Pesti Srácok

Novák Katalin: jelentősen emelkedik a csecsemőgondozási díj összege

Novák Katalin:  jelentősen emelkedik a csecsemőgondozási díj összege

A korábbi 70 százalékról a bruttó fizetés 100 százalékára emelkedik jövő év július 1-jétől a csecsemőgondozási díj (csed) összege - jelentette be a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

Novák Katalin elmondta, ez azt jelenti, hogy a gyermek megszületését követő hat hónapban jobb anyagi körülmények közé kerül a család, mint azt megelőzően. A csed után csak személyi jövedelemadót kell megfizetni, nyugdíjjárulékot és társadalombiztosítási járulékot nem - közölte Novák Katalin.

Minderre a jövő évi költségvetésben - egy módosítás nyomán - 14,25 milliárd forint áll rendelkezésre és a tervek szerint 80 ezer családot segít majd az intézkedés - tette hozzá. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a 2010 óta zajló családbarát kormányzás célja a gyermekvállalás előtti akadályok elhárítása az, hogy semmilyen hátránnyal ne járjon a családok számára a gyermekvállalás, sőt jobb anyagi körülmények közé kerüljenek, mintha nem vállaltak volna gyermeket. Ezt szolgálja a csed összegének megemelése is - hangsúlyozta Novák Katalin, aki példaként említette, hogy amennyiben egy nőnek a gyermekvállalás előtt 350 ezer forintos havi fizetése volt, az 232 750 forintot jelentett nettóban. A csed folyósítása esetén a nettó jövedelme 297 500 forint lesz, ami közel 30 százalékos emelkedést jelent - közölte. Novák hozzátette, hogy a csed korábbi összegéhez képest - a példánál maradva - 90 ezer forinttal kaphat többet jövő év júliusától egy kismama havonta, ami 43 százalékos bővülést jelent.

Mindez a kormány számításai szerint évente 28,5 milliárd forintos költségvetési forrást igényel - mondta Novák Katalin. Kérdésre válaszolva közölte: a csedet azok a nők vehetik igénybe, akik a szülést megelőző két évben legalább 365 napon keresztül biztosítottak voltak. Az ellátás jár az örökbefogadó szülőknek is a gyermek hat hónapos koráig.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI, kiemelt kép: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.