kellene visszaböfögnie hát igen tévedtem ,valóban volt ukrán támadás ..de nem ha bele döglenek akkor sem…
kanigunda
2024-07-09 at 16:11
civilizációs alapelv, — mint Drezda bombázása, egy belgrádi híd lerakétázása
fényes nappal, gázcső felrobbantása satöbbi.
Mert hát, hogy ki a terrorista aztat én mondom meg.
Tiltsák már végre innen ki az óvodásokat, könyörgöm!
Még ha egyszerű is nekik az élet.
Red Panther
2024-07-09 at 16:07
TóthJóska
2015-ben a EURONEWS ÉLŐBEN(!!!) közvetítette, amikor az ukránok megtámadták Dombászban a humanitárius folyosót.
Kik is az igazi terroriták, háborús bűnösök?
Gomba
2024-07-09 at 16:01
mezler, amit állítasz, orosz propagandahazugság, semmi alapja nincsen. Színtiszta putyinista dezinformáció. Amióta világ a világ, ilyeneket hazudnak a nacionalista diktátorok. Pl. Hitler azt a hazudta a csehekről a 30-as években, hogy irtják a szudétanémeteket, aztán a háborús fenyegetéssel kibulizta, hogy megszállhassa meg a területet…
huda
2024-07-09 at 16:01
mezler2024-07-09 at 15:55
Leszarják ezek a valóságot mi hogy kezdődőt ,ha a pofája elé tolod akkor sem érdekli,vagy fizetett provokátor aki napi szinten lenyom 50 orbán fika bőfőgést ,vagy egy agyhalott aki csak azért van az éterben ,hogy levegőt vegyen és vegetáljon…
mezler
2024-07-09 at 15:55
TóthJóska te fasz:
Ukrajna százszor annyira háborús bűnös mint Putyin. 2014-től irtották a Dombaszban az oroszokat nyakra főre. Erről nem beszélsz mi, te takony?
Patriot
2024-07-09 at 15:55
A nyugati népek ezekután majd elgondolkodnak, hogy az ő főnökük vajon miért nem járta végig Kievet, Moszkvát, Pekinget? A hülye Scholz , a gall tyúk Macron meg a többi pöffeszkedő szarháziVagy mindannyiunk főnökei a Borrell, a Michel, az Ursula? Mi tetves k.anyjukért nem képesek felemelni a szottyadt valugakat, hogy tegyenek valamit értünk?
TóthJóska
2024-07-09 at 15:44
Ok Jeszy, akkor megsúgom, hogy miért problémás a moszkvai vizit. Tehát, civilizációs alapelv, hogy terroristákkal, háborús bűnös latrokkal nem tárgyalunk, még akkor sem, ha akkora böszme barom nagy állat mint Putyin/Oroszország. Maximum akkor ha kitakarodik a határai mögé, aztán esetleg mehet az egyezkedés a jóvátétel mértékéről. Capisce?
T.rex
2024-07-09 at 15:37
Patriota / Igaz amit írsz! Ukrajna totál államcsőd közelében van, két hetet jósoltak nekik! A brüsszeli és amerikai csürhén kivűl, más nagyobb bankok is bőven adtak nekik (természetesen a búsás haszon reményében). Most, hogy mehallották az állam csődközeli helyzetet, nagyon mérgesen követelik vissza a pénzüket… Atomháború nem lehet megoldás,mert buknak mindent! Igaz, akkor mindenki…
Sas
2024-07-09 at 15:32
emberfeletti, amit geopolitikailag művel.LÉNYEGLÁTÓ REALISTA-.VÉGRE HASZNOS.
ÉNAKI
2024-07-09 at 15:32
Orbán Viktor megtette azt,ami azEU nak rég kötelessége lett volna. Ukrajna háborús támogatása helyett,békére kellett volna a feleket felszólítani.
Ne ugassatok ti EU s sakálok,az európai nép zöme békét akar.
T.rex
2024-07-09 at 15:20
A lényeget, végülis korrekten összefoglalta! Brüsszeli bohócok nagyon idegesek! Ha másért nem, hát ezért már megérte amit Orbán tesz!
Patriota
2024-07-09 at 15:14
Az ukrajnai rettenet egyetlen személyhez köthető! Sleepy Joe és bűntársai kilóra vásárolták fel xaré-hugyé a kiváló termőföldeket, a ritkafém bányákat, meg mindent amiben extra profitot láttak. Módszeres kifosztása egy velejéig korrupt országnak!
Retteghetnek a “befektetők” a pénzeikért…
S képesek akár egy atomháborút is kirobbantani…
Dr. Belák Ferenc
2024-07-09 at 15:10
Felháborító amit ez az ZORBÁN csinál. Ha zsidó lenne, az más!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Akkor természetesen zseniális politikus, még akkor is, ha más álláspontot képvisel! Az ZORBÁN jelenleg egy kis gój pöcs, akivel senki nem áll szóba. Ugye ez a véleményetek zsidó újságíró titánok, a XIII. kerületből?????????????
Greg
2024-07-09 at 15:09
Gazsi 14:43
Írta Gazsika, aki humoros szeretne lenni, de csak egy silány kis idióta.
lesi
2024-07-09 at 15:08
hűha a jó kurva anyád aki meg szült az a birka te kos
J.G már megöregedett, a véleménye nem számít.
2024-07-09 at 15:00
Nem értem, hogy a politikából már kiesett, kibukott, a választók által a süllyesztőbe száműzött alakok miért érzik úgy állandóan, hogy nekik bele kell pofázni abba, amitől eltiltottuk őket? Miből gondolják, hogy az ő szavuknak van súlya? Kell, hogy súlya legyen, hiszen valamikor, harminc éve, politikusok voltak, és ott ültek a Parlamentben is…
“folytassa a rendszerváltás külpolitikáját, azaz a nyugati orientációt.” ez itt a legnagyobb baj az előttem pár sorral szóló idézetében.
Miből gondolja néhány megaggott ex “rendszerváltó”, hogy a magyarok többsége mindig “orientálódni” szeretne valamerre? Én biztos nem akarok, leszarom akármelyik irányt. Hagyjanak végre békén minket. Hatszáz éve csak baszakodnak a magyarokkal, hol kisebb, hol nagyobb mértékben. Erre jönnek ezek a kommunistákat felmentők, és el akarják mondani majd negyven évvel később, hogy nekünk az az irány, amit ők akkor kiszabtak. Ki ez? Hagyjuk már. Miért nem lehet egyszerűen csak hagyni, hogy úgy éljünk, ahogy a kedvünk tartja? Nincs feltétlen igényünk sem nyugati, sem keleti, sem déli, sem pedig északi iránymutatásra. Köszi, ezer száz év alatt is megmaradtunk, és sokáig megleszünk nélkülük is. Aki nyugati orientációra vágyik, annak nyitva a határ, lehet továbbállni, és kussolni.
Tehetős Totó
2024-07-09 at 14:57
Gazsi, Gazsi!
Sasjózsi nem szárnyalt úgy, mint te, s mi lett vele? Csak bele ne dögölj a humorodba, mert mások helyett is te kell röhögj saját magadon és az már túladagolás!
Sas
2024-07-09 at 14:57
miután az unió degenerált-teljesen alárendelődött az USA érdekeinek-jelentős teljesítmény, hogy ezt–Ő– opponálja.MEG KELL EZT BECSŰLNI.UGYANAKKOR MÁS SZERVEZŐTEVÉKENYSÉGET NE VÁRJUNK TŐLE.A TERMELŐTŐKE IDE VONZÁSÁN TÚL SOHA-SEMMIT NEM FOG MEGSZERVEZNI-AHOL AZ ÁLELIT-SZDSZ-ES HÁLÓZATA URALKODIK-OZTT Ő NEM SERTEPERTÉL.ISTENI SZERENCSE LESZ, HA AZ ALAPÍTVÁNYI EGYETEMEK NEM SÜLLYEDNEK VISSZA A MUCIOLÓGIA-SZINTRE.Ő EZT ÉSZRE SEM VENNÉ………..VAGY HA IGEN, AKKOR LAPÍTANA.
Mekkelek
2024-07-09 at 14:56
Gazsi2024-07-09 at 14:43
Gyenge vagy.
Mondjuk a cikk is az.
huda
2024-07-09 at 14:54
Gazsi2024-07-09 at 14:43
Fantasztikus de tényleg ,szerintem te lehetsz a libsik értelmiségi mesemondó zsenije mit zsenije tortured geniusza !!
Tehetős Totó
2024-07-09 at 14:53
Fizetik őket, s szarnak az utódok jövőjére. Többnyire nincs nekik, vagy ha fogadott, az még rosszabb! ( ( làsd: Pressman “házaspár”)
aladin
2024-07-09 at 14:51
Jeszenszky Zsolt nagyon jól leirja, hogy mit gondol az ellenzék, hogy hogy csinálhat ilyet Orbán Viktor az Europai Unioval szemben, (azaz ezzel a korrupt Europai Unioval), mikor mindenütt ki van tiltva, már senki sem áll vele szoban és Putyinnal szoba áll, igy viselkedni ez borzasztó és elviselhetettlen.
szomorú, de igaz
2024-07-09 at 14:51
“Senki se gondolja, hogy Putyin lemond a követeléseiről Orbán kedvéért.”
“A két és fél évvel ezelőtt kitört orosz–ukrán háború kiváló lehetőséget biztosított volna Orbán számára, hogy arcvesztés nélkül kihátráljon Putyin mögül, visszatérjen nyugati szövetségeseihez, és folytassa a rendszerváltás külpolitikáját, azaz a nyugati orientációt. Ehelyett az történik, hogy Orbán a szavak szintjén bírálja az orosz agressziót, de a tettekben nem ez látszik, hanem az, hogy a miniszterelnök az orosz érdekeket képviseli a nyugati szövetségesekkel szemben”
(Jeszenszky Géza, egykor külügyminiszter, 2024. 07. 09.)
Nagyon mentesek a humortól a libsi károgók.
2024-07-09 at 14:50
kedves szerkeztetősség e more gázsiká vágyok cigánemberke. Asztat monta a anyukám, ho nagyon vicceske vagyok. Aztá itt be mutattam most e. Jó megmontam a zorbának. De sajnos agyilag visszamarattam é ezé mindenki utá szt ide járkálok kiadni a mérgemet. De sajnos ehhő se értek. 60 évesen is csak alkami munkákat csinátam és nyomorba vagyok minda husz tizeöt negyve gyerekemme.
gazsika e
Sas
2024-07-09 at 14:47
TÖRTÉNELMI TELJESÍTMÉNYE AZ UN. KONNEKTIVITÁS-ÉS A NORMÁLIS GEOPOLITIKA-A TÖBBI –NULLA–KULTÚRA, EGÉSZSÉGÜGY, FOCI-NEVELÉS, OKTATÁS-ITT TALÁN LEHET NÉMI EREDMÉNY-HACSAK AZ ALAPÍTVÁNYI EGYETEMEKET NEM TÖLTI FEL SZDSZ-ES BARÁTAIVAL.SIMÁN KITELIK TŐLE.
api01
2024-07-09 at 14:47
Hűha, csak nem te is a szarkupachoz tartozol ?
Gazsi
2024-07-09 at 14:44
…
Gazsi
2024-07-09 at 14:43
Kedves EU-vezetők!
Az én apukám, Putyin, nagyon erős és bátor. Ő mindig segít nekem, és nagyon ügyes mindenben, amit csinál. Ő olyan, mint egy nagy szuperhős. Mindig megvédi a barátait, és sosenem fél semmitől.
Apukám mindig nagyon kedves hozzám és a barátaimhoz. Sokszor játszunk együtt, és mindig ő nyer. Szeretem, hogy mindig van ideje rám, és mindig meg tud nevettetni. Szerintem ő a legjobb apuka a világon.
Szeretném, ha ti is megismernétek őt, és látnátok, milyen nagyszerű. Ő tényleg mindent megtesz, hogy jó legyen mindenki számára, és nagyon sokat dolgozik ezért. Szerintem mindenkinek meg kellene ismernie az én apukámat, mert ő tényleg nagyon-nagyon jó ember.
Szeretettel,
0rbán Vikt0rka
Sas
2024-07-09 at 14:43
igen……..még jó, hogy kűlpolitikailag fel akar mutatni eredményt………..ha már a belpolitikája nulla.Ami teljesítmény-RÉSZÉRŐL- az a konnektivítás-itt csodaszerűen megértett valamit , ami lényeges.BIZTOS VALAKI BETANÍTOTTA ERRE-MERT EGYÉBKÉNT A BAMBASÁG VILÁGREKORDERE.TEHÁT -GEOPOLITIKA, KONNEKTIVITÁS-EZEK A MARADANDÓ TELJESÍTMÉNYEI-ÉS A DUPLANULLA BELPOLITIKÁJA-EGÉSZSÉGÜGYI POLITIKÁJA-FOCIPOLITIKÁJA( ITT FOGYATÉKOSOKAT PÉNZEL)-ÉS A KULTÚRA, AHOL MAJDNEM ÖSSZEHOZOTT EGY MULTIKULTI-BUZI-HUNYADI-FILMET……
huda
2024-07-09 at 14:28
Hűha2024-07-09 at 14:23
A birkák a valóságra kiváncsiak ,és hogy legyen már vége ennek az örületnek ,térjen vissza a béke a nyugalom ,és mindenki nyugodna le a picsába !!!
Hűha
2024-07-09 at 14:23
Jeszenszky ezúttal is hozta a formáját.
Az hogy hülyeségeket ír, az egy dolog.
Az viszont már szánalmas hogy trágárság nélkül ezt a cikket sem tudta befejezni.
Sajnálatos, hogy a birkák erre vevők.