Pesti Srácok

Eljárási hibák miatt új választást tartanak Fonyódon, helyrehozható a felemás eredmény

Eljárási hibák miatt új választást tartanak Fonyódon, helyrehozható a felemás eredmény

Jövő vasárnapra új választást rendelt el a Kúria Fonyódon. A legfőbb bírói testület jogosnak ítélte az egyik, egy szavazattal alulmaradt fideszes képviselőjelölt újraszámlálási igényét, ugyanakkor az újraszámlálás során a Somogy Vármegyei Területi Választási Bizottság és a főjegyző által felügyelt választási iroda olyan hibákat vétett, ami miatt az egész helyi képviselőválasztást meg kell ismételni. Az új választás során helyrehozható a felemás eredmény, a 2006. óta stablian fideszes vezetésű Balaton-parti városban ugyanis Erdei Barnabás fideszes polgármesterjelölt több mint 20 százalékot vert ellenfelére, a DK-s hátterű Németh Helgára, miközben a képviselőtestületben 5-3 arányban a DK helyi emberei, illetve Magyar Péter-szerű új szereplők kerültek fölénybe.

Fonyódon eddig teljes jobboldali többség volt a testületben, a hét fideszes tagot egy független, de szintén a polgári oldalról érkező képviselő egészítette ki. Sőt! A korábbi ciklusokban az is előfordult, hogy tisztán fideszes testületet szavaztak meg a választók, elismerve a város jelentős fejlődését. Az utóbbi évek szerényebb anyagi lehetőségei, a helyi DK-s politikus agresszív támadásai és feljelentései, illetve egy szerencsétlen előterjesztés (amely alapján az ellenzék országszerte valótlanul híresztelte, hogy el kívánják adni a frissen újjáépített fonyódligeti Erzsébet-tábor előtti másfél kilométeres partszakaszt) oda vezetett, hogy megbomlott a kisváros politikai egysége. Ennek ellenére a 18 éven át munkálkodó Hidvégi József polgármestert fiatalítás révén váltó Erdei Barnabás fideszes jelöltet, eddigi alpolgármestert 54,7 százalékkal választották meg a szavazók, aki így több mint 20 százalékot vert az örök ellenlábas helyi trafikosra, a DK-s Németh Helgára.

Mindeközben a testületben nagyon furcsa, evvel teljesen ellentétes eredmény született: a mindössze két fideszes jelölt mellé a helyben függetlenként induló, de országosan DK-s színekben nyomuló Németh Helgát és embereit, illetve egy baloldali figurákból verbuvált egyesület jelöltjeit, továbbá egy korábbi fideszes, ma független jelöltet juttattak be az emberek. Mint az Eljött a népi fordulat ideje című vezércikkemben is kitértem rá, azt is lehetett gondolni, hogy a választók egy része szándékosan akasztott ellenzéki testületet a fideszes polgármester "nyakába", ám időközben egyre több jel utalt rá, hogy a választáson visszaélések és szabálytalanságok történtek.Két szavazókörben ugyanis hosszabb áramszünet volt a szavazatszámlálás idején. A városban olyan, konkrét forrásra hivatkozó hírek is elterjedtek, hogy a kislistás szavazólapokra plusz jelölteket húztak be a számlálás során. Az is tény, hogy a korábbi választásoknál sokkal több érvénytelen szavazat született.

A mindössze egyetlen szavazattal lemaradó Farkas Gábor, a Fonyódi Polgári Egyesület elnöke végül az áramszünetekre és a sok érvénytelen szavazatra hivatkozva kért újraszámlálást, amit a Somogy Vármegyei Területi Választási Bizottság elnöke el is rendelt - a Kúria ítélete szerint helyesen. Az újraszámlálás során négy további érvényes szavazatot találtak Farkas javára, így ő kerülhetett be az egyik ellenzéki jelölt helyére, azaz a jogorvoslat után négy masszívan baloldali, három fideszes és egy ingadozó jelölt ült volna a testületben.

PestiSracok facebook image
A Kúria indoklása szerint a választási eredmény ellen fellebbező Farkas Gábor beadványa megalapozott volt.

Ám ezt a döntést a Kúria felülírta. Habár a választási bizottságot a kaposvári egyetem egykori rektorhelyettese, a közmegbecsülésnek örvendő Prof. Dr. Tossenberger János vezeti, a Kúria indoklása alapján az újraszámlálás során olyan slendriánságok és hibák történtek, ami miatt most az egész választást meg kell ismételni. A legfőbb bírói testület tehát Farkas Gábor beadványát megalapozottnak találta, de azt törvénytelennek ítélte, hogy az újraszámlálás során csak a Somogy vármegyei főjegyző által vezetett választási iroda munkatársai voltak jelen, a bizottság tagjai nem. Érdekesség, hogy a jegyzőkönyv szerint a területi választási bizottság fideszes külsős delegáltja kifejezetten kérte, hogy a bizottság előtt ismételjék meg az újraszámlálást, de ezt az elnök nem tartotta szükségesnek. Ugyancsak figyelemreméltó tény, hogy a bizottság ellenzéki tagja és a kúriai döntést kezdeményező fonyódi ellenzéki jelölt a jegyzőkönyv szerint csak az eljárás szabálytalanságait kifogásolta, az újraszámlálás eredményét nem.

A Kúria ítéletének indoklásában rögzíti, hogy ilyen esetben az újraszámlálást a legfőbb bírói tanács színe előtt kell megismételni, ugyanakkor a szavazólapokat tartalmazó, elnyűtt OBI-s doboz olyan állapotban érkezett meg hozzájuk, hogy a lapokhoz illetéktelenek is hozzáférhettek, ezért kell végül új képviselőválasztást tartani Fonyódon, miközben a polgármesterválasztás érvényes marad. Vasárnap tehát eldönthetik a választók, hogy a jövőben a városvezetővel egy irányba húzó testület vigye tovább Fonyód ügyeit, vagy állandósuljon a permanens marakodás.

A Kúria indoklásának újabb részlete. A vármegyei választási bizottságnak csak rá kellett volna szánni azt a két-három órát az újraszámlálás végigkövetésére és talán egy megfelelő doboz előkerítésére is lett volna lehetőség...

A téma iránt mélyebben érdeklődők INNEN tölthetik lea Somogy Vármegyei Területi Választási bizottság szóban forgó, június 17-i ülésének jegyzőkönyvét, ITT pedig a Kúria döntését.

A vezető képen Menczer Tamás, a Fidesz szóvivője és Farkas Gábor fideszes jelölt látható a Fonyódi Polgári Egyesület egy rendezvényén.

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.