A cirkuszban mindig valami csodára várunk, itt a lehetetlen is lehetségessé válik. Én azt kívánom nektek, hogy minél több olyan esemény, pillanat legyen az életetekben, amikor a számotokra elsőre lehetetlennek tűnő dolgot is meg tudjátok valósítani, amikor a lehetetlennek tűnő akadályokat is le tudjátok küzdeni – mondta Novák Katalin család és ifjúságügyért felelős államtitkár annak a közel 1200 kisgyereknek, akik az Erzsébet-karácsony programra érkeztek a Fővárosi Nagycirkuszba.
Novák Katalin azt is elmondta az általános iskolásoknak, hogy a nézőtéren nemcsak Magyarországon élő magyar gyermekek ülnek, hanem lengyel, cseh, és szlovák kisdiákok is.
Ezt a négy országot visegrádi országoknak hívjuk, ezek a visegrádi négyek, és képzeljétek el, Magyarország adja most az elnökségét a V4-eknek egy éven keresztül. Ez azt jelenti, hogy a jövő év második feléig mi elnököljük ezt a csoportot, és ezért is látjuk itt vendégül barátainkat.
Az államtitkár egyúttal emlékeztetett: az Erzsébet-tábor sokkal többről szól, mint a balatoni nyaralások: vannak napközis táborok, tavaszi és őszi kirándulások, valamint a programsorozat része az Erzsébet-karácsony is.
Az Erzsébet-karácsony december 11-én kezdődött, és az idei évben több mint ötezer-ötszáz ember, elsősorban gyermek tud részt venni a különböző eseményein
– hangsúlyozta Novák Katalin, megemlítve, hogy a karácsonyi programsorozat keretében lehetőség van például előadásokat megnézni a cirkuszban, a Művészetek Palotájában, de akár az Erkel Színházban is.
Büszkék vagyunk arra, hogy a tavaszi, nyári, őszi programok mellett ilyenkor, karácsony előtt is meg tudunk ajándékozni benneteket ezzel a lehetőséggel. Mi jelképesen ezt helyezzük el a karácsonyfa alá.
– mondta Novák Katalin, aki ezután angolul is köszöntötte a V4 országokból érkező gyermekeket.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS