
Egyre nagyobb hullámokat vet Veres András győri katolikus püspök lombikbébiprogram elleni megnyilatkozása. A magyar kormány nevében pénteken megszólalt Novák Katalin családügyi államtitkár, és határozottan kiállt a meddő párok ily módon való segítése mellett, ezzel – kimondatlanul ugyan, de – elhatárolódott a püspök szavaitól. Ismert, Veres András augusztus 20-ai beszédében óva intette a keresztény családokat a lombikbébiprogramtól, „mételynek” nevezve azt. Egy csütörtöki interjúban pedig azt is hozzátette: aki ilyet tesz, az bűnt követ el. Veres szavai nagy felzúdulást váltottak ki.
Határozottan kiállt a lombikbébiprogram bővítése mellett a kormány nevében Novák Katalin. A család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár egy pénteki sajtótájékoztatón azt mondta:
A kormány álláspontja az, hogy a lombikprogram a gyermektelen párok számára óriási lépést jelenthet, hiszen megadhatja számukra a gyermekvállalás lehetőségét, örömét akkor is, ha meddőségi problémákkal küzdenek. A kormány ezt a lehetőséget támogatja. Nem lehet elítélni azokat a párokat, akik ilyen megoldást választanak a gyermekvállalás érdekében. A közeljövőben jelenik meg az a kormányrendelet, amely a jelenlegi lombikprogram-eljárásokat bővíti.
Emlékezetes, a lombikbébiprogram körüli vihart a győri püspök augusztus 20-ai beszéde kavarta. Veres András akkor óva intette a keresztény családokat a lombikbébiprogramoktól, másrészt a kormány család- és népesedéspolitikáját bírálta. A katolikus püspök szó szerint a következőket mondta:
Testvérek, még egy belső veszélyre oda kell figyelnünk! Ugyanis egy fondorlatosan megfogalmazott, a jó szándék köntösébe bújtatott törvény által, amely figyelmen kívül hagyja a krisztusi értékrendet, észrevétlenül is belopódzik a keresztény értékekre építkező társadalom önfeladásának mételye! Láthattuk ezt legutóbb például a lombikbébiprogram támogatásának növelésével kapcsolatos rendelkezésben.
Fölháborodást váltott ki
Először Szentesi Zöldi László publicista írt Veres Andrásnak egy tiszteletteljes, de kemény hangú nyílt levelet a 888.hu-n, amelyben többek között azzal szembesítette a püspököt:
Túl a hevenyészett, leegyszerűsített megfogalmazáson, azzal is baj van, ahogyan Ön a keresztény és nem keresztény házastársak legszentebb vállalását, a családalapítást kategorizálja. Azzal ugyanis, hogy a lombikbébiprogramot en bloc önfeladásnak és mételynek tekinti, hátrább sorolja a mesterséges megtermékenyítésre kényszerülő családokat a természetes fogantatásban részesülőknél. Pedig azok a nők és férfiak, akik végigcsinálnak egy, kettő, három vagy tíz beültetést annak reményében, hogy megfogan az új élet, nem jókedvükben kértek segítséget. Hanem azért, mert ha a tudomány nem segíti őket, nem lesz gyermekük. Ennél zordabb, kegyetlenebb állapot aligha létezik. Akitől az Isten vagy annak valamelyik egyháza nem tagadta meg az apai és anyai örömöket, pontosan tudja, miről beszélek. (…) És nem, az ember nem nyúl bele a teremtésbe a lombikbébiprogrammal. Az élet csodája, a misztérium mindvégig rejtve marad az orvos előtt, hiszen nem teremt, nem alkot, mindössze segít. A mesterséges megtermékenyítésnek nem az abortuszhoz és a klónozáshoz van köze, amikor az ember valóban belenyúl a teremtés folyamatába, sokkal inkább mondjuk, a szívműtéthez.
Skrabski Fruzsina filmrendező, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom vezetője is megszólalt az ügyben, aki maga is érintett a témában, hiszen gyermeke a lombikbébiprogramnak köszönhetően született meg. Ő a Facebookon többek között azt írta:
Az a baj, hogy arról vitatkozunk, hogy a kislányomnak nem szabadott volna megszületnie. Nem lehet elvárni, hogy erre az állításra nyugodtan reagáljak. De igyekszem.
Egy másik hozzászólásában pedig megjegyezte:
Ha már moralizálgatunk. Azt mondta Somfai Béla [jezsuita szerzetes – P. T.], hogy nem bűn a lombik, ha életadás a cél, tehát minden embrió kap esélyt az életre. Ennek a verzája, hogy az egyház megtagadja az életet attól, aki lombikban foganna. Ez egy életellenes hozzáállás, durvábban az abortusz egy formája. Sokezer meg nem született lélek szárad így az egyház lelkén.
Majd az Echo TV szerdai Napi aktuálisában is a lombikbébiprogram volt a téma, amelynek vendége Skrabski Fruzsina és Jobbágyi Gábor jogászprofesszor volt. Érdemes megnézni az alábbi videót.
A püspök megerősítette szavait
A felháborodás nyomán Veres Andrást csütörtökön megszólaltatta az mno.hu, amelynek a püspök nemcsak megerősítette augusztus 20-ai szavait, hanem tovább ment: szerinte ugyanis a lombikbébiprogram minden formája bűn. Kijelentette: szavait nem hadüzenetnek szánta, mivel a katolikus tanítás világosan fogalmaz ebben a kérdésben. Mint fogalmazott:
A magyar törvénykezés nem megfelelő a keresztény értékrend szerint, és kormányzati szinten történt változtatás, nagyobb összeget rendeltek a lombikprogramhoz, ezért a nemzeti ünnepen, amikor a keresztény önfeladásról szóltam, szólni kívántam arról is, hogy a keresztény értékek ezen a téren is mást diktálnak. (…) A lombikbébiprogrammal az a probléma, hogy nem a férfi és a nő természetes kapcsolatában fogan meg az élet, ráadásul pluszmegfoganások is történnek mesterséges körülmények között. A többi embriót vagy lefagyasztják és félreteszik, vagy elpusztítják. A mesterséges megtermékenyítés nem elfogadható a Katolikus Egyház számára.
Arra a kérdésre pedig, hogy bűnt követ-e el, aki részt vesz ebben a programban, Veres András azt válaszolta:
Attól függően, hogy mennyire volt tudatos részéről a döntés, ennek mértékében a bűne súlyosabb vagy kevésbé súlyos.
Skrabski Fruzsina a püspök csütörtöki nyilatkozatára úgy reagált:
Veres püspök megint megszólalt és tovább döfi a kést.
Puzsér is megszólalt
Majd érkezett Puzsér Róbert, a Magyar Nemzet publicistája, aki „sötét embertelenséggel vegyes alávaló babonaságnak” minősítette Veres András megnyilatkozását. Internetes bejegyzésében szó szerint ezt írta:
Értesülve arról a sötét embertelenséggel vegyes alávaló babonaságról, ami a győri püspök száját a lombikprogram kapcsán elhagyta, jelezném a püspök úrnak, hogy az nem lehet bűn, amiből egy meddő nőnek gyermeke születhet. A Biblia tele van olyan történetekkel, ahol az Úr a meddő asszonynak gyermeket ad. Ezeket a hívő ember csodáknak hívja. Mitől olyan biztos a püspök úr abban, hogy nem maga az Úr adta azt a lombikot? Talán lehetne nagyobb a püspök úr hite: hihetne lombikban is – ami egy csoda. Nem nehezebb, mint a vízen járó Krisztusban. Csak szív kell hozzá.
PS/MTI. Vezető képünkön Veres András püspök látható; Fotó: zaol.hu
replica breitling
2020-08-27 at 17:11
Beautiful watchA pleasure doing bussiness with watch passion
algohun
2017-09-06 at 08:18
Elhatároztam hogy nem fárasztom a kedélyeket egy immáron ezredik hozzászólással azonban van néhány korrigálandó.
Mint valaki megorrontotta W Sh valóban katolikus volt méghozzá recusant ami visszatértet jelentett.
Ha egy recusantot elfogtak London tiz mérföldes körzetében akkor lenyisszantották a fejét. Sok volt az ilyen titkos katolikus és ha elkapták őket halálfia lettek.
Ez manapság már 99.99%ban biztos mármint hogy W Sh katolikus volt.
W Sh egyik lányrokona már nem emlékszem hogy unokahuga vagy unokatestvére vizbefulladt. Mellékesen Angliában és Magyarországon is nagyon sokan haltak meg vizbefulladásban. Őseim közt is volt legalább kettő.
Nagy szégyen volt az öngyilkosság azonban W SH olyan ügyesen irta meg Ophelia halálát hogy nem lehet eldönteni hogy gyilkosság öngyilkosság baleset elmebaj amely esetben erkölcsileg nem számiható öngyilkosságnak halála. Csak hogy vizbefulladt az biztos.
A sok papi szereplő a W Sh főleg olasz témájú drámájában is beszédes.
Egyedül nem értem a gyalázatos rágalmait Szent Johanna ellen hogy boszorkány kurva eretnek bár az lehetne kifogása hogy nem ő hanem Fastolff mondja annak az egyház legnagyobb női szentjét. Mint angol nacionalista nem tudja elviselni hogy egy tizennyolc éves francia parasztlány győzte le a dicsőséges verhetetlen angol seregeket.
King Henry IV, vagy VI, I II III kontár szemét darabokban olvasható.
A görög profnak igaza van az euthanasia és az abortusz a Hippokratészi Eskúből van. Semmi köze sem a Bibliához sem a kereszténységhez legkevésbé a judaeizmushoz viszont annál inkább a magas Plátói és Aristotelesi görög kultúrához háromszáz évvel megelőzve azt.
Azonban a lombik bébi sem egyik sem másik kultúrkörben még fel sem merült mint kérdés.
A témával már a középkor alkimistái el kezdtek foglalkozni majd Maty Woolstonecraft Shelley végül legtüzetesebben az ateista Aldous Huxley. Ő meggyöződése ellenére vagy éppen amiatt figyelmeztetett a mesterséges élet előállitásának veszélyeire.
Nem az Egyház hanem az etikus tudomány tiltja bizonyos határok átlépését.
Éppen a tudomány iszonyatos fejlődése lehet Faustra is gondolni ami felvet eddig lehetetlen szükségtelen kérdéseket.
Mi az élet? Mi az ember? Jogunk van életet vagy embert létrehoznunk?
Nekünk sem lehetett gyermkekünk nejem nem fogadta el az örökbefogadást ami nem let volna ellenemre.
Én nem tartom az embert egy gépnek aminek darabjait cserélgetni lehet. Ezért ha szervátültetést ajánalnának azt kapésból visszautasitanám. Akkor inkább meghalok és kész.
Soha nem tiszteltem annyira apámat hogy már félig atyalán is visszautasitotta a Parkinsonizmus magzatsejtekkel való kezelését. Éppen volt Egyetememen kisérleteztek elvetélt magzatok őssejtjeinek beültetésével.
Az egész logikája megkérdőjelezhetelen. Az abortusz az abortált magzatok felhasználása az euthanasia a szervátültetés na és a lombik bébi program őrült ragaszkodás az élethez minden áron.
Ahelyett hogy sztoikusan elfogadnánk amit az élet vagy a sors vagy az Isten kimért.
Vagy húsz éve lefogtak egy Magyarországból Franciaországba tartó kamiont ami magyar magzatok hulláit szállitotta Francia kozmetikus cégeknek!!!
Ügyanakkor csakis azoknak van igazuk hogy nevetséges ezer főre menő kuruzslásokkal foglalkozni miközben százezreket abortálnak és milliókat gátlanak fogamzásban.
Ha nem lett volna fogamzásgátló és abortusz régebben egyke és angyalcsinálás akkor ma Magyarország lakossága minimum 25,OOO,OOO esetleg 5O,OOO,OOO volna nem 8 vagy 9.
Tehát a legaljasabb hazudozás és mellébeszélés az egész hülye lombik bébi téma és ennek felvetése is egy gyalázatos néphülyités.
A mestereséges megtermékenyités nem válasz a demográfiai zuhanásra. Teljesen hamis álságos duma.
Érdektelen.
Az igazi bűn az angyalcsinálás az egyke az egyse az abortusz a magzatgyilkosság a csecsemőgyilkosság.
Csuja László
2017-08-28 at 23:35
Így öntöd ki a fürdővízzel a gyereket.Egyetlen érved volt, a többi súlytalan sértegetés.
Matyko-X
2017-08-28 at 22:47
Teljesen igazad van. Artur szép idézetei hosszan, költőien helyenként, mesélik amit pár mondatban leírtál.
Nem Veres püspök úrral van a nagy baj, hanem azokkal, akik nem értik, hogy az a “szabadság”, amit az ún. “modern” kornak, ennek a “liberáciának” nevezhető gólem-diktatúrának engedve akkor is szolgálnak, amikor engednek a “korszellem” gondolkodásának, fogalmait használják és azokat jogosnak ismerik el! Nézzétek meg, hova vezet ez a “szabadság”: a semmibe, a nem-létbe! Szabadság? NEM: ma már látjuk, hogy az alakuló új világi diktatúrához képest a történelem eddig ismert diktatúrái kedélyes játszadozások voltak.
Ahogy – a különben hajlékony gerincű – Illyés az “Egy mondat a zsarnokságról”-ban megírta: vagy beállsz, vagy beállsz. De vannak dolgok, amiben NINCS ALKU! Nem szolgálhatsz egyszerre két urat! – ugyan, honnan ismerős?
Az abortusz engedélyezést is minden módon szigorítani kellene, az ifjúság nevelését nem különben: a felelősség és a lehetőség vállalását újra kell tanulni. És az európai kultúra azért lett nagy, mert keresztény gondolkodás formálta, évszázadok alatt! Egy olyan vallás, ami még botladozásai közben is irányt, értéket, HITET és egy transzcendens célt adott az emberiség ezen részének!
Amitől sem jobbat, sem nemesebbet, sem hatékonyabbat nem volt képes kitalálni az ember. Ahogy elnézem, nem is fog.
Pedig sok nagyravágyó szeretné, de sorra-rendre kiderül, hogy hol itt, hol ott hibádzik valami a “műben”.
Artur
2017-08-28 at 13:04
Tehát ma, kannibálok egykéinek magyarázunk mi, s elvárjuk, legyenek annyira erkölcsi lények, hogy egyáltalán felfogják, mit mondtunk nekik, mit tettek felmenőik, éppen legjobban ellenük. a lombikprogram erkölcsi része, bonyolultsága mindenképpen eltörpül a sok-sok millió összedarabolt kis lélek elleni bűncselekményekhez képest. Káin már nem egyszerüen Ábelt öli meg, saját unokáját is felfalja, mert kannibál, mert tetű lett, az átlag…
Matyko-X
2017-08-28 at 23:08
Kedves Artur!
Ugyan nem kedvelem a hosszas internet beírásokat, mégis a köszönetet kell mondjak neked a sok igaz, szép és nemes gondolatért, akiket itt megidéztél! Steinbeck, Benedek Elekéet és társaikat! Nemes ügy nemes tetteket kíván!
Hadd viszonozzam mindezt egy pár perce olvasott levélből vett idézettel!
> Nem tehetek róla, de ilyen hírek olvasása közben a kortársak szerint a „Legnagyobb élő magyar”, gróf Apponyi Albert prófétai szavai jutnak eszembe, melyeket négy nyelven mondott – a trianoni Magyar Delegáció vezetőjeként – amikor átvette a békediktátumot:
>
“Önök most megásták Magyarország sírját, de Magyarország ott lesz a temetésén mindazon országoknak, amelyek most itt megásták Magyarország sírját.”
És még egy megjegyzés az “istent játszó” kádár-aczél-soros és társaik sikeréről – NEM SIKERÜLT nekik!
Akkor sem, ha sok-sok kínt és szenvedést hoztak. Vétleneknek is. Sőt.
Sem nekik, sem másnak, NEM SIKERÜLT, és NEM IS FOG sikerülni! Hosszas természetfilozófiai fejtegetés is következhetne, miért nem, de ettől megkímélek mindenkit.
De végül, amit minden nagyravágyó és magát mindenhatónak remélő embernek időnként el kellene ismételni, azok a nagycenki Széchenyi-kripta üdvözlő szavai:
“VOLTUNK, MINT TI, LESZTEK, MINT MI: POR ÉS HAMU”
Artur
2017-08-29 at 09:14
Köszönöm, furcsa világ ez! Alig tudtam megtalálni ezt a felületet, s már csak mi ketten szóltunk rajta, s hallgatunk el most. Szerettem volna tiszta lelkekkel megértetni, miért lenne fontos, hogy érezzük magunkénak a netet, s ne kerüljük a „hosszas internetes beírásokat” sem. Nem sikerül ez, sohasem. Fülep Lajos a magyarság pusztulását éppen Tisza István idézettel, s az önkéntes trianonokkal kezdi meg. Dalolva megyünk a semmibe, a magyar nép elsorvad, elvérzik, elfogy, már most élő halott. Ha valaki ezt kétségbe vonná, akkor olvassa el Fülep Lajost, fenn van a neten. A Véreim magyar kannibálokat, s vegye meg Benda József könyvét, a szakadék szélén-t. Engem igen érdekelt volna az ellenvélemény, jó lenne, ha nem lenne igazunk, igazam. Hosszas természetfilozófiai fejtegetés is jó lenne, szerintem senki nem olvas minket, csak az Igazság lát, azaz a Szentlélek. Pont az a nagy baj, hogy azonnal töröltetik a másikat, ha csak pár vacak ember felszólal, őket sérti amit mondott, vagy gondolt valaki. Az első Holdra szállók harmadik emberét, egy ateista feljelentette, amikor még vissza sem tértek! Azt merte mondani kör-keringései alatt, látva a Földet, s Mindent, hogy „Isten lelke lebeg a táj fölött”. Első héten ment a bíróságra, számonkérték rajta, hogyan merészelte Isten nevét a szájára venni. Ez nem vicc. Az öreg fickó maga mesélte el, talán a Spektrum dokumentum filmjében. Igy kezdődött a marxista vircsaft, s lett Steinbeck Amerikájából nem vének való vidék, Sicko.
Majdnem bizonyos már Te sem, senki sem olvassa el, válaszomat. Nem baj, ettől még igaz. Még akkor is, hogy könnyen lehet, legközelebb már meg sem találom ezt a felületet. Miért lenne kötelező állami feladat, minden magyar megjelent magyar írás digitalizálása, miért lenne kötelező a net ingyenes állami szolgáltatása, a médiumok, a tévék s rádiók, a net alanyi joga s szabad s korlátlan korhatárok s moderációk nélküli gondolat s véleményszabadsága, következmények nélkül, én sem mondom el újra. Annyiszor mondtam, s annyira nem akarják az emberek, a szabadságot…
(persze mégis mindig elmondom, mert nem tehetek másként.)
Matyko-X
2017-08-29 at 10:22
Kedves Artúr, folytasd is – ahol éppen tudod.
Ahogy én is teszem egyébként, hol itt, hol ott.
Időm, különféle okokból, mindig kevesebb, mint amit szeretnék. (A rövidséget Occam atya borotvája miatt is igyekszem szem előtt tartani.)
ELég sok minden van rajtam – legtöbbje mind önként vállalt teher. Ha a teher szó bármit is jelent, amit az ember önként, helyenként örömmel, helyenként mást nem tehetve, helyenként esküjéhez híven – de elvállalt.
Mivel most is csak pár perc időm van a következő dologig, lassan befejezem. De nem lesz vége!
Nagyrabecsüléssel üdvözöl,
M.
Artur
2017-08-30 at 08:58
Köszönöm, érdekes most előre rakták ezt a felületet, s békében hagytak minket. Ez is jó. üdv.
Artur
2017-08-28 at 13:00
S nézzük a figura-párt.
„Nagyapám ebben a könyvében figura-párnak nevezi önmagát és ifjú hitvesét, merthogy oly gyermekfővel kerültek össze, mindenki csak mosolygott rajtuk. Ilyen figura pár vagytok ti is. Ahogyan nekik nem volt egyebük a szerelmen és lelkesedésen kívül, úgy nincs nektek sem. Miként a mesében összeakasztottátok a két koldustarisznyát. Nem veszélytelen vállalkozás ez A nélkülözés megkeserítheti az együttlétet, de megfordítva is: az együttlét megaranyozhatja a nélkülözést. Ez történt hajdan a figura-párral: kívánom, hogy történjék ez veletek is.
Csak valahogy azt ne képzeljétek, ez nélkületek s mintegy tőletek független történik. Szó sincs róla.
A megaranyozás a ti dolgotok, rajtatok áll vagy bukik. Sokat számít, hogy a külső körülmények kedvezők-e avagy kedvezőtlenek, de a külső körülményeket is ti magatok teremtitek, formáljátok, alakítjátok, és hogy milyen lesz a világ, amelyben éltek, ez elsősorban tőletek függ. Nagy vállalkozás a házasság: a küzdelem és alkalmazkodás kettősében mától fogva mindegyikőtöknek a másikra kell először gondolnia.
Adni. Adni, megosztani, közössé tenni. A szerelem első és utolsó parancsa: a másikkal törődni. Közösen nevetni, közösen sírni. Megsokszorozódik az öröm, ha ketten örülnek, közösen. Tanuljatok meg apróságoknak örülni, és ami még fontosabb: ne hagyjátok elsivárosodni az apró örömök kultuszát. Most, amíg még figura-pár vagytok , könnyű még minden csacskaságnak örülni. Később, amikor a sors szele erre-arra hajt, amikor a gond és bosszúság megcibál,lelohaszt, meg ne feledkezzetek arról, hogy mindennap valaminek örülni kell- ha másnak nem, hát egyszerűen egymásnak. Annak, hogy egymásnak s egymásért vagytok.
El sem hiszitek, milyen egyszerű parancsolat ez, s mily fontos, mégis mily sokan nem ismerik. De akik ismerik, azok tudják, hogy nem pénz és karrier, nem hírnév és siker, hanem az egymásnak örülés a tartósan jó házasság titka. Dédelgessétek egymást egy hosszú életen át, és ne szégyelljétek ezt, figura-pár. Fogadjátok e tanácsomat olcsó, de hasznos nászajándékul. 1971.” Benedek István.
DE HA EMBEREK KÖZT ÉLSZ, VEDD KI A MAGAD RÉSZÉT MINDEN IGAZ, BECSÜLETES, JOGOS KÜZDELEMBŐL. ÁLLJ A VÉDTELENEK, GYENGÉK KÖZÉ; AZ ERŐSEK, HATALMASOK OLDALÁN HARCZOLNI NEM VIRTUS.”
Törvények még nem döntöttek le válaszfalakat, fiam, azt nekünk magunknak kell ledöntenünk. De nehogy azt mondd majd szűkkeblüen: nekem nem fáj, engem nem éget s közömbösen nézd embertársaidnak küzdelmeit. Ha csak magadra gondolsz, ha csak a magad sebe fáj, menj a rengeteg erdő mélyébe, lakjál a vadak s ne az emberek között. Élj vad gyümölcsön, sebedet gyógyítsd füvekkel: igy is lehet élni, a mig halálod órája üt. De ha emberek közt élsz, vedd ki a magad részét minden igaz, becsületes, jogos küzdelemből. Állj a védtelenek, gyengék közé; az erősek, hatalmasok oldalán harczolni nem virtus. Ne ejtsen meg a könnyü, puha élet varázsa; nehogy cserbe hagyd a veled egysorsuakat, mert téged talán megtűrnek a felsőbbek között. Neked ez nem okozhat akkora örömet, a mekkora keserűséget azoknak, a kiket te cserben hagyál. S ha még ez sem volna elég, hogy meg ne tántorodjál: gondolj reám, kinek az életét nemcsak a nehéz munka rövidité, de végetlen lánczolata az emésztő gondolatoknak, bántó érzeteknek, melyek sokszor megakasztják tollamat, megzsibbasztják energiámat, tehetetlenül nézvén a vészes áradatot, mely jót, rosszat egyként elsöpréssel fenyeget…
Lehet belőled nagy ember, – és hadd legyen! – de szív nélkül, szeretet nélkül igazán nagygyá nem leszel. Ne bizd el hát magad, ha csodálják elméd tündöklését: sok fényes elme elhomályosult már, de a szív, – jó vagy rossz – megmarad utolsó dobbanásig annak, a mi volt első dobbanásakor. És te, fiam, kicsinyelheted majd tán elmémnek szűk körben való forgását, de egyet ki kell érezned e sorokból: tele volt a szívem szeretettel. Jutott ebből mindenkinek és nem fogyott soha, de sőt inkább növekedett. Nem osztályoztam a szeretetet: mindenkinek annyi jutott, a mennyit megérdemelt. Némelyiknek több is, de kevesebb soha senkinek.
És nem félek, hogy kifogyok a szeretetből, fiam! Ha egyéb nem, ez eltart a sírig. Ha egyebet nem, kaphatsz ezt tőlem halálom után is s ha majdan talán üresnek érzed szívedet, gyere ki síromhoz, meglásd, megtelik szeretettel! Ha majdan talán bántani fog az emberek gőgje, gyere ki a temetőbe s megvigasztalódol. Porrá lesz itt gazdag és szegény, gőgös és alázatos. Az egyiknek gránit jelöli emlékét, a másiknak egyszerü fejfa, de porrá lesz mind a kettő. Itt ember és ember közt nincs különbség. Gránit és fa: ennyi az egész.
Jere ki a siromhoz, fiam!
Benedek Elek fiához írta.
Artur
2017-08-28 at 12:06
Ami az öngyilkosokat illeti. Itt is jobb lenne, ha az egyház csöndben maradna. Hiszen a magyar történet legnagyobbjai éppen a legnemesebbek, öngyilkosok lesznek. Széchenyi, Teleki Pál, tudatosan választja a halált, a veszélyt Bajcsy, vagy Lendvai István, Tost Gyula. Sikertelen öngyilkosok Benedek Elek! Hunyady Sándor, Bródy Sándor az apja is, Tersánszky J. Jenő. Juhász Gyula József Attila, Márai Sándor. A sor a végtelenségig sorolható. Persze a soros pápa, s kis köre, a feminin férfiak liberalizmusa, máris károghat, ezek akkor rossz keresztények. Mivel jó keresztények nincsenek, ők vannak, a nagyok! Nemeskürty tökéletesen jellemzi a kőszívű ember unokáiban ezt a sajátosan magyar, de nem csak magyar jelenséget. S ami az igazi öngyilkosságot illeti, ebben is világelső lesz a magyar éppen kádárék alatt, a gyermektelen jólét keresése pedig, a kannibál szemlélet, elébb az egykézés,majd kádár alatt az egész ország Ormánsággá válik. A legnagyobb és legaljasabb öngyilkosság. Amikor kádárék sikeresen elhitették az országlakossággal, hogy akkor trendi és haladó, modern, s okos, ha a családtervezés ürügyén abortuszok tengerén vergődik át. S a modern nőnek igy lesz magánügye a teste, s mit csinál vele, ekkor kezd öntudatosan böszme lenni. Azt, hogy éppen legfontosabb közügyünk, a népesedés ügye, s nem hobbi, nem magánügy, az átlagnak hat gyermeke lesz, mint ma Telvivben, vagy egysem, mint itt..
Ezt felfogni is képtelen a mai átlag. S pont a maradék vallásos közvélemény érti meg legkevésbé, mennyire aljas az a szemlélet, mely anyagi okokra hivatkozva visszautasította a gyermekáldást.
…
Artur
2017-08-28 at 12:02
Érdekelne mi a véleménye a nemes embernek, Csókaynak, vagy Papp Lajosnak. Ha valaki látta valahol, ossza már meg velünk, előre is köszönöm.
Csókay András.
„Ha az ember mélyen gondolkodik, sok bölcsességet tud mondani. Azonban bölcs mondás jöhet gonosz embertől is, ezért nagyon lényeges, hogy ki mondja. A fentieket Teréz anya állította, azt viszont, hogy „minden ország, amely meghasonlik önmagával, elpusztul”, Jézus mondta, maga a második isteni személy, az élő Isten fia, aki értünk, bűnös emberekért szörnyű halállal halt meg a kereszten. Harmadnapra feltámadt, így már itt a földön bevont minket az örök boldog életbe, ha hiszünk benne, és követjük őt. Egy kisebb közösség, egy család, de éppen az egész emberiség is meghasonulhat önmagával, ha elutasítja az irgalmat és az igazságot. Minél mélyebben kellene ezeket a dolgokat átélni, hogy patikamérlegen tudjunk egyensúlyozni az irgalom és az igazság között. Ezt tette mindig Teréz anya, akit a napokban szentté avattak, s aki Jézus követőjeként példaképünk lehet az igazságok kimondásával és az irgalom gyakorlásával.
Ma a világ, Európa s benne Magyarország legnagyobb problémája az abortusz. Országunkban naponta 122, Európában 4000, a világban körülbelül 120 ezer magzatelhajtás történik. Kétségtelen, hogy nagy eredmény a hazai családbarát politika, amelynek következtében 2015-ben kilencezerrel kevesebb abortusz történt, mint 2010-ben. Nagyobb az élni akarás, és ez jó. De egy hazai vagy külföldi kórházban, klinikán még mindig úgy van a napi műtéti kiírás, hogy mondjuk 1-es műtő: hasi sebészeti műtétek; 2-es: szívsebészet; 3-as műtő: ortopédia; 4-es: trauma; 5-ös: nőgyógyászati műtétek, közte mondjuk öt magzat meggyilkolása. És ez nem teológiai kérdés. Az orvostudomány bebizonyította, hogy az emberi élet a fogantatással kezdődik, nem a bölcsődei vagy óvodai iskolai felvétellel és nem is a születéssel. Nobel-díjat is adtak érte a DNS felfedezésekor a hatvanas évek elején.
Isten nem büntet soha, a bűn magában hordozza a büntetést. Igen, kell átmenetileg kerítés, hogy szabályozottan befogadhassuk azokat, akik a kereszténység által ihletett alkotmányunkat, törvényeinket elfogadják, és ezt mi döntsük el, ne Brüsszel. Szó sincs arról, hogy mi nem akarunk befogadni. De ugyanennek a törvényi rendszernek igazságosnak kell lennie azokhoz is, akik a borzalmas kommunista ideológia ellen felhevültebben harcoltak, mint az átlagpolgár. Senkit nem öltek meg, senkinek nem nyomták ki a szemét Budaházyék. A 2006-os szemkilövők szabadlábon lehetnek, Budaházy Györgynek meg 13 év fegyház? Megőrültünk? Ki volt ez a bíró? Reméljük, csak egy ottragadt kriptosztálinista. Elvadult lelkű gyilkosok kapnak jóval kevesebbet, és mi, orvosok is szabadlábon vagyunk, pedig eltűrjük, hogy akár a mellettünk lévő műtőben napi 3-5 gyermeket legyilkoljanak. Sőt, fizetésemelést kérünk, amit a kormány meg is ad. Megbolondultunk? Fizetést sem lenne szabad adni, hogy ezt elviseljük, nemhogy fizetésemelést!
Fontos a menekültügy, a gyász az itáliai földrengés miatt, a terrorista merényletek miatt, a Budaházy Györgyre kirótt igazságtalan ítélet miatt, és sorolhatnám a meghasonlási forrásokat, de mindez töredéke az Európát és a világot megtámadó magzatelhajtásoknak. És ezt mi, orvosok végezzük el. Politikai párttól erre az ügyre megoldás nem várható, hiszen az, aki tiltást vezetne be ebben a kérdésben, elbukná a választásokat. De kampányolni, az embereket, főleg a fiatalokat felvilágosítani, a jó ügyre pénzt szánni minden további nélkül lehetne. Látjuk az utcai plakátokat a menekültkérdésben, miért ne lehetne az abortusz ellen ugyanígy kampányolni? Kétségkívül bátorság kellene hozzá. Rajta, kereszténydemokrata képviselők, tegyétek meg! Ha a legnagyobb bűn megoldást talál, sorban el fog tűnni a többi is. Lesz gyermekáldás, AHOGY BÖJTE ATYA KÉRI, megoldódik a migránsválság, és nem fognak születni embertelen bírói ítéletek. Álljunk be végre Krisztus zászlaja alá!
A szerző idegsebész”
Csak kádárék alatt 57 s 89 között 7 vagy 9 millió abortusz, mára talán már 11 millió abortusz, évi negyvenezer napjainkban is. Kádár legvidámabb s jobb éveiben, évi 240 ezer abortusz. Istent játszattak az átlagemberrel? S megölték ezzel a magyar népet magát, a jövőt? Igen. A becsületes válasz, igen.
S itt van a nagy kérdés, MILYEN ÁLLAPOTBAN VAN MA AZ ORSZÁG, mennyien vannak a termőképes magyarok? S milyenek a fiatal magyar férfiak meddőségi statisztikái? Joggal hátráltam meg a becsületes ember erkölcsi érvei láttán, s már nem szapulom vadul sem Verest, sem a többi hazai papot. A pápát igen, az nem érdemel semmiféle kiméletet. S komoly érveket hoztak páran Veres mellett, s a lombikprogram ellen. Viszont pillanatokon belül jöhet egy helyzet, amikor majd minden következménnyel rá kell döbbennünk, a magyar társadalom, a magyar nép olyan beteg, hogy csak művi beavatkozásokkal tudunk segíteni rajtuk. Eljöhet az az idő, hogy még mi fogunk könyörögni a modern technikának, legyen akár mesterséges Élet, lombikprogram, ahogy Werfel mondja a Halljátok az Igét kötetében, csak „azért, hogy élj!”
S ami Shakespeare-t illeti. Itt egy nagy félreértés van! Persze, már Shakespeareről mondták, hogy meleg volt, Hitler szerint német is, ilyen meg olyan, stb. A hivatalos író, költő volt, az állam, a királynő, majd a KATOLIKUS JAKAB hivatalosa, visszavonulásáig, amikor eltörte pálcáját. Erzsébet anglikán, „katolikus ellenes” közegéről annyit, hogy valamiért mégis a katolikus skótot Jakabot jelölte meg utódjának, S igen türelmes volt minden vallással szemben, lásd Bethlen Gábort idehaza. Felvilágosultak voltak eléggé. Shakespeare s népe, a Globe színház közönsége, LÉNYEGESEN MAGASABBRENDŰ ,mint majd a puritánok kora, akik lefejezik a szintén minden csak nem puritán sokgyermekes I. Károlyt. A puritánok utálni fogják a színházat, s csak a csoda segedelme kellett ahhoz, hogy egyáltalán mi ma ismerhessük Shakespearet. Tehát Shakespeare ellen azzal érvelni, hogy nem volt izléses felemlegetni katolikus egyházi beavatkozás modern kori ügyében, nem helyes. Hiszen a valóság más. Shakespeare s kora, közönsége, annyival magasabbrendű, mint a mai közvélemény, s a mai korszellem, hogy ezt bizonyára, ezt a tényt, nehéz elhinnie s elfogadnia, a mai átlag embernek. Pedig ez van. Elég elolvasni egy összes Shakespeare lábjegyzeteit, mit értettek meg, mit értettek el, az akkori hagymaevőnek s böfögő buta középkorinak ábrázolt Globe közönségében az akkori emberek! Ma nem lehet bemutatni az eredeti Shakespearet, műveltség s az egyéni javulási szándéka hijján, operabetét jegyzetekkel sem lehetne segíteni a mai színházlátogató tahókon. Mivel vikidálok s superstárok talmi musicaljaihoz szoktak hozzá. Meg is sértödnének, ha igazi színházat, drámát tálalnának eléjük. Nem fejlődtünk tehát a középkori angol emberhez képest, csak visszafejlödtünk. Forrásnak talán elég Chesterton és Szerb Antal.
Mivel a magyar nép, az Emberiség a Teremtés megismételhetetlen csodájaként egyedi s pótolhatatlan. Senki a mucsai Európában el sem hiszi, a magyar nép megszállásáig, olyan fordítók révén ismerte meg a világirodalmat, mint Arany, Vörösmarty Kosztolányi Tóth Árpád, Áprily Lajos, vagy Szabó Lőrinc és Németh László. Tehát nekünk Arany révén a Hamlet napi kincsünk lehet, nemhogy kötelező, hanem megkerülhetetlen üde, napi, soha el nem évülő, soha el nem avuló. A magyar nép ilyen. Ez büntetés vagy áldás, mindenki maga döntheti el. Én tudom, nem csak vélem, biztosan tudom a Teremtő Igaz Isten magyarul akarja majd kimondani az utolsó szót, az Emberiség ügyében. Miért? Mert Isten lelkéhez a magyar nép van legközelebb. Ezért, ezért is akarja Shylock a magyar nép vesztét. A magyar ugyanis egyedi, utánozhatatlan s megismételhetetlen csodája volt a Teremtésnek. Egyedi valami a Szent Korona is, az Emberiség életében. A sokat szídott nemességünk pedig, valami olyan érték, amit a paraszt írónak félreértett Móricz ért meg végtelen szerelmében, lásd Forró mezők, vagy az Erdély három kötete.
Shakespeare is nemes, lelki rokonunk, közös kincsünk, s Aranynak köszönhetően nyugodtan tekinthetjük annyi joggal magyarnak, mint Adolf németnek.
S Shakespeare lelke katolikus! Sokkal többet tud a szabad akaratról, sokkal több benne a megértés. Mint a merev s dogmákban gondolkozó puritánokban.
Artur
2017-08-28 at 11:53
Derék ember feltette a kérdést, Istent játszhat-e az ember. Nos, sajnos már megtette kádár andropov apró dögeivel, aczélappel györggyel.1957 óta a himmleri módszert csinálták itt meg.
Hiába mondta Camus.
„„A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben. Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullnia – s ez a vérfolyam most már alvad az emlékezetben. A magára maradt Európában csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol – még közvetve sem – igazoljuk a gyilkosokat.”
„A magyar vér oly nagy értéke Európának és a szabadságnak, hogy óvnunk kell minden cseppjét.”
Albert Camus (1957)
Nézzük a gyilkosok módszerét s hogyan játszottak, játszanak Istent, ma is.
„Egyébként annak idején a fasiszta vezérkar, noha nemigen fogalmazta meg, de kétségkívül megértette az élet újratermelését kifejező alaptörvény kulcsszerepét. Maga Himmler készítette az OST fedőnevű tervezetet a megszállt szovjet területek jövőjéről. Igen jellemző a tervezethez kapcsolódó egyik javaslat, mely azt fejtegeti, hogyan lehet”békésen”, „vér nélkül” likvidálni az orosz népet azzal, ha a jövőjét megfojtják:
„Az orosz területek lakosságával kapcsolatos német politikának az lesz a célja, hogy keresztülvigye, hogy az orosz születési arányszám jóval alacsonyabb legyen, mint a németeké.”
„Ezeken a területeken tudatosan olyan politikát kell folytatnunk, amely a lakosság csökkentésére irányul. A propaganda, főleg a sajtó, a rádió, a mozi, a röplapok, kis füzetek, előadások stb. segítségével következetesen terjesztünk kell a lakosság között azt a gondolatot, hogy milyen káros a sok gyerek. Rá kell mutatni, milyen nagy anyagi áldozatba kerül a gyerekek nevelése, és hogy mi mindent lehetne ezért az összegért megszerezni. Beszélni kell arról, hogy milyen nagy veszélynek teszik ki egészségüket az asszonyok, akik vállalkoznak a szülésre stb.”
„Ezzel egyidejűleg széles körű propagandát kell kifejteni a fogamzásgátló szerek népszerűsítésére. E szerek terjesztését és az abortuszokat a legcsekélyebb mértékben sem szabad korlátozni. Minden módon támogatnunk kell az abortálóhelyek hálózatának a kiterjesztését. Például speciális átképzést lehet szervezni a bábák és a felcsernők számára, és kioktatni őket az abortuszok levezetésére. Minél sikeresebbek lesznek az abortuszok, annál nagyobb bizalma lesz irántuk a lakosságnak.”
„Természetesen az orvosoknak is meg kell engedni az abortuszok levezetését. És ezt nem szabad az orvosi etika megsértésének tekinteni.”
„E rendelkezéseknek az egészségügy területén való bevezetése mellett semmiféle akadályt nem kell gördíteni a válások elé. Nem kell támogatni a törvénytelen gyerekeket. Semmiféle kedvezményt nem kell nyújtani a sokgyermekeseknek, sem előjogokat, sem fizetés kiegészítésként pénztámogatást. Vagy ha igen, az ne legyen hatékony.”
„Számunkra, németek számára az a fontos, hogy olyan mértékben elerőtlenítsük az orosz népet, hogy ne legyen többé olyan helyzetben, hogy megakadályozzon bennünket a német uralom megteremtésében Európában.”
„Ezt a célt a felsorolt eszközökkel érhetjük el…”
1957 után a kádár állam alany joggá tette az abortuszt, a Bisecurin tablettát ingyen adták minden nőnek. Viszont a nők addigi 23 százalékát 98 százalékra vitték a hatvanas évek végére a foglalkoztatottság terén. Már senki nem volt otthonában, valahol elfoglalták, munkahelye lehetett, fészke, háza, hazája, otthona, gyermeke azonban nem!!!
Költői kérdések, de azért válaszra várnak. Hol voltak a történelmi egyházak vezetői 1957 és 89 között, amikor a nemzetközi háttérhatalmak titkosszolgálati segedelmével, kádár módszeresen elkezdte kiirtani a magyar népet, tudatosan, sunyin s szinte észrevétlen. Pont az egyházi vezetők, látva a keresztelőket, s a halálozások adatait, tudhatták első kézből, hogy kádár állami szintre emelte az ormánizmust, s napi gyakorlattá tette azt. Nem egyke, már egyse, az átlagnak. Hiszen Isten lett, kezébe kapta a „gyógyszert” az Élet ellen. Kádár gyakorlatilag megölte a magyar népet, még egy év, s már visszafordíthatatlan lesz a magyar nép biztos pusztulása. Lásd Benda József a szakadék szélén kötetét. Ilyenkor szoktak jönni az érvek, nem hadováljak, kádár apjuk alatt volt a legjobb, a rezsim szívét-lelkét kitette a gyerekekért, stb. Gyermektáborok, majd éppen Fekete Gyulának köszönhetően a GYES, s a két, amit majd újra népességrobbanásnak hazudott a komcsi sajtó, 1974-75. Ekkor az abortuszok száma, átmenetileg kevesebb lett, s egál lett halál és élet aránya. Utána persze újra lobogó hajjal zuhanunk a megsemmisülés szakadékába, az átlag „elillan megint a gyermektelen jólét retortáin.”
Miért hagyták akkor aczélék, hogy Fekete Gyula nemes idealizmusa, mint egy szörnyű árvizben, kitépett ajtóval ellenállni akaró hős megpróbálja a folyamatot visszafordítani? Többszázezer gyermek köszönheti életét Fekete Gyulának. Ilyen sincsen az emberiség életében! Egy szépíró közvetlen módon, szíve erejével, s összes társadalmi indulatával, mindenkivel tárgyalva, mindenkivel levelezve, egy borzalmas sorsot visszafordítana, s részben sikeresen ellene tudott mondani a Gonosznak. Dickens is, Ford is jótékonykodhatott, tisztelet érte nekik, de amit Fekete Gyula, egyedi , ismételhetetlen csodája az Emberiségnek. Fekete Gyula angyal volt.
Aczélék hamar felismerhették, túl gyorsan sikerült a himmleri kisérlet, s félhettek, le fognak bukni. Kellett fügefalevélnek, hasznos hülyének, az idealista, a keresztény Fekete Gyula. A magyar.
Hasznos volt kádáréknak, mint amikor kegyesen engedtek mondjuk egy Csathó Kálmánt megjelenni, vagy Szabó Dezsőt. Utóbbit persze törölve, s átírva. Könnyebb lehetett Illyéséknek, Némethéknek szerelmes mosollyal nézni a hatalomra, ha az a hatalom néha, néha emberarcúnak és részben magyarnak mutatta magát. Bizonyára Kodály is jobban elhitette önmagával, nem gazember ő, amikor hajlong kádár előtt, csak túlélni akaró, jó magyar ember…
Hamar megszerezték Págert, egy adú Camus-val, vagy Montand-dal szemben, újabb érv, miért érdemlik meg a hiteleket s a vállonveregetéseket, amnesztiák,stb. Hazajön majd Zilahy is, sőt Márai testvére is! Radványi Géza! Hiába írja a San Gennaro vérében Márai, miért nem járulhat hozzá, író nagyság, zenész, művész, az igazi. Még jelenlétével sem a bolsevizmushoz. Fekete Gyulával egyre több baja lesz azonban a hatalomnak. Mert hamar átlátja a hatalom igazi szándékát, tehát okkal s joggal radikalizálódik,s lesz támogatottból, tűrt, majd egyenesen tiltott..
Könyvei évekkel később jelenhetnek meg, ami megjelent, arra pedig a félreválaszolók úgy bírálnak, hogy el sem olvasták azt. Viszontválasz jogot azonban ő sem kap, ahogyan nem kaphatott lehetőséget Fülep 1928-ban.
Egy szó, mint száz, Illyés a kétkulacsos, a cselédlelkű álszenten sopánkodhat a magyar fogyáson, ha gyáva módon már nem áll ki Fekete Gyula mellett, s inkább otthonaiban s villáiban értelmiségi, amikor Gyula verekedni megy s vitázni, csatázni a Sátánnal.
Jól néz ki kifelé a legvidámabb barack álliberalizmusa, s a gerinctelen magyar értelmiségi átlagunk, a mai napig idolt és példát talált a hazaárulók ban, akik már az elején aláírtak kádáréknak.
Kérem hagyják fenn, senki nem olvas minket, alig találtam meg az oldalt is. kinek ártunk vele, ha itt páran közlekedünk??
Kéfa
2017-08-27 at 20:11
Jól tudom, hogy lombikbébi programból született gyerekeket eddig is megkeresztelték? Csak mert én nem tudok a keresztelő előtti felvételi kérdésekben lombikra irányulóról.
A püspök úr biztosan kiválóan keresztel, a nép pedig eddig is értett a gyerekcsináláshoz. Szerintem ennél kellene maradni. Háá’ nem?
Kéfa
2017-08-27 at 19:52
Ezt hol olvastad?
Artur
2017-08-27 at 12:04
S itt szeretném kérni a szerkesztőséget ne törölje ezt a kis idézetet, üdvözlésül s tisztelettel küldeném, annak a derék embernek, aki bátran védte meg Veres püspököt.
„Lee keze remegett, amint megtöltötte a finom csészéket. A magáét egyetlen hajtásra itta ki.
– Hát nem érti? – kiáltotta. – Az amerikai Standard Biblia megparancsolja az embereknek, hogy győzedelmeskedjenek a bűn fölött, és ezen az alapon a bűnt egyszerűen tudatlanságnak lehet nevezni. Jakab király Bibliája megígéri, hogy „uralkodni fogsz” a bűnön, ami annyit jelent, hogy az emberek bizonyára győzedelmeskednek majd a bűn fölött. De a héber szöveg a „timsel” szót használja, ami annyit jelent: „lehet”, vagyis választást enged az embernek. Talán ez a legfontosabb szó az egész világon. Arra utal, hogy nyitva áll az út. A felelősséget vissza¬hárítja az emberre. Mert ha igaz, hogy lehetőséged van megtenni valamit, akkor arra is lehetőséged van, hogy ne tedd meg. Érti már?
– Igen, értem. Csakhogy ön nem hisz az isteni törvényben. Akkor mért érzi ezt olyan fontosnak?
– Ah! – sóhajtott fel Lee. – Ezt már régóta szerettem volna megmondani önnek. Sőt, előre vártam ezt a kérdését, és jól felkészültem rá! Minden írás, amelynek hatása volt az ember¬milliók életére és gondolkodására, fontos. Márpedig sok millió ember tartozik különféle egyházakhoz és szektákhoz, aki parancsnak érzi az „uralkodjál” igét, és minden igyekezete arra irányul, hogy engedelmeskedjék. Viszont vannak milliók, akik predesztinációnak érzik az „uralkodni fogsz” igét, és így mindegy, mit tesznek, mit sem változtat azon, aminek be kell következnie. Ám mit jelent az, hogy „megvan a lehetőséged”? Ez teszi az embert igazán naggyá, ez ruházza fel az istenek méreteivel, mert minden gyengeségében és mocskában, még a testvérgyilkosságban is rendelkezésére áll a nagy lehetőség, a választás lehetősége. Megválaszthatja útját, átküzdheti magát az akadályokon, és győzhet!
Lee hangja most szárnyalt, valóságos diadalének volt.
– Maga hiszi ezt, Lee? – kérdezte Adam.
– Igen, hiszem. Könnyű dolog lustaságból és gyengeségből minden felelősséget Isten nyakába varrni, mondván: „Nem tehetek róla, utamat előre megszabták.” De gondolja csak el, milyen dicsőséges a választás! Ez emeli az embert emberré. Egy macskának nincs választása, a méh nem csinálhat mást, csak mézet. Ebben nincs semmi isteni. És ha éppen tudni akarja, azok az öregurak, akik szelíden siklanak lefelé a halálba, új érdeklődéssel fordulnak az élet felé, nincs kedvük meghalni.
– Csak nem akarja azt mondani – kérdezte Adam -, hogy ezek az öreg kínaiak hisznek az Ótestamentumban?
– Ezek az öregemberek hisznek minden igaz történetben – felelte Lee -, és amikor egy történetet hallanak, felismerik, ha igaz. Szigorú kritikusai az igazságnak. Tudják, hogy ez a tizenhat vers az emberiség sűrített története minden kor, minden kultúra és minden faj számára. Nem tudják elhinni, hogy egy ember tizenöt és háromnegyed versben igazságot mondjon, azután egyetlen igével hazudjon. Konfucius megmondja az embereknek, hogyan éljenek, ha azt akarják, hogy életük jó és sikeres legyen. De ez itt, ez már lépcső, amelyen fel lehet kúszni a csillagokhoz. – Lee szeme ragyogott. – Ezt sohasem lehet elveszíteni. Kihúzza a talajt a gyengeség, a gyávaság, a tunyaság alól.
Adam megjegyezte:
– Nem értem, hogy tudott főzni, rólam gondoskodni, a gyermekeket felnevelni, és még ezzel is foglalkozni!”
„- Magam sem értem – felelte Lee. – De délután elszívom a két pipámat, se többet, se kevesebbet, miként öregapáim. És érzem, hogy ember vagyok. Érzem, hogy egy ember nagyon fontos valami, talán még egy csillagnál is fontosabb. Ez nem teológia. Semmi hajlamom az istenkedéshez. De új szeretet lobog bennem egy csillogó, pompás szerszám iránt, amit emberi léleknek neveznek. Bűbájosan szép és egyedüli a maga nemében, nincs párja az egész világegyetemben. Mindig újra meg újra támadják, de sohasem tudják elpusztítani, mert „megvan a lehetőséged”.
Steinbeck katolikus író, egyszer azt írta, őt kereszt alakba öntötték, amikor megszületett. Remélem, jól idéztem.
..
Artur
2017-08-27 at 11:24
Azért ez kisérteties:
„OPHELIA
Megtartom e szép lecke bényomásit Őrül szivemnek. De, jó bácsikám,
Magad se tégy úgy, mint rossz pap, nekem Az égbe tüskés, zord ösvényt mutatván, Míg ő szeles, hiú kéjenc gyanánt Az élvek rózsás útjain halad,
Feledve, mit papolt.”
„Király, Királyné, Laertes, Urak és egy Pap, Ophelia koporsóját kisérve jőnek.
Királyné s udvaroncok. Kit temetnek Ily csonka szertartással? Ez jele,
Hogy akit hoznak, öngyilkos kezekkel Végezte éltét; bárha rangbeli.
Vonuljunk hátra, lessük el, mi ez.
Hátravonul Horatióval.
LAERTES
S mi szertartás még?
HAMLET
Ez Laertes,
Igen derék ifjú; figyelj csak.
LAERTES
Mi szertartás még?
PAP
A temetésben annyit kedvezénk,
Amennyi csak szabad: halála kétes,
S ha egy parancsszó rendet nem zavar, Beszenteletlen várná e gödörben Ama vég-harsonát: imák helyett Cserép, kavics, kő hullna rá; de így,
Szűz dísze a virághintés, harangszó,
S köz temető-hely megengedtetett.
LAERTES
Ennél több nem szabad?
PAP
Több nem szabad. Fertőzve lenne gyászszolgálatunk A requiemmel, mely békében elszállt Lelkekre mondatik.
LAERTES
Tegyék a földbe; Szeplőtlen szűz testéből violák Fakadjanak! – De tudd meg, durva pap, Szolgáló angyal lesz húgom, midőn te Ott lenn üvöltesz.”
Vajjon Veres püspök, a pap. Olvas? S aki meglátja más szemében a szálkát, sajátjában a gerendát felismeri. A Gerendás Pétert?
Artur
2017-08-27 at 11:08
Jó ha tudják perceken belül Shakespeare-t s tiltani, szerkeszteni, átírni, s moderálni fogják! Bizonyára egy magát öntudatosan jó kereszténynek tartó „hívő” kérte a moderálásomat. Aki véletlen persze, mit tesz Isten! Feminin férfi toleráns liberális s meggyözödéses ateista is egyben. Hogy ez valójában sűltjég, ahogy Drábik mondja? Na, ez nem zavarja őket. Ophélia igen. Hiszen egyáltalán nem biztos, hogy öngyilkos lett. Amikor a nyegle pap megtagadja eltemetését, ami akkor aztán igazán égbekiáltó tudatos aljasság volt szegény angyali leánykával szemben! a korszellem szerint, mindenképpen örökre a pokolba került ezzel, esélye sem lehetett az üdvözülésre!! Innentől fogva. Bolondnak bolond lett, lehet, hogy belefulladt, lehet azt hitte, repülni is tud, vagy csak ágyába fekszik,stb. Lehetett véletlen baleset, betenném Aranyt, de töröltetnék a latrok.
Artur
2017-08-27 at 10:57
Na igen, már moderálnak is! Lovasért. Bravo..
Artur
2017-08-27 at 10:52
“A katolikus egyház egy NGO-vá (nem kormányzati szervvé) változott.
IL GIORNALE
Aki nem hiszi el, hogy ez a címe Giampaolo Rossinak a jobboldali Il Giornale blogjában közölt egyedülálló írásának, íme az eredeti cím: „Papa Francesco Soros”.
Rossi cikke így kezdődik: „Ezt úgy mondom, hogy a halál a szívemben van, de ez a pápa megöl. Nyugtalanít ideológiai szélsőségessége, és annak a mélységnek a hiánya, amivel szemléli azon korszakos témákat, amelyek társadalmunkat alapjaiban megrázzák. Nyugtalanít az a pontos médiastratégiája, amely teljes mértékben koherens a fősodratú média igényeivel, amelyhez oly kedélyesen vonzódik. Nyugtalanít az a tény, hogy ugyanazt mondja, amit a globális elit hallani akar tőle. Nyugtalanít, hogy egyes témákban látom, amint a római egyház megadja magát a kor szellemének úgy, ahogyan azt a legrosszabb technokrata globalizmus követeli; az a sodrás, amit a bőrünkön tapasztalunk. Nyugtalanít, hogy a bevándorlásról egy pápa úgy beszél, mintha a Nyílt Társadalom egy dokumentumát olvasnám. És ha Krisztus helytartója, a katolikus egyház feje úgy hangzik, mintha Sorost ismételgetné, akkor talán mindannyiunknak nyugtalanoknak kell lennünk. És ha Emma Bonino egyetért, és alig tudjuk megkülönböztetni üzenetét egy Roberto Saviano cikktől, az azt jelenti, hogy az egyház megszűnt ’hihetetlennek’ lenni azzal, hogy banálisan lett hihető”.
Most pedig szakítsuk félbe a cikket. Roberto Saviano egy drogkereskedőből lett politikus. Emma Boninoról pedig itt lehet olvasni: http://lovasistvan.hu/2017/07/20/ferenc-papa-hirhedt-abortuszparti-aktivistat-kert-fel-hogy-szoljon-az-egyhazhoz/
A rendkívül éleslátó, nyolc nyomtatott oldal terjedelmű cikkben olyanok is olvashatók, hogy Ferenc pápa nem az egyház szociális doktrínáját, hanem egy szocialista doktrínát hangoztat.
És olyanok, hogy „Ferenc pápa talán nem tudja, de ítélete magának a nyugati demokráciának a gyökereit pusztítja el és állásfoglalása iszonyatosan közel van Soros unokáihoz, akik Európa városaiban ilyen feliratokkal menetelnek: ’Ne legyenek államok, ne legyenek határok!”.
Valamint: „Eme argentin és harmadik világbeli pápának a globális vándorlás láthatóan a célja, egy elérendő terv, egy megvalósítandó projekt…, vagyis ugyanaz a jövőképe, mint George Sorosnak.
A cikk vége felé az olvasható, hogy a katolikus egyház egy NGO-vá (nem kormányzati szervvé) változott.
Lovas István – http://www.demokrata
Nos ha valaki ember, tényleg keresztény és magyar, Lovassal ért egyet, s az igazmondóval.
Mensikov
2017-08-27 at 09:54
Maradjunk szorosan a témánál itt nem béranya lombik programról, meg homokos leszbikus párok lombikjáról van szó ha nem olyan házaspárokéról akiknek nem lehet gyerekük de a tudomány besegít…
Matyko-X
2017-08-29 at 10:32
Aha, a TUDOMÁNY. Az jó, ugye?
Mindig, mindenben, akkor is, ha csak üzlet lesz belőle?
Vagy valóban etikus, valóban elfogadható, akár az Egyház számára is vállalható segítség?
Vagy ezeket a kérdéseket föl se lehet vetni, mert ilyen puzsér-kaliberű alakok merik, tudják, teszik?
Artur
2017-08-27 at 09:18
Ugyanez a képmutatás tiltatta be az Akinek meg kell halnia, valamint a Krisztus utolsó kisértése filmeket. S törli ki az Ígéret földje legjobb részeit, lásd amit sorosékról és a németekről mond Wajda.
Gazdag pap, szegény pap, két világ! Ez van. A békepapok zsiros jólétünk osztályszemüvegén keresztül nézik a világot. Mit tudhat egy ilyen pap, a lombik programra jelentkező belső állapotáról? Nem értek egyet a lombikprogrammal, boldogtalan leszek, ha valamelyik gyermekem használni kényszerülne. S azt mondom nekik, még most, hogy soha ne tegyék. De ilyen dumát sosem nyomnék, mint ez az érzéketlen pap.
Matyko-X
2017-08-27 at 11:00
Kedves Artur!
A gondolatok, amiket leírtál nem csak érthetőbbek – és szimpatikusak – mint az előző, elég indulatos kifakadásaid. Az indulat persze érthető. Sok mindenben értem és egyet értek azokkal. Pár dologgal továbbra sem.
Az a probléma, amiről gazdag-szegény pap körben írsz, az persze nem új – épp most olvasva Pelsőczy egyik könyvét világos, hogy ezer évvel ezelőtt is az volt. Gyarló vagyok ahhoz, hogy azt gondoljam, hogy tudom a megoldást.
Viszont az a gondolat se hagy el, hogy úgy ítélkezni – akár egy püspökről – hogy nem tudjuk, hogy a lombikbébi ügy mögött mi a valóság, talán nem a legszerencsésebb dolog. A valóságon nem a sanyarú népesedési helyzetet értem, hanem azt, hogy a törvények révén egy olyan szemlélet jöhet elő, amit esetleg maga a törvényalkotó sem akart. Pontosan úgy, ahogy a filmekkel kapcsolatos képmutatásról írod! Meg ahogy a XX. sz. hasznos idiótái a MAI NAPIG itt vannak köztünk!
A Hamlet hasonlatod ugyan szépnek tűnik – de hamis: az Egyház, mint tudod az öngyilkosságot elítélte, és egy anglikán, katolikus-ellenes környezetnek szóló színművet katolikus példaként venni – én ezt furának tartom.
Érthető, de te a XX. sz.-i “humanizmus” szempontjait vetíted vissza a XVII. sz-i Angliára. Ami alapvetően helytelen.
Azt a kort és írásait NEM mai szempontok írták és nem ítélhetjük se el, se meg ezen a módon. Szóval ez valahol tisztességtelen – hogy Laertes ezt nem fogadja el, az érthető. Hogy Shakespeare itt mit játszott el, az is.
Ha tetszik, ez egy jó anglikán propagandaszöveg a XVII. sz.-ból. W.S. nagy író volt.
A lombikozás nehezen jön össze ezekkel – ahogy másutt írtam, itt azért vannak olyan gondok is, amik pár évtized múlva ezt a világot sokkal jobban befolyásolják, mint a – helyenként bizony tévelygő és tökéletlen, emberi és világi bűnökkel is terhes – egyházi világ tévedései, hibái. Ahogy mi sem vagyunk tökéletesek – magamra is gondolva elsősorban!
Ehhez útravalónak pár kérdés hozzád.
Katolikusként hogy gondolod, mi lesz, ha buzik/leszbikusok úgy sejtik, hogy ezen az úton “megoldják” a saját, természettel össze nem hozható “szaporodásuk” gondját?
Hogy és milyen szellemben fognak ezek a gyerekek felnőni?
Jó lesz-e a madáchi falanszter?
Úgy véled, Fekete Gyula ezt is helyeselte volna?
Na, és arról nem is beszélve, hogy ki és milyen alapon fog szelektálni megtermékenyült petesejtek közt?
Azok nem élők még?
Ki húzza meg a határt élet és halál között?
Az, a saját – jól-rosszul ismert és alig megértett “tudományába” beleszédült ember, aki Pascal imseret-körének nem hogy a végéig, de a feléig sem jutott el, és most azt hiszi, hogy legyőzi a természetet, istent játszhat?
Azok, akik a “tökéletességet” hirdetik: gyanúsak. Akik elvárják azt másoktól és maguktól, akkor teszik helyesen, ha tudják, hogy arra törekedni olyan cél, amit ezen a földön soha senki el nem ért. IHS kivéve …
Isten áldjon!
M.
Artur
2017-08-27 at 11:58
Kedves Matykó X! Akkor engedelmeddel én is tegezve folytatom. Igazad van. Fekete Gyulát illetően is. Jó lenne Fekete Gyula barátjának lenni, szegénynek igazi barát sajnos nem sok jutott. Igen súlyos s jogos kérdéseidre, ha becsületes vagyok, s annak tudom magam, csak azzal tudok válaszolni.
Próbálok válaszolni, s különb léleknek, elmének nem lesz könnyű.
„A lombikozás nehezen jön össze ezekkel – ahogy másutt írtam, itt azért vannak olyan gondok is, amik pár évtized múlva ezt a világot sokkal jobban befolyásolják, mint a – helyenként bizony tévelygő és tökéletlen, emberi és világi bűnökkel is terhes – egyházi világ tévedései, hibái. Ahogy mi sem vagyunk tökéletesek – magamra is gondolva elsősorban!” EZ OLY NEMES, HOGY SEMMIT SEM LEHET VÁLASZOLNI RÁ, IGAZ. Csak azt, hogy igaz.
„
Katolikusként hogy gondolod, mi lesz, ha buzik/leszbikusok úgy sejtik, hogy ezen az úton “megoldják” a saját, természettel össze nem hozható “szaporodásuk” gondját?
Hogy és milyen szellemben fognak ezek a gyerekek felnőni? A kérdés jogos, ráczkárolyok és eltonjanik nem alkalmasak szülőknek, engedelmeddel ebben én még tovább is mentem, mint a közvélekedésünk. Szerintem ugyanis csak azt nevezhetjük Családnak, ahol a fenntartók, lehetőleg az apák dolgoznak munkahelyeken, az Anya otthonában él s dolgozik, s neveli számos gyermekét. Tehát a ungárklárák s simonebevoirok, a „fellázadt kurtizánok” Fekete Gyula szavaival, minden csak nem család! Most a lombik programban, melyhez KÁR VOLT HOZZÁSZÓLNOM INDULATBÓL, mert csak ugatom, de nem uralom, kötve hiszem hogy ez a szerencsétlen kormány ármánytobiként végig gondolta volna a dolgot. Mert sajnos Nektek van igazatok, be kell ismerni. Nekem annyiban, hogy amikor tűzet akarunk oltani, menteni, bármilyen eszközt igénybe veszünk. DE EL KELL ISMERNI, a lombik program ilyen értelemben olaj lehet a tűzre..
„Jó lesz-e a madáchi falanszter?
Úgy véled, Fekete Gyula ezt is helyeselte volna?” Na most itt azt el kell mondanom, hogy éppen a Teremtő mondja Ádámnak, amikor kétségbeesve rádöbben, Évája „anyának érzé magát” s mi lesz most ővele, hogyan tartja a kapcsolatot Istennel, ő a botor, a tévelygő, hegeli ellentmondások között botladozó, gyönge erőtlen lény? „Éva lesz az, aki szíverén keresztül megmondja mit akarok.” Remélem jól idéztem, Shakespeare t nem pontosan. Persze, hogy nagyon nem jó, a todomány összes csodája, s annak felhasználása éppen olyan veszélyes, mint az atombomba, vagy az atomreaktor. Kuroszawa Különös álmok filmje előre megjósolja Fukosimát…. A madáchi falanszter a hideg borzalom, a megvalósult marxizmus.
Fekete Gyuláról még annyit, ha most élne, akkor engem is, vad s engesztelhetetlen fanatikus hivét, ő az egyetlen, aki felfogta mennyit dolgozott s dolgozik feleségem, hét gyermekünk anyja. Nagyon hamar terhére lennék, s annak tartana, ami vagyok. Könnyű azokat szeretni, akik szegények nem tudnak már védekezni. Lásd halottak napját,stb..
Nem helyeselné, s velem is sok baja lenne a közéletben. Titokban reménykedek, azért talán mégis, kedvelne is.
„Na, és arról nem is beszélve, hogy ki és milyen alapon fog szelektálni megtermékenyült petesejtek közt?
Azok nem élők még?
Ki húzza meg a határt élet és halál között?” Valóban, az olyan, mint a Rubik kocka, én nem tudom kirakni, kevés vagyok hozzá, gyermekeim pár pillanat alatt. Benedek Elek testamentumrészletével védekezhetnék, de le fogják töröltetni.
Ha nem ilyen tiszta léleknek válaszolnék, lenne egy két szalonképtelen hasonlatom is, ezt a tisztelet miatt nem teszem most meg.
„Az, a saját – jól-rosszul ismert és alig megértett “tudományába” beleszédült ember, aki Pascal imseret-körének nem hogy a végéig, de a feléig sem jutott el, és most azt hiszi, hogy legyőzi a természetet, istent játszhat?”
Nem játszhat, de játszik, s játszani fog. A kérdésre válaszolva, nem, nem játszhat!
Madách és Vörösmarty sorai dodognak a fülemben, amikor tudományos csatornák a Végtelen világegyetemről beszélnek, de Einstein! Leányához írt csodálatos sorai jól megmutatják, ma már valamit is magára adó kutató, természettudós nem lehet a tények ismeretében ateista, materialista. Hubble teleszkópnak s a modern számítógéprendszerek eredményeinek ismeretében, tőbbé nem lehet senki Istentagadó. Vörösmarty és Madách szinte mindent pontosan mondott el nekünk.
Matyko-X
2017-08-27 at 19:05
Kedves Artúr! Magvas gondolatok, de a paradicsom nem vár – ez most itt nem átvitt értelemben. Dologidő és csak röviden tudnék reagálni, így inkább csak: üdvözlet!
M.
Artur
2017-08-27 at 09:13
Végre rájöttem, honnan olyan ismerős ez a helyzet, ez a papi magatartás. A Hamlet! Amikor szegény Oféliát temetik s Laertes joggal ugrik neki az álszent papnak, aki a rendeletekre hivatkozva s Istenre hivatkozva! Nem akarja szenttel földbe rakni az áldozatot! A tisztát, a nemest! Innen is megkövetem katolikusként, tudom rosszként s jobb lenne, ha ateista lennék, s ráadásul még nyúl is vagyok. Megkövetem a nőket, a tisztátalan, hamís marxista pap dumájáért. Helyette.
Hamlet mond pár szép sort, Shakespeare ismerte Veres atyát s a fajtáját is..
Artur
2017-08-27 at 09:06
Én csak annyit mondtam és mondok, hogy szemforgató aljasság Erdőéktől és ettől a Verestől is, hogy ilyen magyar fogyás évtizedei óta, 1957 óta gyermektelen a magyar átlag! 1962ben világelső már gyermektelenségben! Amikor ez a gyermektelenség 1980 óta már számszerű és évente városnyi lakosság illan el, „ a gyermektelen jólét retortáin”. Németh Lászlót idéztem, igaz kissé máshonnan…Amikor Kádárék legjobb éveiben évi 300 ezer abortusz volt, Bisecurin elvtársnő segedelme mellett…Amikor még tavaly is 40 ezer abortusz volt, a legjobb adat az évi 32800…
AKKOR OKOSKODNI A LOMBIK PROGRAMOS NŐK SORSA FÖLÖTT, ALJAS PIMASZSÁG. Sem erkölcsi joga, sőt semmiféle alapja nincsen Veres dumájának. S pont ezt a kormány t támadja, mely félszegen s sután, de legalább megpróbál valamit csinálni? A magyar nép elvérzik, fekvő beteg, haldoklik. S akkor jön Veres professzor s azt mondja annak, aki legalább egy kicsit segítené, ha megállítani nem is tudja ezzel a lassú, de gyorsuló elvérzését.Ez fondorlat s bűn.
Ezt ejtette ki száján a békepap.
„Ugyanis egy fondorlatosan megfogalmazott, a jó szándék köntösébe bújtatott törvény által, amely figyelmen kívül hagyja a krisztusi értékrendet, észrevétlenül is belopódzik a keresztény értékekre építkező társadalom önfeladásának mételye! Láthattuk ezt legutóbb például a lombikbébiprogram támogatásának növelésével kapcsolatos rendelkezésben.” Ezt mondja a komcsi pap. Duplán aljas, mert az állami szándékot, valami furmányos rókamisis sunyiságnak állítja be. Aki tényleg élt a kádári korszakban, azonnal ráismer erre a jellegzetesen bolsevik érvelési módszerre, s szemléletre. Magyarországon pap, lelkipásztor milyen jogon merészel szólani, krisztusi értékrendről, keresztény értékekről, ilyen abortusz adatok után? Hogy nem szakad rá az Ég!
Artur
2017-08-27 at 08:50
Na igen. Mi a fene lehetne erdő, ha nem békepap? s most jobban utánanézve, IGENIS MEGKAPHATTA FEKETE GYULA körlevelét, ő is, ha csak titkárféleként is. Nekünk még kötelező olvasmány volt az Orvos halála, innen jut el a derék Fekete Gyula, támogatottból, tűrt, majd tiltottá. HA VALAKI ISMER KATOLIKUS PAPOT, AKI SZÓT EMELT FEKETE GYULA MELLETT, MAGÁNYOS NAGY HARCÁBAN, kérem adja meg a forrásokat. Én nem tudok ilyet. Elég szégyen nekünk katolikusoknak, hogy sem Fülep, sem Fekete Gyula nem katolikus. Vigaszként a belvárosi templomban rendszeresen járó Nemeskürty viszont katolikus. A velem vitázó, erdőt védő úr, a verespárti, abban igazat mondott, vélem, hogy a protestánsok vezetői egytől egyig mind kollaboráltak kádárékkal. Apám mindig ezt mondta róluk. Ma azonban a legderekabb a Hegedüs gyerek, sajnos katolikus megfelelője nincsen, csak a sokfele néző, mindenkinek tetszeni akaró, pálferi és Böjte atya, az utóbbi különb, de nem elég, sajnos..
Artur
2017-08-27 at 08:40
Na igen, emlékszem a fiatal Rómából érkezett kis papra, autóval jött haza, frissen végzettként, nekünk kamaszoknak állandóan a kapcsolatokról s a nőkről povedált. Mivel állandóan csak erről beszélt, óriási volt a különbség, az elöző derék s valóban Istenhívő paptól, kit persze sietve áthelyeztek. Azt mondtam neki, maga ki fog ugrani, mert mindig máson töri a fejét,s általában egy újhitű komcsi liberális mentalitása taszított. Igazam volt, Pár év múlva mondták gyerekkori társaim, honnan tudtam, hogy ki fog lépni? Mert aljas ember volt, alantas, sunyi, ahogy Máraitól olvastam később, átmenet a buui és a szent között, bár a szent itt ostoba feltételezés. Érdekes történet, amikor első gyermekünkkel, apósostól, anyóssal kirándulni mentünk, az üttörővvasútnak nevezett valamire váltottunk jegyet. Ahogy leülünk, mit látok? Izzadékonyan, rondán, ronda kis ember igyekszik szintén felszállni, már talán két kisgyerekkel, feltünő volt, hogy a nője, ennek a kiugrott papnak, NAGYON NAGYON RONDA VOLT, IGAZI SOROSFAJTA, ELÁLLÓFÜLÜ, HORGASORRÚ, MINDEN RÉSZÉBEN HIDEGISZONY. Nem tudtam megállni, lehúztam az ablakot s vélem stentori hangon odaüvöltöttem ennek a hitvány fé.nek. “EZÉRT A RUSNYA NŐÉRT ÉRDEMES VOLT OTTHAGYNOD ISTENT??? Összecsinálta magát, igazi sorstalan módra. Elégedetten visszaültem, szegény apósom, vöröslő fejjel, szégyellt engem.. Na ennyit rólunk, jó katolikusokról. Békepapok voltak ezek mind, ma is azok. Másik templomban, más kerületben, húsvéti nagymise. Azt mondja a komcsi pap, imádkozzunk kádárjános elvtársért, s pártunk s államunk vezetőiért! Na ekkor vettem a kicsit a nyakamba, s tüntetően középütt kimentem a templomból. Valahogy nekem nincs szerencsém a vallási közösségünkkel, hogy hivatalosan mondjam. Az itteni szó szerinti ferde pap dumája sem tetszett s tetszik, inkább egyedül vagyok katolikus, mint velük….
Artur
2017-08-27 at 07:39
Ki nevezte ki erdőt? Erdő ugyanaz a faj, ugyanaz a szemlélet, békepap, s ha nem törölték, akkor talán azt is leirtam valahol, Fekete Gyula idején Erdő és veres még csak tanulhatta az aljas kollobárálást s képmutatást. amire nem válaszolt, az a Lényeg volt. Mikor tette szóvá ez a veres, vagy a Beér, meg a többi meleg,kezében a Véreim, magyar kannibálok kötettel, a magyar fogyást? ÉN KATOLIKUS VAGYOK BÉRMAAPÁM A VIZAFOGÓI PLÉBÁNOS VOLT, késöbb a belvárosi templom H. György atyája, derék ember.Ő is katolikus, de a keresztény értelmiségiek szövetségének feje, talán már valami más. Ezek mások uram! Én rossz katolikus vagyok? Az, de hét gyermekemnek is rossz szülője. De, ki a jó katolikus s mutasson, egy azaz egy méltó szülőt? Kinek gyermekei vannak, az pontosan tudja, nincsenek méltó feltételek, s megfelelő szülők. Mi vagyunk a nép, az emberiség, a családfenntartók. Olyanok, amilyenek. Viszont marha jó lenne, ha ez a Veres nem ugatna bele,abba, amiről fogalma sincsen, egyébként nem vagyok lombikpárti, egyetlen gyerekemnek sem tanácsolnám, hogy bármit megtegyen, hogy ilyen módon legyen gyermeke. Igaz, azt is mindig mondom, hogy semmit ne tegyen azért, HOGY NE LEGYEN. Boldog az nép, melynek fiai szerelmükben gyermekeik anyját keresik. Mondja Werfel, ő tényleg katolikus. Katolikus lett, nem soros. A pápa ma soros…
zahorecz zoltán
2017-08-26 at 20:59
ott voltál, hol égett a máglya… büszke lehetsz Torquemada mai reinkarnációja verespüspök…
Matyko-X
2017-08-27 at 19:00
Zahorecz, az Ostoba. Semmit se tud az igen emberséges Szent Inkvizícióról. Se Torquemada-rol.
Artur
2017-08-26 at 14:18
Egy hozzászóló fennakadt a békepap szón. Ez alatt mi a kádárék alatt azokat értettük, akik kollaboráltak a marxista hatalommal, ilyenek voltak Paskai vagy Lékai, vagy Erdő is. Sokan persze nem tették , őket a legtávolabbi országrészekbe rendelték, Kállay atya sorsa, vagy Placid munkaterápiás helytállása neki azt sem engedték, hogy misézzen..Apám talán 1961ben egy belvárosi templomba vitt, szemüveges férfi tartott búcsútmisét, a BÖRTÖNBŐL SZABADULT, s elhelyezték messzi helyre..Ők nem voltak békapapok Azonban mindenki az, akinek elküldte Fekete Gyula a véreim, magyar kannibálokat, de válasz nélkül hagyta, félelemből, aljasságból, ki tudja milyen szándékból..Veres nagyon aljas ember, hogy a magyar fogyás idején, a lombik programra szorulókat kostolgatja, semmilyen joga nincsen erre, s oka sincsen.
Matyko-X
2017-08-26 at 19:21
Artur uram, elég ismert előttem, hogy a “békapap” mire vonatkozott. Erdő, aki tőlem jó 6 évvel fiatalabb és nagyjából 1980-ban fejezte be tanulmányait, aligha a békepap kategória. Ugyan a kádárista bagázs akkortól még 10 évig regnált, de Erdő csak a 90-es évektől kezdett fellépdelni a ranglétrán.
Ugyan adatom nincs, de továbbra sem hiszem, hogy jogos ez a véleményed. Feket Gyula bá aligha küldte el Erdőnek a könyvét, mert – 92- ben se volt Erdő még tényező.
Ha észrevetted, Paskai és Lékai bíborosokról nem tettem észrevételt.
Verest akkor se nevezd aljasnak, ha majd Szabó püspököt vagy Gáncs püspököt, netán Prőhle urat is megtisztelni mered. Veres álláspontja egy most is hivatalos egyházi vélemény. Amin vitatkozni érvekkel szokás, nem a másik – pláne indokolatlan – minősítésével.
Ha te azt hiszed, hogy embereket lombikban elő lehet gyárilag állítani, akkor nehéz lesz jelzőket találnom, hogy ne minősítsem. (Még akkor is, ha – érthetően – egy nagyon fájó és nehéz ügyről van szó. Háromgyerekesként van egy csöpp affinitásom a kérdéshez.)
Maradjunk abban, hogy nemcsak hogy nem katolikus, de nagyon-nagyon tájékozatlan álláspont.
Matyko-X
2017-08-26 at 11:28
Amúgy meg, hogy a kérdés és azzal együtt a problémák sora nem hazai specifikum, itt egy idézet Burke kardinálistól:
“Recently, I participated in a three-day conference on the Sacred Liturgy in which many good young priests also participated. There were several occasions to visit with them about their priestly ministry. As is my experience in most places that I visit, the priests expressed a great concern about the situation in which the world and the Church find themselves. It is a situation which can most simply be described as confusion, division and error. Toward the end of the conference, one young pastor approached me and asked: “Cardinal, do you think that we are in the end times?” The expression on his face made clear the sincerity of his question and the profound concern which prompted it. I did not hesitate to respond: “It may be so.”
We are living in most troubled times in the world and also in the Church. Secularization has ravaged the culture of many nations, especially in the West, alienating culture from its only true source in God and His plan for us and our world. There is the daily and widespread attack on innocent and defenseless human life with the resulting unprecedented violence in family life and in society, in general. There is the ever more virulent gender ideology which propagates total confusion about our identity as male and female, and leads to the profound unhappiness and even self-destruction of many in society. There is also the denial of the freedom of religion which attempts to hinder, if not snuff out completely, any public discourse about God and our necessary relationship with Him. With the denial of the freedom of religion comes the attempt to force God-fearing individuals to act against their well-formed conscience, that is, against God’s law written upon the human heart. In supposedly free countries, the government forces upon society practices of abortion, sterilization, contraception, euthanasia, and lack of respect for human sexuality, even to the point of indoctrinating small children in the iniquitous “gender theory.”
At the same time, atheistic materialism and relativism leads to the unscrupulous pursuit of wealth, pleasure and power, while the rule of law, dictated by justice, is trampled underfoot. In such a pervasively disordered cultural condition, there is legitimate fear of a global confrontation which can only mean destruction and death for many.”
Aki tovább akarja olvasni, annak a Forrás:
https://www.scribd.com/document/355803615/Cardinal-Raymond-Burke-Developing-Lives-of-Peace-after-the-Heart-of-Mary
Artur
2017-08-26 at 08:32
Remélem, érthető volt.
Matyko-X
2017-08-26 at 10:10
Ó, hogyne.
Ugyan igen hosszan írsz, és igazságokat szépen keversz féligazságokkal – vagy hívjuk akár hazugságnak is?
Már miért volna Veres püspök békepap? Vagy Erdő érsek?
Nyilván egyik sem hibátlan – ellentétben a protestantizmus/letherizmus demiurgoszaival, ugye?
De a “békapap” kategória csöppet mást jelölt, és egy hierarchikus egyházban (mint a róm. kat.) a konformitást összekeverni és békepapolni – nem jó és nem korrekt.
(Utóbbi NEM a “politikai” értelemben…)
A történelmi tényeid viszont, sajnos messzemenőkig igazak: a magyar értelmiség (vagy annak nevezett része…) súlyos gerinchiánytól szenved ma is, és korábban is.
Nem korrigálható könnyen, pláne tömegméretekben. Ha egyáltalán – nézd meg az ostoba huhogást a “felmelegedés tudomány” és más hasonló ügyekben.
Matyko-X
2017-08-26 at 11:21
Letherizmus: Lutherizmus. Bocsánat.
Károly
2017-08-26 at 08:31
isten adta azt a tudást az orvosoknak, hogy sikeres lehessen a lombikbébi program, ha nem adatott meg a természetes fogantatás.
Minden elismerés és köszönet a Kormánynak a megvalósíthatóságáért.
Orovosi műhiba miatt nem lehetett közös gyermekünk.
Kedves feleségemmel már elmúltunk hatvan évesek,de a lelkünket ismegnyomorító, felelőtlen orvosi munka,napjainkban is viseljük, ami lelkünk halálát okozta.
Artur
2017-08-26 at 08:29
“Fülep beszédét hasonlítsák már össze a mai békepapok bégetésével.
“Könnyű elgondolni, hogy ilyen elvek alapján átalakul az egész élet, s ami valaha szent volt, becsült, követendő példa, az most alul kerül, s ami bűn, önzés, romboló erő, felül. Ennek a felfordulásnak következményei nem hagynak érintetlenül semmit. Hirtelenében elsorolunk néhányat, a többire később kerítjük a sort.
Az egykének vannak teoretikus szószólói, s azzal érvelnek, hogy a szaporodás mesterséges gátlása a szelekciót szolgálja, a fennmaradó egyének jobb gondozásban részesülhetnek, testileg-szellemileg jobban fejlődhetnek, egészségesebbek, tanultabbak lehetnek, s általuk a nép színvonala emelkedik. A valóság ennek épp az ellenkezőjét bizonyítja. Az egykés vidékeken minden újabb nemzedék satnyább az előzőnél, ellenálló képessége fokról fokra csökken, a neuraszténia és hisztéria mind férfiát, mind nőét ellepi, szellemi téren is hátramarad, mert a civilizációnak csak külsőségei érdeklik, komoly dolgoktól irtózik, s megveti őket.
Mivel a házasság célja nem a család, s ennek kötelékei helyett mások lépnek előtérbe, olyanok, melyek nem bírják el a próbát, a törvényesített szexuális vagy érdekkapcsolat igen gyakran éppolyan hamar megszakad, mint amilyen hamar létrejött. Van rá nem egy eset, amikor a lakodalom tovább tart, mint az új pár együttélése. Sokan már azzal a hátsó gondolattal mennek az esküvőre, hogy ha nem úgy lesz minden a házasságban, amint ők akarják, hát egyszerűen fölbontják: az ügyvéd mindent elintéz. Akkor aztán a nőnek is megnyílik a szabad élet lehetősége. S a nemzeti lét fundamentuma, a család ezen a réven is teljesen labilissá válik.
Tipikus jelensége az egykés világnak, hogy mindenben az asszony intézkedik, házi ügyekben, gazdaságiakban csakúgy, mint a közügyekben. A férfi engedelmes szolgája az asszonynak, különösen ha mint „vő” jött oda a házhoz, szegényen; máskülönben mehet a háztól. Legföljebb kiadják neki a „szolgabért” arra az időre, amit a háznál töltött, úgy tekintvén, mintha béresként lett volna ott… A férj és netán – apa! Hogy a nőuralomnak ez a fajtája, mely a nőnek nem az anyaság és házastársi kötelék alapján, hanem egyéb szempontból biztosít korlátlan befolyást, nem válik se a gazdálkodásnak, se a közügyeknek javára, talán mondani se kell. A nőemancipációnak, azt hiszem, egyetlen apostola se vállalná az emancipációnak ezt a torz formáját, különösen látva mindazt, ami vele jár.
A féktelen fényűzés egyik fő oka annak, amiért nem szabad gyereknek születni, viszont egyik veszedelmes következménye is annak, hogy nem születik. Az ősi népi viseletet a nép elveti, kineveti, sőt gyűlöli. Mindennél előbb való az új divat. Minden szezonra új ruha, új cipő, lehetőleg több is. És minél drágább, lehetőleg olyan, amilyen nincs másnak. Magas sarkú kígyóbőr cipő, selyemharisnya, fantasztikus árú selyemből készült ruhák, éjjeli és nappali krém – meg kell lennie még a szegényebbjének is. Rossz a termés ára, nagy az adó, sok a panasz, de a cifrálkodás terén nem szabad hátramaradni, ha mégúgy nő is az adósság. A férfiak közt akad, aki belátja, hogy nem jól van így, hogy tönkremennek így, de nem tehet semmit. Nem én mondom, közülük mondta valaki nekem: „Beszélhetnek akármit, nem az adó tesz minket tönkre, igaz, hogy sok, de elbírjuk, hanem tönkretesz minket a fényűzés.” S mikor kérdeztem, mért engedik – csak legyintett: „nem lehet ellene tenni”.
Az erkölcsi züllés törvényszerű, elmaradhatatlan hatása a sok bűnös manipulációnak. De nemcsak úgy, amint a naiv olvasó képzeli, hogy a bűnös cselekmények és rejtegetésük kifejlesztik a képmutatást, és eltompítják az erkölcsi érzéket a jó és rossz iránt. Képmutatás és erkölcsi tompaság van bőven, de ez még nem minden. Betetőzése az egész egykés világnak, hogy benne egyenesen megfordul az erkölcsi értékskála. Nem az a bűnös, aki magzatát elhajtja, hanem aki megtartja. Erkölcstelen gyalázatosnak patkányfajzatnak és nyomdafestéket nem tűrő mi mindennek mondják el azt a nőt, aki másodszor is fogan, s idején nem segít a baján: és addig üldözik, amíg megteszi – ha belehal is. Ha nem hal bele, csak megnyomorodik, dologra képtelenné válik, minden falat kenyeret szemére vetnek, pokollá teszik az életét, s elüldözik a háztól. A férj hallgat, az anyós parancsol, aki a házban s a birtokon uralkodik, és vigyáz az örökösödés rendjére… Ha akárhány szeretőt tart is az asszony, nem olyan szégyen, mint a második gyerek.
Akire egyébként már nem szokott sor kerülni. Egy – vagy egy se, ez alól a szabály alól alig akad kivétel az igazi egykés vidéken. Az erkölcs, az ő erkölcsük, kötelezi őket. S nincs az az isteni vagy emberi törvény, amit így tisztelnek, megtartanak.
Nyomában elcsendesednek a háztájak, gyerekek zaja, lármája nem veri föl. Legfeljebb ha a házasfelek és a jó szomszédok csetepatéja – s az igen gyakori részegek ordítozása.
Elcsendesednek a házak – és elnémulnak egész utcasorok, egész utcák. Egyik-másikban még ténfereg egy-egy magánakvaló vénember vagy vénasszony, aki mellől elhalálozott mindenki, s most egyedül gunnyasztva számlálja napjait – de a többi házon már zárva az ajtók, és beszögezve az ablakok. Valamikor nagycsaládú magyarok laktak bennük, s az utcákon pezsgett az élet – most olyanok, mint a temető, s a házak, mint a kripták. Míg meg nem jön valahonnan a német, aki megveszi, beleköltözik és szaporodik… Így élnek – nem, így halnak ki a magyarok* Dél-Baranyában, Dél-Somogyban, Tolna vidékein és egyre több és több dunántúli részen…”
Érdekes, ügyes módszerük van. Nagy Gáspár költőt idézi, nos, ha jól emlékszem és jól, ez a Nagy Gáspár volt az egyetlen, aki el mert menni Fekete Gyulával együtt, ketten maradtak, a rapportra, Aczélék hivatalos számonkérésekor. Darvas Józsefet már elébb sikeresen „lebeszélték”, Illyés sunyi volt mint mindig, igérte ki fog állni, majd megint gyáva volt pusztafy úr, a cseléd.
Tudják miért került a bolsevik inkvizició elé Fekete Gyula? Minden akkori tótumfaktnak, tanácselnököktől, minisztériumi főmuftikig, az egyházaknak, a megyei vezetőiknek, a Pártnak, minden médiumnak elküldte a közösen aláírt levelet, valamit tenni kell már a népesedés ügyében, mert meg fogunk dögleni, mi magyarok. Akkor még Paskai vagy Lékai lehetett a békepap biboros, a kis erdőpéter, vagy beermiklós elvtárs hol rontotta a levegőt, elképzelni sem tudom. De bizonyára nem dolgoztak akkor sem, ahogy most sem dolgoznak. Tehát mi a módszer? Tart veres elvtárs csiksomlyón is beszédet, lám megemlíti itt Nagy Gáspárt, mutatva, jó magyar ember ő. S zordan szóla, a felelősségről. De valamiért nem Fülep Lajos.. Ha Fülep lenne ezt mondaná, de nem mondja..
„A magyar sajnos jó médium, s áldozat, megfelelő terep, a kádári kisérletnek. Kádár a magyar nép gyilkosa.
Nézzük, miért választották ötvenhat szépséges feltámadása után, a magyar népet, andropovék, s himmleri módszerüket miért itt valósítják meg?
Fülep Lajos.
„az erkölcsi pusztulás. Mint a többire, erre is visszatérünk még, sőt lehetőleg részletesen kívánunk szólni róla. Mert talán erkölcsi téren legszörnyűbb az egyke rombolása – ha a népesedésihez képest van még fokozás.
Az egykés világ külön erkölcsi világ, külön világrend. Olyan, amelyben minden az erkölcsi pusztulást szolgálja. Alapja: az önzés, hitetlenség, minden szent dolognak, eszménynek, szándéknak megcsúfolása, a kényelemben, fényűzésben, gondtalanságban élni akarás, nem törődés semmi egyébbel e világon, vagy egyenesen üldözése a másfajta, a szellemi és erkölcsi fejlődést szolgáló törekvésnek: az egykés világ közömbös a közügyek, a nemzet, általában a magyarság, közömbös az egyház, a lelki művelődés, közömbös a drága hagyományokban gazdag múlt és a megsemmisüléssel fenyegető jövő iránt; de minden valaha ismert intoleranciát* meghaladóan türelmetlen a lelkiismeret és az erkölcsi eszmélet legcsekélyebb megmozdulásával szemben. Nincs az a fekélyes nyavalya, mely hasonlatul szolgálhat az irtózatos lelki, erkölcsi betegséghez és pusztításhoz: a bibliai bélpoklosnak volt vágya meggyógyulni, és hozzá hite – ezek nem akarnak meggyógyulni, hallani se akarnak róla, az orvosságot falhoz vágják, s aki meg akarná gyógyítani őket – ha akár maga a Megváltó –, gyűlölik, üldözik, széjjelmarcangolják.”
Na, erről hallgatnak a békepapjaink.”
Artur
2017-08-26 at 08:27
Na most ilyen előzmények után, amikor a magyar átlag materialistává és kannibállá vált, mert erre erős hajlama volt, 1818 után. Fülep már 1928ban szól az egykézés pestiséről. Kádár megcsinálja a himmleri módszert itt, 1957 óta gyermektelen a magyar!!Állami vezényléssel az lesz, s az ma is, gyermektlen. Most végre van egy kormány, egy állam, mely segíteni próbál. Erre jön kenetteljes atya s kioktatja azt, aki az ő nyáját szeretné megmenteni s gyógyítani! Zseniális. Zseniálisan hitetlen, marxista, ateista, s materialista Veres pap. S támadja az idealista kormányt, mely magyar szeretne lenni. (Nem mindig sikerül ez neki.)
Artur
2017-08-26 at 08:23
Ime a valóság:
„Valaki mutasson kérem egyetlen egy, azaz 1 mai pap, tisztelendő, püspök, pápa beszédet, mely csak közelíteni tudná Fülep lángoló sorait:
“„Elítélni nem, csak szánni lehet a népet, mert hiába a megnövekedett jólét, a civilizáció stb., ha lelkében súlyosan beteg. Beteljesedik rajta a mélységes szentencia: „Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall?” HA VAN A VILÁGON NÉP, MELYRE EL LEHET MONDANI, HOGY SZERENCSÉTLEN, ÚGY A MAGYAR NÉP AZ. S minél kevésbé tudja, annál inkább az. Mikor elvakítva és félrevezetve nem tud különbséget tenni jó és rossz között, önmagát pusztítja anyagilag és erkölcsileg, azt hivén, hogy igen bölcsen cselekszik, mert például az egykét nagyon nagy bölcsességnek tartja – nem akkor a legszerencsétlenebb-e, akkor a maga elbizakodottságában és gőgjében, mert hiszen szinte hozzáférhetetlen a fölvilágosítás és a segítő jó szándék számára? S mondhatunk-e rá mást, mint: bocsáss meg néki, mert nem tudja, mit cselekszik?
Mondtam hogy egyik dolog szervesen összefügg a másikkal, egyik defektus a másikkal. S ebben az összefüggésben lehet csak megérteni, mért vagyunk olyan tehetetlenek az irtózatos nemzetgyilkos bűnnel, az egykével szemben. Itt is beteljesül az Írás szava, hogy aki egy törvényt megront, valamennyit megrontja. Nem hisznek az igazságnak. De hogy is higgyenek, ha nem hisznek annak, amit látnak: a kihaló házaknak, elnémuló utcasoroknak, egész gyülekezetek pusztulásának, sem a saját családi tragédiáiknak, viruló fiatal asszonyok korai halálának, saját anyagi romlásuknak? Mert hiába minden, ez is előbb-utóbb elkövetkezik: nem akarják a több gyermeket, hogy ne kelljen a birtokot földarabolni, s végül a birtok egy darabban idegen kézre kerül.
S a legszörnyűbb az, hogy ezt a bűnt ma már nem tartják bűnnek, hanem erénynek! Ez aztán: Umwertung aller Werte. [Minden érték átértékelése.] Mint ahogy a hazug az igaz, és viszont, úgy a bűn az erény, és viszont. Ez a nép igenis tudja a pusztulást, nyitott szemmel látja, de belenyugszik, akarja. Jól akar élni, de az ilyen akarat nem élet-akarat. S ezzel eljutottunk a végső kérdéshez: ebben a népben sok helyütt megszűnt a közösség tudata, a nemzeti közösség érzése – de hogy maradhat fenn a nép, a nemzet, tehát a közösség, ha megsemmisül benne mint közösségben az élni, fennmaradni, növekedni akarás? Ha az egyén nem érez kötelességet és felelősséget a közösség, a nemzet iránt?
Akik az egykével odafönt foglalkoznak, a kérdésnek rendesen csak egyik oldalát látják: a magyarság népesedési statisztikájának romlását. Vagy legföljebb még felekezetek szerint való megoszlását keresik. De hogy a számok mögött mi van, azt már nem látják. Pedig az egyke nemcsak annyit jelent, hanem még mást és sokkal többet: teljes erkölcsi átalakulást, a gondolkodásmód, a családi élet sőt a gazdálkodás megváltozását, az akaratnak sajátos átváltozását – röviden, egy egész sajátos rendszert, sajátos külső és belső világot. Értsék meg odafönt, semmivel se kevésbé fontos a lelkek számának apadásánál a lelkek erkölcsi szintjének apadása. Hogy tudja megállni a próbát, ha sor kerül reá, az a nép amely önmaga ássa alá erkölcsi életét és életakaratát? Itt van a nagy kérdés, a nagy probléma, kimondhatatlanul nagyobb, mint az, hogy hányan vagyunk, hányan leszünk – az a kérdés, hogy milyenek vagyunk és milyenek leszünk.”
„A tények és adatok, amiket én elmondok, közszájon forognak – meg is írták őket már nemegyszer! Cáfolatukat azonban még nem olvastam sehol.
Hogy undorítók? Azok! S nem gyönyörűség foglalkozni velük. De ha elhallgatjuk őket, attól se szebbek nem lesznek, se meg nem szűnnek. Nincs szerencsétlenebb politika, mint az igazság elhallgatása vagy kendőzése. Javulást, gyógyítást, megújulást csak az igazság teljes ismerete alapján lehet elérni.”
..
Artur
2017-08-26 at 08:20
„Most végigolvastam a liberális püspök veres beszédét, Babitsot idézte s Weörest, lelke rajta, de jellemző ez is. gőgős dumájuk van, felelősségről povedál, s jó kereszténységről, ami fából vaskarika, marxista találmány. Nincsen ugyanis “jó keresztény”. Mi vagyunk emberek, tudom, jobb lenne, ha nem élnénk, vagy legalább ateisták lennénk, de nem vagyunk. Mik vagyunk, vogymuk, feleim? Rossz keresztények, gyarlók, veszekedősek, sokszor gyávák, makacsok. De. Vagyunk valami több is, más is. Steinbeck érti és Wilder is. Veres nem érti, mert nem hisz Istenben, materialista giliszta. Sasokról? Nem is hallott, s végtelenségről…
Az pedig direkt jópofa, hogy mi a nép változunk meg, vagy váltsanak le minket, de ők saját szemükben s szájukban a soros gerendáját sem akarják észrevenni.. Ügyes. Mondanom sem kell a magyar gyermektelenségről a hosszú beszéd egyetlen sora sem szól. látszatszigor, irgumburgum, de valójában a bégetőkórus elégedetten mehet haza, aki Verest hallgatta nem fog elkárhozni, mi többiek igen..”
Artur
2017-08-26 at 08:10
Nézzük a valóságot, a magyar kapcsolatok 85 százaléka válással végződik, az átlag 13 év után szinte bizonyosan válni fog, ez az átlag adat. A magyar fogyás évente városnyi, ezt nevezik természetes fogyásnak. 1957 óta gyermektelen a magyar, évi 240 ezer volt kádár alatt csak az abortuszok száma. Bisecurin elvtársnő fogalmazásgátlásáról most ne is beszéljünk. VÉGTELEN ALJAS AZ A PAP. Miért nem emelte fel szavát, amikor egyik alárendelt papja szájával elégítette ki a fiúprostit az Oltár előtt!!! akkor mi volt? Lenyelte, vagy kiköpte? Vagy elrohant és közös gyereket akart egy Czeizel program keretében? Bölcsőhal lett? Tragikomikus, hogy az a katolikus egyház, mely a két háború között még az önkielégítést is irigyelte s elsajnálta a kamasz fiúktól, s azzal riogatta őket, hogy gerincsorvadást fognak kapni. „S maradjanak tiszták” stb. Ma vállon veregeti s összeadja sietve Dániától Angliáig az összes eltonjanit és kulykajanit. Pedig a melegnek mondott ferdék egyebet sem csinálnak, mint valóban kakiba és melegbe élveznek, szó szerint. Láthattuk a román püspököt, négy perces oktatófilmjét, hogyan is kell ezt csinálni.. Most évente nálunk még mindig 40 ezernyi az abortusz, s nézzük csak a családokat, adataikat.
„ritkán olvasható ez is, jegyezzük meg:
„A CSALÁDOK TÖBB MINT FELÉNEK MA NINCS GYERMEKE, 15,8 SZÁZALÉKUK EGY GYEREKET, 25 SZÁZALÉKUK KÉT GYEREKET NEVEL. A HÁROMGYEREKES CSALÁDOK ARÁNYA 4,6, A NÉGY VAGY TÖBB GYEREKET NEVELŐKÉ 1,8 SZÁZALÉK.”
S nem érdekes? Pont ennek az 1,8 százalék Anyának nem adták meg a nők negyven évét, hiába volt meg a szolgálati idejük, átnevezték sietve jogosultsági időnek. MENNYIBE KERÜLT VOLNA AZ ÁLLAMKASSZÁNAK? Negyven év jogviszony, szolgálati idő mellett nem adták meg a négygyermekeseknek sem..Hihetetlen.”
EZZEL FOGLALKOZNA INKÁBB VERES JÁNOS ELVTÁRS A BÉKEPAP. Ezért szót emelhetne, ezért támadnák igazán, a liberálisok. Keménykedni a szerencsétlen meddőkkel, azonban aljas dolog.Gyáva.
Itt jönnek sokan azzal, az egyház véleménye,blablabla. Kit érdekel már ma? A hitvány pásztor a pápa, röhög nyája vesztésén, viszont örömmel térdelt le a farkasok előtt, s boldogan szerez örömet- a muszlim farkasnak. S nyájára közben visszanéz, jobb lenne, ha ateista lenne, a rossz keresztény hívő. Ez azért jópofa, mert nincsen olyan, hogy jó keresztény. Mi vagyunk, emberek. Na, most hogy a pápa lenyeli, vagy kiköpi, vagy lefagyasztja, vagy kenetteljesen valami kedves, jó muszlimszerető feminin ferde férfinek odaadja az örökítőanyagot? Ezt a titkot nem osztja velünk, Veres atya bizonyára tudja ezt is..
..
Galamb
2017-08-25 at 22:30
“… pluszmegfoganások is történnek mesterséges körülmények között. A többi embriót vagy lefagyasztják és félreteszik, vagy elpusztítják”
Hát igen, régi probléma lett itt leporolva. Ateisták ne figyeljenek!
Vajon mikor következik be a lélek kapcsolódása a testhez? Ez itt a bibi Felebarátaim! Mondani bármit lehet, csak aztán tudjunk nyugodt szívvel aludni is!
olszal
2017-08-25 at 17:54
Másképp fogalmazva:a fejétől bűzlik a hal.
Így már érthető(bb).
Lehet, hogy a katolikus egyház neveli ki az új liberál-fasisztákat?
Matyko-X
2017-08-25 at 18:34
Ez jellemzően a lutherroristák kiváltsága, ne félj, nem vesszük el!
olszal
2017-08-25 at 17:52
Értelmesebb embernek gondoltam ezt a Verest.
Miért is?
Hajrá protestánsok!
Matyko-X
2017-08-25 at 18:13
Á, a lutherroristákra gondolsz?
Feri Tekeri
2017-08-25 at 17:45
nem az egyház rossz – csak némely szolgája, ahogy mondani szokták : teke-fejű (fa golyó)
Bodnár Éva
2017-08-25 at 16:59
Vissza a középkorba Veress úr! Boszorkányt nem kívánna égetni? Hány csecsemő halna meg orvosi segíség nélkül? Egy nő aktív korában havonta veszít Isten akaratából egy petesejtet.Ha orvosi segítséggel a veszendő petesejtből gyermek születhet, akkor az Isten akarata, mert tudást adott az orvosnak, ha Ön beteg lesz, tapasztalhatja. Könyöröghet. Alkosson embert, ha tud, az Isten örömére lenne!
Matyko-X
2017-08-25 at 18:22
Kedves Éva, magát se égették volna meg abban a “sötét középkorban”, amiben a kultúra éltetője és továbbvivője úgy ezer éven át a katolikus egyház volt. Úgyhogy hátrább az agarakkal, gondolkozzon csak egy kicsit!
A gondolata a “havi veszteségekről” egyébként egy igen okos felvetés, jellemző, hogy egy nőnek jut eszébe. EZért egy cirógatást érdemel 🙂
Isten óvja magát is és a világot is az “emberalkotástól”!
KIVÉVE, kivéve, ha arra a rég bevált actus reus-ra gondol, ami minden normális nőnek és férfinak kedvenc foglalatossága volt – idáig.
Matyko-X
2017-08-25 at 16:51
Ennyi butaságot régóta olvastam hozzászólásaikban.
Veres püspök úr, valószínűleg nem ijed meg a reakcióktól – lévén hogy dogmatikailag előírt álláspontot képvisel. Ha értik, hogy mire gondolok.
Ettől függetlenül, valószínű, hogy sem ő, sem pedig a “hozzászólók” nincsenek egészen tisztában azzal, miről is lehet szó. Amit nálunk “lombikbébi”-nek neveznek, az lényegében inszemináció – némi szortírozással. Magyarul méhen kívül (“lombikban”) megtermékenyített petesejtet ültetnek be az anyaméhbe – ahol a továbbiakban a magzat fejlődése természetes. Ez ugyan nem a “bibliai előirat” egészen, de sztem ebben a Római Katolikus Egyház álláspontja változni fog. Részletekbe nem mennék.
Van azonban egy olyan “lombikember” értelmezés is, ahol a biokémia és a genetika sokkal mélyebben belenyúl a dolgokba: ahol az emberi tulajdonságokat nem a szülök génjei szabják meg, hanem az ilyen-olyan “tudással” rendelkező “szakemberek”. Na, ez az, amit nem csak a katolikusoknak kell elutasítani, hanem minden gondolkodónak!
pampafu
2017-08-25 at 16:42
Veres András megbukott hamis téziseivel.
Az emberi élet az első………….
Névtelen
2017-08-25 at 16:22
A sok millió spermiumból általában csak egy, vagy kettő termékenyíti meg a női petesejtet. A többi vajon hová kerül? Én nem bántanám a püspök urat, neki is van egy véleménye, de azt gondolom, nem minden katolikus pap osztja a véleményét.
Feri Tekeri
2017-08-25 at 16:09
a migráns nyaló Pópa után a hazai csengettyűsein sem lehet már csodálkozni – nem Ő az egyetlen, aki az utóbbi időben megbotránkoztatta a híveket
vghs
2017-08-25 at 15:56
De sok dolog miatt kellene tiltakozni az egyháznak és nem teszi. Sőt még megáldják a frontra induló katonákat pl. a tábori lelkészek.
Ha van Isten akkor a lombikprogramot ő ihlethette viszont a fegyverek ellen lehet.
neaddfel
2017-08-25 at 15:51
AZ EGÉSZ CSALÁDOMMAL EGYÜTT, MEGKERESZTELT, BÉRMÁLT, KATOLIKUSOK VAGYUNK !!!
Nehezen, de ezek után azt kell mondjam, hogy ver bennünket az Isten, a muszlimtalpcsókolgató pápa után, már nekünk is van egy IDIÓTA egyházfink !
Névtelen
2017-08-25 at 15:21
A lombikbébi programból két gyermekünk született. Már egyetemi hallgatók a mesterképzésen, kiváló elmék, a társadalom építőkövei. Nem bűnből fogantak. És nem bűnösek azok, akiknek természetes módon nem lehetnek gyermekeik! Sajnos a Püspök Úr demagóg, középkori eszméket vall, ami a mai XXI. században enyhén szólva, nem elfogadható. Egyébként a mi családunk mélyen vallásos: római katolikus.
neaddfel
2017-08-25 at 16:59
” „Eppur si muove!” („Mégis mozog!”).”
Galileo Galilei.
***
A “mi” püspökünk úgytűnik nem ismeri a saját egyháza történelmét, vagy megragadt abban a korban.
Matyko-X
2017-08-25 at 18:31
Gondolod?
Az -állítólag- Galileonak tulajdonított aranyköpés amúgy egy igazi legenda, kb annyira igaz, mint a Galilei pisai ferde torony kísérletei. Semennyire.
Egyébként az a vicces, hogy a Galilei történet semmi más, mint egy az utókor (egy sajátos része) által kitalált apoteózis: Galileinek ugyanis az utólag jónak bizonyult következtetéseit sokkal később igazolta a “tudomány” – merthogy ő maga egy hibás kopernikuszi elméletre alapozva nem tudta bizonyítani.
Magyarul, az Egyháznak ugyan igaza volt, de a pörrel sikerült egy félremagyarázásra és hazugságra alkalmas helyzetet teremtenie. Amit a kihasználók ki is használtak. A protestantizmus és a felhomályosodás nagy örömére.
neaddfel
2017-08-25 at 20:33
Kedves “Matyko-X”, lehet hogy ez csak egy “aranyköpés” de a föld a világ az azért valóban mozog, és azért az jó volna ha a XXI.században az az egyház amelyiknek néhány tagja már a buzik házasságától sem zárkózik el,nem olyan mondvacsinált elméleteken rugózna, hogy kinek a spermájától és hogyan születik egy élet.
Eva
2017-08-26 at 00:00
Szeretnem tudni, hogy a puspok urna hany zabigereke van
Matyko-X
2017-08-26 at 11:07
Ezt a kérdést jó anyáddal beszéld meg! Rátok tartozik.
Matyko-X
2017-08-26 at 11:20
Kedves “neaddfel”! Jobb lenne, ha feladnád: legalábbis azt, hogy ha nem tudsz érdemben a témáról szólni, akkor semmitmondó általánosságokba kezdesz. Hogy a föld mozog, jé, ez új. Legalábbis a XVI. századig.
Melyik “egyházról” beszélsz? A római vagy az “újkatolikusok” (AKA wittenbergi katolikusok)?
Hát, lehet, h neked mindegy, h kinek a spermájától születik gyereked – felfogás kérdése.
A “hogyan” szintén nem mellékes – én már csak az évezredek óta ismert “módszer” híve lennék.
Akkor is, ha újkori ütődöttek azt gondolják, hogy lecserélhetik. Aminek az eredménye kb annyira világos, mint a sötét éjszaka.
Amúgy meg világos, hogy a püspök etikai fenntartásai alapkérdésekben nehezen vitathatók.
Hacsak nem kocsmaszinten.
neaddfel
2017-08-26 at 15:36
“Kedves “Matyko-X”! Jobb lenne, ha feladnád: legalábbis azt, hogy ha nem tudsz érdemben a témáról szólni, akkor semmitmondó általánosságokba kezdesz.”
***
Ha nem vetted volna észre -realizálnád a valóságot- a kereszténység pont a világ legfejlettebb, civilizáltabb, iskolázottabb részein -Európa, Amerika- erodálódik legjobban.
Lehet a miértre számos elméletet építeni, de a valóság az, hogy az egyház megrekedt a dogmák szintjén, és nem tud alkalmazkodni a modern élet kihívásaihoz, mint ez a püspöki állásfoglalás is mutatja.
Hadd mondjak egy SZEMÉLYES PÉLDÁT, ismerek egy leszbikus nőt, -hadd szúrjam közbe NAGYON nem szeretem a buzikat- aki mesterségesen megtermékenyíttette magát és a jelenlegi állás szerint rövidesen egészséges kisgyermeknek ad életet. Na most szerinted az NEM ISTEN AKARATÁBÓL FOG MEGSZÜLETNI ?
Matyko-X
2017-08-26 at 20:42
Kedves “neaddfel”! A modernizálás – fura módon – egy régi történet. A kat. egyh. elég sokszor megtette. Úgy 2-300 évenként. A kereszténységnek a PROTESTÁNS része erodálódik sokkal jobban, ha kicsit utánanézel a dolgoknak. Ny-Európa katolikus részei (F és ESP) ugyan szintén romlanak, de az USA-ban pld akik ellenállnak a libsiknek, azok jelentés részben a katolikusok. És ott a római ritus követők száma nő, amíg a presbiteriánus és protestáns egyházak konganak az ürességtől.
Olvass Jáky Szaniszlót, akkor jobb képed lesz az egyház szelleméről – vagy legalábbis egy részéről.
A példád érdekes ugyan, de nem különbözik a tehéntelepi inszeminátorok tevékenységétől. Isten útjai kifürkészhetetlenek. A kisborjú világra jötte is.
Hogy az ismerősöd borjacskája miként fog felnőni, és vajon normális ember lesz-e, vagy egy – bizonyos értelemben – élősködő, mint a kedves mamája is az, azt csak valóban a Jóisten mondhatná meg.
neaddfel
2017-08-27 at 15:28
“Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket és ne tiltsátok el őket; mert ilyeneké az Istennek országa. Bizony mondom néktek: Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint gyermek, semmiképen sem megy be abba.
Márk Evangéliuma 10:14-15.
***
Kedves Matyko-X, nem azért, hogy enyém legyen az utolsó szó, -SŐT PONTHOGY kíváncsi volnák a véleményedre-, de én az egyház megújulását egy erőteljes szemléletváltásban látom, éspedig a gyermekeket tenni a K Ö Z P O N T B A !!!
TELJESEN MINDEGY, hogy ki fia (“inszeminátoros”borja) ha a nevelését rám bízza, mert a gyermek a JÖVŐ !!!
Ebben az esetben még a szülő bűnét is megbocsájtanám.
Hogy ez olyan, mint amikor valaki azt mondja, hogy a “cél szentesíti az ezközt” ?
IGEN, de ez a világ nem így működik ?
S ha én egy jó célért teszem, akkor ez nem inkább üdvözlendő, mint elítélendő ?
Matyko-X
2017-08-27 at 18:58
Kedves neaddfel – dologidő van, így csak egymondatosokra futja: nem rossz gondolat ugyan, de aligha látod jól. Az egyház köpontja Krisztus 2000 éve. IHS. Mindent elmond.
A nevelés ügyben magadból indulsz ki: nem erről beszéltem!
neaddfel
2017-08-27 at 21:13
OK. akkor csak tényleg egy utolsó gondolat:Mária szeplőtelen fogantatása mai szemmel még soha nem ejtett gondolkodóba ?
Matyko-X
2017-08-28 at 22:06
Kedves neaddfel!
Ha hittételekről akarsz beszélgetni, akkor rossz irányban mendegélsz. Hittétekről, dogmákról és hasonlókról az ostoba gondolja, hogy “mai szemmel” joga, értelme és lehetősége van dolgokat értelmezgetni. Nincs, és ezzel befejeztem.
Ahogy azt a primitív kísérletet is el kell utasítani, hogy a katolikus hit központjába valami furcsa és elég értelmetlen gyermekszeretet akarsz állítani, azt tanúsítja, hogy vagy nem vagy katolikus, vagy valami fura okból így szórakozol. Lehet,hogy megkereszteltek és tán bérmáltál is, de nem sok fogalmad van a valódi hitről.
Következő fura felvetésed nyilván az lett volna, hogy Krisztus feltámadásán is kellen gondolkozni, a “mai szemmel”, persze.