
Pártszakadást eredményez Novák Előd korábbi Jobbik-alelnök szerint, ha kizárják a platformot alapító Toroczkai Lászlót a Jobbikból. A politikus az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában kijelentette, ebben az esetben “erkölcsi kötelességünk” lesz távozni a pártból, amely szerinte “vállalhatatlan irányba indult el”.
Novák Előd szerint a Jobbik országgyűlési képviselőcsoportja “rendkívüli mértékben eltávolodott a párttól”, és a “lélekkufárkodás” mellett a pénzügyekben is “eléggé vállalhatatlan folyamatok” indultak be, ezért is mondott le a pártalapítvány kuratóriumában betöltött tisztségéről.
Novák Előd a Kossuth rádió 180 perc című műsorában elfogadhatatlannak nevezte, hogy “hatalomtechnikai célokra használják a közösség pénzét”, amikor “csődközeli anyagi helyzetben” nem szégyellnek “nettó 400 ezres fizetéseket adni a képviselői tiszteletdíj mellé a pártvezetéshez lojális politikusoknak” a Jobbikban.
MTI, M1, Vezető kép: hirado.hu
Facebook hozzászólás
Argum
2018-06-07 at 18:24
Szakad a párt ha…Minek ez a “ha”?
Lépjen ki a frakcióból 6-8 fő, alakítsanak egy külön frakciót és kész.A jelenlegi politikai irányt ellenzők maguk tegyék meg végre az első lépést.
tiborka
2018-06-07 at 10:22
Kedves Előd! Nem akkor kellett volna kilépni, amikor szarosvona egyértelműen elkezdte gyilkolni a párton belüli keménymag, volt Miépeseket (lásd pl. Csepeli Alapszerv), akiknek a hátán becsónakáztak a Parlamentbe. És még most is csak “akkor majd kilépünk” a duma, közben tüntiztek a gyurcsótányékkal, spinózáztok, nem szavazzátokk meg az Alaptörvény módosítást stb. stb.
Különben azt hogyan is magyarázod (legalább magadnak), hogy hagytad tovább bazsalyogni kedves nejedet a szarosvona oldalán, miután kiraktak a taccsvonalra? Elkéstetek öcsi, de nagyon elkéstetek.