Pesti Srácok

Nocsak: minden idők legjobb exportteljesítményét nyújtotta 2022-ben a francia hadiipar

Nocsak: minden idők legjobb exportteljesítményét nyújtotta 2022-ben a francia hadiipar

Történelmi rekordnak számító, 27 milliárd eurós (10 260 milliárd forint) exportteljesítményt ért el 2022-ben a francia hadiipar – derült ki szerdán a védelmi minisztérium jelentéséből.

A La Tribune napilapban megjelent minisztériumi jelentésből kiderül, hogy az előző év 11,7 milliárd eurós (4851 milliárd forint) exportjának több mint kétszeresét produkáló eredményben komoly szerepet játszott az Egyesült Arab Emírségekkel kötött, 80 darab Rafale vadászrepülőgép eladásáról szóló, 16 milliárd eurós (6112 milliárd forint) szerződés. Az eredmény tételei között található még egy-egy egyiptomi és horvát repülőgépbeszerzés, valamint további hat-hat Rafale eladása Indonéziának és Görögországnak, miután Görögország már 2021-ben is rendelt ilyen vadászgépeket. A Rafale sikerét jellemzi, hogy tavaly júliusban India is újabb 26, ezúttal haditengerészeti változat beszerzéséről kötött elvi megállapodást, amivel tovább erősítené a már 36 Rafale-t használó légierejét. A szerződés a két ország következő kormányközi egyeztetésekor válhat véglegessé.

További eredménye volt a 2022-es évnek három védelmi fregatt eladása Görögországnak, valamint két megfigyelőműhold eladása Lengyelországnak, amelyről decemberben kötöttek szerződést. A 2022-es év megrendeléseinek részarányát tekintve a közel- és közép-keleti országok állnak az első helyen 64 százalékkal, megelőzve a 23 százalékot képviselő Európát és a 8 százalékot képviselő Ázsiát.

Sébastien Lecornu francia védelmi miniszter a jelentéseket úgy kommentálta, hogy a megrendelések gerincét adó és komoly nemzetközi elismerésnek örvendő Rafale-on kívül az egyéb francia hadiipari termékek, így a rakéták, a fregattok, a tengeralattjárók, a helikopterek, a radarok, valamint a műholdak és a tüzérségi eszközök is magas minőséget képviselnek.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/ECPAD

Ajánljuk még

Varga Judit a PS-nek: bizonyos politikusoknak életveszélyes lenne, ha az Európai Bizottság zöld lámpát adna Magyarországnak (Videó)

Exkluzív 2023 november 16.
Európa nyugati fele a progresszív, nyitott határokat hirdető bevándorláspolitikának köszönhetően a 25. órába lépett. Most már a valóság ott üvölt és dörömböl minden választópolgár ajtaján, fogalmazott lapunknak adott interjújában Varga Judit. Az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának elnöke kiemelte, egyértelmű ok-okozati összefüggés áll fenn a nyugati modern antiszemitizmus megjelenése és az illegális bevándorlás között. Hozzátette, néhány évvel ezelőtt nagyon hevesen támadták Magyarországot azért, mert itt állítólag antiszemitizmus van, holott ez a legbiztonságosabb hely zsidó honfitársaink számára ma Európában. Varga Judit úgy fogalmazott a migránsok kötelező elosztása kapcsán, amennyiben Magyarország pert veszítene ebben az ügyeben, akkor kényszerítő bírságot rónának ki hazánkra, mintegy 16 ezer eurót naponta. Persze a 22 ezer eurón felül, amit a be nem fogadott migránsokért kellene fizetni fejenként. A bizottsági elnök az EP-választással kapcsolatban úgy fogalmazott, készül a feladatra, a Fidesz hivatalos EP-listája majd január/február környékén lesz hivatalos. Varga Judit kiemelte, egyre kellemetlenebb az Európai Bizottság számára is, hogy a még mindig a maradéktalanul teljesített magyar igazságügyi reformokat bírálják. Úgy fogalmazott, bizonyos politikusoknak életveszélyes lenne, ha az Európai Bizottság zöld lámpát adna Magyarországnak ezekben az ügyekben. Részletek a videóban.