Milliárdos lökést kap a lombikbébi-program a Debreceni EgyetemenPPestiSrácok.hu Forró drót 2018 január 3. Milliárdos beruházással korszerűsítik a lombikprogramot a Debreceni Egyetemen (DE), miután a klinikai központ szerdán visszavette a 2003-ban a Kaáli Intézetnek átadott meddőségi kezeléseket. Az Asszisztált Reprodukciós Centrum az eddigieknél nagyobb területen és korszerűbb környezetben, megerősödött műszerparkkal fogja a gyermekre várók igényeit kielégíteni.
A hemofiliások is kiakadtak a lombikbébiprogramot keresztényellenesnek nevező Veres András püspökreTRTihanyi Rita Magyar ugar 2017 augusztus 30. „Biológus, hatgyerekes apaként, súlyos genetikai eredetű betegségben szenvedő betegként, egy betegegyesület vezetőjeként és hívő emberként vitatkozom Veres András püspök úr álláspontjával” – jelentette ki a PestiSrácok.hu-nak Csuja László biológus, a Hemofiliások Baráti Körének elnöke. Véleménye szerint a lombikbébiprogram során születő gyermekek azért boldogok, mert nem csak az emberek szeretete, hanem „az Istentől kapott tudásunk egy apró szikrája” is bennük van. (Korábban már összegyűjtöttük Veres püspök szavaitól elhatárolódó nyilatkozatokat, ide.)
Novák Katalin elhatárolódott a lombikbébiprogramot bűnnek nevező Veres András püspöktőlPilhál Tamás Magyar ugar 2017 augusztus 25. Egyre nagyobb hullámokat vet Veres András győri katolikus püspök lombikbébiprogram elleni megnyilatkozása. A magyar kormány nevében pénteken megszólalt Novák Katalin családügyi államtitkár, és határozottan kiállt a meddő párok ily módon való segítése mellett, ezzel – kimondatlanul ugyan, de – elhatárolódott a püspök szavaitól. Ismert, Veres András augusztus 20-ai beszédében óva intette a keresztény családokat a lombikbébiprogramtól, „mételynek” nevezve azt. Egy csütörtöki interjúban pedig azt is hozzátette: aki ilyet tesz, az bűnt követ el. Veres szavai nagy felzúdulást váltottak ki.
Már júliustól elkezdik kiterjeszteni a lombikbébi-programotPPestiSrácok.hu Forró drót 2017 június 14.
Magyar Péter a rendőrökkel akarta elvezettetni Toroczkait Forró drót augusztus 19. A Tisza Párt országjárásán, Dorogon Magyar Péter szembetalálta magát Toroczkai Lászlóval, a Mi Hazánk Mozgalom elnökével.
Orbán elégedett Trumppal, de vannak kikötései Forró drót augusztus 20. Ha valaki még mindig kételkedne abban, hogy igazából mi magyarok uraljuk a világot és azt állítják el vagyunk szigetelődve, azoknak ajánljuk figyelmükbe, hogy Trump a hétfői megbeszélés után a magyar miniszterelnök véleményét is kikérte.
Merénylet!444! – Avagy Hadházy és az autós nindzsák Forró drót augusztus 20. Egy sötét gonosz világban élünk. A diktatúra kitölti a mindennapokat és az állampárt autóba ültetett nindzsákkal tervez merényletet mindenki ellen, aki lázadni mer. Vagyis, vagy ez van, vagy Hadházytól el kéne zárni a lónyugtatós dobozt.
Háborús készültségbe lép Németország Forró drót augusztus 19. Belföldi és kelet-európai háborúra készül Németország?