Magyarország nem csak a saját, de az Európai Unió határait is védi – mondta pénteken Novák Katalin köztársasági elnök a Sky News Australia televízió műsorvezetőjének, Rita Panahinak nyilatkozva.
Nagyon erős nyomás nehezedik déli határainkra, tulajdonképpen az Európai Unió és a schengeni övezet külső határát védjük – húzta alá a köztársasági elnök, aki a nap folyamán Sydney-ben tett látogatást. Kifejezte egyben azon meggyőződését, hogy erős határok erős országot jelentenek.
Egy ország annyira erős, amennyire meg tudja védeni a területét és határait. Minden egyes ország maga kell, hogy eldöntse, kit enged be és kit nem
– mondta.
A migráció és a demográfiai kihívások kapcsán Novák Katalin kijelentette, hogy Magyarország a bevándorlás helyett a családok támogatására és gyermekvállalásra helyezi a hangsúlyt. Beszélt arról is, hogy Magyarországon központi értéket képvisel a család, illetve miként igyekeznek enyhíteni a család- és gyermekvállalási támogatások rendszerével a fiatal párok, valamint gyermeküket egyedül nevelő szülők anyagi terhein. Mint mondta, a magyar kormány a bruttó hazai termék több mint hat százalékát fordítja családok támogatására, ami világszerte a legmagasabb arány, és amelyre Magyarország befektetésként tekint. De nemcsak anyagi támogatásról van szó, hanem családbarát környezet megteremtése a cél. A köztársasági elnök hangsúlyozta: “a gyermekvállalás nem járhat anyagi hátránnyal.”
Novák Katalin a családpolitikai eredményeiről szólva elmondta, hogy az utóbbi tíz évben megkétszereződött a házasságkötések száma, a termékenységi ráta 25 százalékkal emelkedett. A köztársasági elnök kérdésre válaszolva elmondta, hogy Magyarország talán éppen a családbarát irányultsággal tudna egyfajta például szolgálni Ausztráliának. Novák Katalin az ukrajnai háborúról is szót ejtett.
Közvetlenül érint minket az ukrajnai háború azzal, hogy a szomszédságunkban zajlik, valamint azzal, hogy magyar kisebbség él Ukrajnában. A háború napi szintű tragédiát jelent mindkét oldalon az elvesztett életekkel
– mondta. A köztársasági elnök hangsúlyozta, hogy Magyarország minden tőle telhetőt megtesz, hogy tárgyalásos úton a lehető leghamarabb elérjék a békét. Kijelentette, hogy Magyarország elítéli Oroszország agresszióját Ukrajnával szemben és humanitárius segítséget nyújt a szomszédos országból menekülő embereknek. Novák Katalin aggodalmát fejezete ki az izraeli történések kapcsán, egyben támogatásáról biztosította Izraelt. Novák Katalin az amerikai elnökválasztási folyamattal, illetve az amerikai-magyar viszonnyal kapcsolatos kérdésre azzal felelt, hogy Magyarország mint szuverén ország számára az a legfontosabb, hogy senki se avatkozzon be a belügyeibe.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Sándor-palota/Bartos Gyula
Facebook
Twitter
YouTube
RSS