Pesti Srácok

Nyekereg az elit, hallgat a mély

Nyekereg az elit, hallgat a mély

Fura szociográfiákat kezdett gyártani a haladó média: különböző kiváltságos, rendkívül gazdag ember siránkozik az elviselhetetlen magyar „közállapotok” felett, majd kilátásba helyezi a kivándorlását. Vagy már ki is vándorolt, kastélyt vett a barátaival, ahogy az Európai Unió szíves finanszírozásában ezt megtudhattuk. Elvégre mi másra is kellene költenie a Bizottságnak, mint ilyen keserves elégiák elkészítésére. Ettől simul ki a médiahelyzet vadkeleten.

A politikába való teljes belebolondulás persze komoly probléma. Tényleg vannak, akik azért érzik minden pillanatban nyomorultul magukat az amúgy rendkívül kellemes életük ellenére, mert nem olyan kormány van hatalmon, amelyik nekik kedves. És ettől teljesen tönkremennek, talán rettegnek is, elvégre rettegni jó. Főleg nyilatkozni a rettegésről, kunyerálni a sajnálatot, hogy nézzétek, milyen rossz nekem, tele gyomorral ábrándozom a diktatúráról! De itt többről van szó, mint a politikai megbolondulásról.

Az elit nyekergése érzelmi zsarolás. Azt üzeni a parasztnak, hogy így jártak, az elit elhagyja az országot, amiért a taplók Orbánra szavaztak. Most aztán jól megnézhetjük magunkat a víz alatti kosárfonás akadémiai kutatója, illetve a finn cirkusztörténelem elmélyült oktatója nélkül.

Már nem is hazudnak, mint Cseh Katka, aki első nyilvános szereplése során mint hazánkból személyesen Orbán által elüldözött orvos mutatkozott be, elfeledkezve arról, hogy az orvoslással azért nem foglalkozott soha, mert nem bírja a vér látványát, illetve akad a család birtokában egy kisebb nyomdaipari vállalkozás, ami többé-kevésbé megakadályozza az éhenhalást. Aztán lett egy Momentum Mozgalom, amikor a legfontosabb célja mégis mindig az volt, hogy megakadályozza a budapesti olimpia megrendezését.

PestiSracok facebook image

Nyíltan, pacekba belemondják a kamerába, hogy azért a büntetés (elhagynak minket), mert van képünk nem az általuk elvártaknak megfelelően gondolkodni, netalán szavazni. Ezt pedig idáig tűrte az elit, most panaszkodik, hogy mégis micsoda bugriskodást folytatunk négy évente. Miközben neki vállalkozásai vannak (eltart minket), könyveket adott ki, továbbá akad még egy akadémiai székfoglalója is víz alatti kosárfonásról, ennek ellenére nem a kedvére döntünk.

Az elitet a privilégiumai elvesztése dühíti. Hogy nem ők határozzák meg a közbeszéd kereteit, miközben lenne igényük szellemi alkotmánybíróságként zsűrizni. És dühíti őket a paraszt, amelyik mellette eszi a steaket az étteremben, mellé parkol a koszos autójával a Badacsonyba vezető út melletti kúton.

Vagyis az dühíti őket, amiért eredendően rajonganiuk kellene: a demokrácia és a polgárosodás.

Ezért most elhagynak minket. Mi meg itt állunk bután az elit nélkül, majd pont úgy folytatjuk tovább az életünket, ahogy eddig. Csak egy kicsit nyugodtabban, a Karenek minden pillanatban megrovó, elítélő tekintete nélkül. Nekik meg majd biztos visszaadja a motoros arabus fiatalember a kézből kitépett retikült Barcelona főutcáján, elvégre ők az elit. Ezt ott is illenék tudomásul venni!

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.