Pesti Srácok

Vadulnak a magyarpéteristák, most haladó újságírót akarnak ölni, amiért kérdezni merészelt a messiástól

Vadulnak a magyarpéteristák, most haladó újságírót akarnak ölni, amiért kérdezni merészelt a messiástól

Magyar Péter torinói leple, az összehugyozott nadrágja minimum vitatott ereklye a hívek körében. Puzsér szerint ettől lesz nagybetűs eNber, aki ennek köszönhetően politikusnak is több mint alkalmas, a talpas rajongók viszont ócska hamisítványként könyvelték el a fotókat, és mindenkit bántalmazni akarnak, aki fel meri hozni azt az emlékezetes éjszakát. A jobbos újságírókat máskor szívesen dehonesztáló Szalay Dániel, a Media1 alapító-főszerkesztője és tulajdonosa most a szerszám rosszabbik végén ismerkedik az európai értelemben vett, minőségi, a magasan kvalifikáltakra optimalizált ellenzéki politizálással, miután Magyar Péter hívei zaklatott állapotba kerültek amiatt, hogy lapjában cikket merészelt írni a mesterükről.

Általában amikor a védett állat lelegeli a védett növényt, akkor kizárólag a kanapéról és a pisztáciáról szükséges gondoskodnunk. Így lennénk ezzel a Magyar Péter szektája és a Média1 között kirobbant, halálos fenyegetésekkel és helyesírási hibákkal tarkított összecsapás esetében is, ha előttünk ismeretlen lenne a szituáció. De sajnos nem, nem egyedi esetről van szó, ezek a szektás elmebetegek minket, jobber újságírókat folyamatosan zaklatnak és fenyegetnek privát üzenetekben. Jobb esetben maradnak az online térben, de volt már példa ugyanennek az offline változatára is. Éppen ezért bőven itt lenne az ideje egy jogi precedensnek, és eltiltani a közösségi médiumok használatától azokat, akik képtelenek civilizált emberként viselkedni. Egyáltalán emberként.

– számol be az esetről az érintett lap. És akkor pár példa, hogy milyen fenyegetéseket kaptak a Média1 munkatársai, hogy képben legyünk azzal a színvonallal, ami Magyar Péter szektájában uralog:

PestiSracok facebook image

Magyar Péter is reagált a Média1 beszámolójára. Most nem szánalmasozott, hanem simán letagadta, hogy az érte, az ő „becsületéért” ölni akarók az ő hívei lennénk. Nyilván Tóni…

(Forrás:

Média1

)

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.