Pesti Srácok

Novák Katalin: nemcsak a nők, az egész magyar nemzet köztársasági elnöke leszek

Novák Katalin: nemcsak a nők, az egész magyar nemzet köztársasági elnöke leszek

Első államfőjelölti interjúját a Magyar Hírlapnak adta Novák Katalin, aki azt is elárulta, hogy szerinte az államfőnek példaképnek kell lennie, és bízik benne, hogy megfelel majd ezen elvárásoknak. A politikus elmondása szerint rajta túlmutató jelentősége van annak, hogy ő lesz az első női államfő, főként azért is, mivel nyolc éve vezetőként képviseli a magyar családok, gyermekek ügyét.

Megtiszteltetés lesz számára, hogy ő lehet Magyarország első női köztársasági elnöke, amennyiben a parlament támogatni fogja ebben – mondta Novák Katalin a Magyar Hírlapnak nyilatkozva.

– tette hozzá. Novák Katalin arra is kitért, hogy férjével a hivatalba lépés előtt ünneplik majd a húszéves házassági évfordulójukat, és ez sokat segíthet neki is majd.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott, hozzátéve, hogy párja mellett a gyerekeivel is beszélt arról, hogy elvállalja a tisztséget, és ők szintén tudomásul vették, hogy emiatt megváltozik az életük majd. Arról, hogy a családpolitikával mennyire tud majd köztársasági elnökként foglalkozni, Novák Katalin azt mondta: bízik benne, hogy innentől jó kezekben lesz a szakterület.

– mondta, hozzátéve: mindeközben az ő feladata az lesz, hogy nemzetközi téren képviselte a családbarát gondolkodást.

Forrás: Magyar Hírlap ; Fotó: Novák Katalin Facebook-oldala

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."