Pesti Srácok

Nézőpont Intézet: Orbán képviseli jobban a magyarok érdekeit

Nézőpont Intézet: Orbán képviseli jobban a magyarok érdekeit

Tízből hat aktív szavazó, azaz 61 százalék szerint Orbán Viktor jobban tudja képviselni a magyar érdekeket, mint Márki-Zay Péter a jelenlegi orosz–ukrán konfliktusban – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb kutatásából. Az intézet felmérése alapján a baloldali kormányfőjelölt támogatóinak is csak kevesebb mint fele, vagyis 43 százalék gondolja úgy, hogy ő lenne az alkalmasabb erre.

Míg az aktív szavazók közel kétharmada szerint Orbán Viktor, tíz százalék szerint pedig Márki-Zay Péter tudja jobban képviselni a magyar érdekeket a jelenlegi orosz–ukrán konfliktusban, addig a politikailag aktívak 12 százaléka szerint egyikük sem alkalmas erre, és mindössze öt százalékuk szerint alkalmasak erre mindketten. A kormánypárti szavazók egységesnek mutatkoznak a kérdésben, 95 százalékuk szerint a jelenlegi kormányfő alkalmasabb az érdekképviseletre, azonban az ellenzéki tábor erősen megosztott ebben a kérdésben. Mindössze minden negyedik baloldali szavazó, pontosan 25 százalék szerint tudja Márki-Zay Péter jobban képviselni a magyarok érdekeit, 24 százalékuk szerint pedig egyikük sem. Az aktív ellenzéki tábornak tehát összesen közel fele, azaz 49 százalék nem tartja alkalmasnak Márki-Zay Pétert a magyarok képviseletére. Még azok körén belül is, akik Márki-Zay Pétert szeretnék kormányfőnek, mindössze 43 százalék gondolja úgy, hogy a jelenlegi konfliktusban az ő jelöltjük tudna jobban kiállni a magyarokért, míg tíz százalék szerint a jelenlegi kormányfő.

A Nézőpont Intézet kutatásából az is kiderül, hogy a többség döntően konfliktuskerülő és békepárti nézőpontot képvisel. Erre mutat rá, hogy Márki-Zay Péter korábbi megnyilvánulásával szemben nyolcvan százalék szerint nem kellene fegyvereket felajánlani Ukrajnának, és mindössze 15 százalék képviselt ezzel ellenkező álláspontot. Egyaránt a fegyverfelajánlást ellenző állásponton vannak a kormánypárti – 92 százalék – és a baloldali szavazók – 64 százalék –, a fegyveres támogatás hívei ugyanakkor 27 százalékkal az ellenzékiek körében vannak nagyobb arányban, szemben az ezt szinte teljesen ellenző Fidesz-szavazókkal (öt százalék).

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Nemzet ; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.