Pesti Srácok

Niedermüller Péter szerint probléma, hogy nemzeti indíttatású tananyaggal tömik a diákok fejét

Niedermüller Péter szerint probléma, hogy nemzeti indíttatású tananyaggal tömik a diákok fejét

Eddig sem voltak kételyeink afelől, hogy a hetedik kerület DK-s polgármesterének mit jelent magyarnak lenni. Minden bizonnyal semmit, hiszen ő, ahogyan pártja is, az európaiságot fontosabbnak tartja. Egy videofelvétel tanúsága szerint Niedermüller Pétert az is zavarja, hogy az iskolákban nemzeti identitású tanítás folyik, szerinte ugyanis ez hátrányt fog később jelenteni a munkaerőpiacon a diákoknak. Bajkai István országgyűlési képviselő szerint a DK bizonyítottan nemcsak kereszténygyűlölő, hanem nemzetellenes is.

– mondta Niedermüller Péter, többek között a DK miniszerelnök-jelöltjének, Dobrev Klárának és más magas rangú gyurcsányista politikusának társaságában a párt oktatási fórumán.

PestiSracok facebook image

Kereszténygyűlölet után, nemzetellenes kijelentések

Niedermüller kijelentésén a Fidesz erzsébetvárosi szervezete sem ment el szó nélkül. Bajkai István közösségi oldalán azt írta:

Mint ismert, a DK-s polgármester korábban rémisztő képződményeknek nevezte a fehér, heteroszexuális keresztény embereket, amiért a mai napig nem kért bocsánatot, most pedig a nemzeti oktatás ellen emelte fel a hangját.

Forrás: Facebook; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.