Hiába is gondolkodna az Európai Bizottság, hogy miként lehetne a „bennragadt” uniós forrásokat Ukrajna alapvető működésének fenntartására fordítani, mivel ezek a pénzek köszönőviszonyban sincsenek az ukrán igényekkel – jelentette ki Gulyás Gergely a szerdai aktuális Kormányinfón, amelyen két újabb ársapkás terméket (minden méretű tojás és étkezési burgonya) is bejelentett. A kancelláriaminiszter szerint tekinthető a kormány önkritikájának annak beismerése, hogy egyes állami szektorokban nagyobb béremelések voltak, mint a tanárok esetében, ugyanakkor hozzátette: az új pedagógus-életpályamodell elfogadását még a magyar kormánnyal jellemzően nem szimpatizáló szakszervezetek is történelminek nevezték, noha 2017-tól voltak olyan jelentős piaci béremelkedések, hogy egy jelentős bérszakadék alakult ki. Gulyás Gergely Baranyi Krisztina botrányos ATV-beli viselkedését úgy kommentálta: azt senki nem döntheti el, hogy ki újságíró és ki nem.
Gulyás az uniós tárgyalásokkal kapcsolatban arról beszélt, hogy az EU újabb igényeket támasztott a magyar kormány elé, ezek közül azonban csak azokat tudják teljesíteni, amelyek nem ellentétesek az ország érdekeivel és a korábbi vállalásokkal.
Azok az aggályok, amelyek a Bizottság részéről felmerültek, megalapozatlanok. Itt nem szervezeti változásokról van szó, hanem az intézmények közötti hatáskörökről
– fogalmazott a miniszter. Hogy hány törvényt kell még elfogadnia a magyar kormánynak, az az Európai Bizottság újabb igényein múlik, amelyek folyamatosak, és a korábbi megegyezéseket is felülírják – jelentette ki Gulyás Gergely, megjegyezve: a törvényhozási kényszer miatt háttérbe kerültek olyan kérdések, mint Finnország és Svédország NATO-csatlakozásának országgyűlési támogatása. A kancelláriaminiszter ugyanakkor kiemelte: a magyar kormány a svéd és finn kormánnyal való tárgyalásai során is világossá tette, hogy az Országgyűlés várhatóan még az idén támogatja a NATO-csatlakozás ratifikációját.
Az uniós források kifizetésének nincs köze a lengyel tárgyalások állásához, ugyanakkor Magyaroroszág továbbra is kiáll Lengyelország mellett – hangsúlyozta Gulyás Gergely, hozzátéve: ezek a források nem a Bizottság pénzei, hanem a tagállamoké.
A magyar kormány tiszteletben tartja az amerikai időközi választásokat
Újságírói kérdésre Gulyás Gergely elmondta: a magyar kormány tiszteletben tartja az amerikai időközi választásokat. Kitért arra, hogy a kormány általánosságban azokat a szankciókat támogatja, amelyek Oroszországnak fájnak jobban, az uniós tárgyalások során az energetikai szankciókat ugyanakkor nem támogatták. Hozzátette: alapvetően az elnöki jogkörök a meghatározóak, a választási eredmények nem lesznek hatással a külpolitikára.
A kancelláriaminiszter szerint hiába is gondolkodna az Európai Bizottság, hogy a „bennragadt” uniós forrásokat Ukrajna alapvető működésének fenntartására fordítani, mivel ezek a pénzek köszönőviszonyban sincsenek az ukrán igényekkel.
Egyelőre nincs napirenden a tanárok közalkalmazotti státuszának megszüntetése
Mindenki egyetért a pedagógusbérek emelésében, különösen a válság sújtotta időszakban, erre azonban megállapodásra van szükség az Európai Bizottsággal
– jelentette ki újságírói kérdésre a kancelláriaminiszter, hozzátéve: a költségvetésnek vannak korlátai. Kiemelte, hogy 2025 után a kormány már önállóan vállalja a pedagógusbérek emelésének finanszírozását, majd hozzátette: eddig nem érdemes tárgyalni a tanárok közalkalmazotti státuszának megszüntetéséről. A kancelláriaminiszter szerint olyan hangsúlyos a pedagógusbérek rendezése a követelések sorában, hogy minden más kérés csak részletkérdésnek látszik.
A közös agrárpolitika Magyarországra eső forrásainak elfogadása kapcsán Gulyás Gergely arról beszélt, hogy ez minden korábbinál nagyobb támogatásokat jelent az agrárium számára. Mint kiemelte, a nemzeti kiegészítés a megengedett legnagyobb, 80 százalékos lesz a következő hét évben, azaz a magyar kormány is hozzájárul a mezőgazdasági szektor jelentős fejlesztéséhez.
Tekinthető önkritikának is annak beismerése, hogy egyes állami szektorokban nagyobb béremelések voltak, mint a tanárok esetében
– jelentette ki újságírói kérdésre Gulyás Gergely, ugyanakkor kiemelte: az új pedagógus-életpályamodell elfogadását még a magyar kormánnyal jellemzően nem szimpatizáló szakszervezetek is történelminek nevezték. Hozzátette: ez a modell 2017-ig jelentett jelentős béremelést, ekkor azonban a piaci fizetések annyira megemelkedtek, hogy jelentős szakadék alakult ki.
Nem Baranyi dönti el, ki újságíró
Gulyás Gergely Baranyi Krisztina botrányos ATV-beli viselkedését úgy kommentálta: azt senki nem döntheti el, hogy ki újságíró és ki nem, ugyanakkor mindenkinek joga van megválasztani, hogy kinek válaszol és kinek nem. A kancelláriaminiszter megjegyezte: a kormány évek óta szembesül azzal, milyen képtelenségek jelennek meg mértékadónak tartott nyugati lapokban, ettől függetlenül Orbán Viktor több alkalommal az EU-ban szinte egyedülálló módon adott lehetőséget a hazai és a külföldi balliberális sajtónak kérdések feltételére.
Újságírói kérdésre arról beszélt: ha Márki-Zay Péter is kivonul az általa vezetett mozgalomból, a jogtalanul Amerikából érkező pénzek után is el kell számolnia az érintett szervezet vagy szervezetek akkori ügyvezetőjének, aláírási joggal rendelkező tagjának, és ez akkor is igaz, ha párttá alakulnak.
A szlovák kormány saját eredményeként kommunikálta a magyar kormány uniós küzdelmét
Gulyás Gergely újságírói kérdésre reagált arra a hírre is, amely szerint Rastislav Káčer, Szlovákia szeptemberben kinevezett új külügyminisztere a Denník N-nek adott interjújában kifejtette: véleménye szerint „teljesen elhibázott” a magyar kormány kampánya, miszerint a szankciók jobban ártanak Európának, mint Oroszországnak, és a kormány érveit szerinte a „Kreml kézikönyvéből vették át”. A kancelláriaminiszter kijelentette: a jelenlegi tapasztalatok szerint az energetikai szankciókon az oroszok csak nyernek, Oroszország kvázi köszönetet mondhat a szankciókat támogató államoknak, hiszen sikerült stabilizálniuk az orosz gazdaságot a rekordbevételeknek köszönhetően. Gulyás Gergely kitért arra: a szlovák diplomácia közel sem volt ilyen határozott, amikor a magyar fellépésnek köszönhetően mentesültek az olajszankciók alól, az uniós csúcson elért magyar sikernek ugyanakkor nemcsak haszonélvezőjévé vált Szlovákia, de azt saját eredményeként kommunikálta. Ennek fényében a kancelláriaminiszter indokolatlannak nevezte a szlovák külügyminiszter „sunyi nyilatkozatát”, amelynek hátterében „súlyos komplexusokat” sejt.
Vezető kép: MTI/Balogh Zoltán
Facebook
Twitter
YouTube
RSS