Az Állhatatos Dél fedőnévre hallgató akció során többek között nukleáris töltetek szállítására is alkalmas B52-es bombázók is repülnek majd Európa fölött, de atomtöltetek nélkül. A „Steadfast Noon” keretében várhatóan legfeljebb 60 repülőgép vesz részt kiképzőrepüléseken Belgium, az Északi-tenger és Nagy-Britannia felett, hogy gyakorolják az amerikai atombombák használatát Európában. A NATO évente megrendezi ezt a nukleáris hadgyakorlatot, amely az elrettentő képességek karbantartását szolgálja, ezúttal azonban ez egybeesik a rutinszerűen októberben megrendezett hasonló orosz hadgyakorlattal, amelyen feltehetően ballisztikus rakétateszteket is végeznek majd. A manőverek valószínűleg egybeesnek Moszkva saját éves, „Grom” névre keresztelt nukleáris gyakorlataival, melyeket általában október végén tartanak.  (Ennek célja Oroszország nukleáris bombázóinak, tengeralattjáróinak tesztelése.)

Oroszország Nyugatnak címzett fenyegető üzeneteiben rendszeresek az utalások az ország nukleáris képességeire, a feszült helyzetben ezért a NATO a Grom (Mennydörgés) kódnévvel illetett hadgyakorlat alapos megfigyelésére készül. Korábban a NATO és az amerikai hadsereg is azt kommunikálta, hogy a fenyegetések ellenére nem látják jeleit, hogy Oroszország nukleáris csapásmérő erőit mozgósítaná, a hadgyakorlat leple alatt azonban elvileg tehetne ilyen lépéseket.

Jens Stoltenberg korábban már egyértelművé tette, hogy a szövetség a feszült nemzetközi helyzet ellenére is folytatja gyakorlatait.

“A gyakorlatok lemondása az ukrajnai háború miatt “nagyon rossz jelzés” lenne” – mondta újságíróknak, azzal érvelve, hogy a NATO katonai ereje a legjobb módja annak, hogy megakadályozzák a feszültség további eszkalációját.

A NATO-gyakorlatról készült videót ide kattintva nézheti meg 

Forrás: Euronews.com