Újra élelmiszer-adományokat gyűjt az Élelmiszermentő Központ – jelentette be Nyitrai Zsolt miniszterelnöki főtanácsadó a Facebook-oldalán vasárnap közzétett videójában.
Az Élelmiszermentő Központ második adománygyűjtő akcióját indítja útjára – mondta Nagy Réka műsorvezető, jótékonysági nagykövet. Hozzátette: a tavaly karácsonyi akció sikeres volt, sok cégtől érkezett felajánlás, amellyel több száz értelmi fogyatékossággal élő karácsonyát tudták meghittebbé tenni. Idén még több adományt szeretnének összegyűjteni. Húsvétkor azért várják a cégek felajánlását, hogy a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének (MVGYOSZ) közvetítésével a látássérült rászorulóknak adományozzanak élelmiszercsomagokat, és ezzel is szebbé varázsolják az ünnepüket.
Nagy Sándor, az MVGYOSZ elnöke elmondta: az élelmiszer-támogatást a szövetség tagegyesületei juttatják el a látássérült embereknek, akik ezt húsvét előtt megkapják.
Nobilis Márton, az Agárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára az élelmiszer-pazarlást globális problémának nevezte. Közölte: 2030-ra célként határozták meg, hogy felére csökkentsék az élelmiszer-pazarlást. A kiskereskedelemben évi 60 ezer tonna élelmiszer kerülne kukába, ebből 10 ezer tonnát tudtak eddig megmenteni. Azért is hozták létre az Élelmiszermentő Központot, hogy ezt a mennyiséget növelhessék, tovább csökkentve az élelmiszer-pazarlást – ismertette.
Nyitrai Zsolt a videóban úgy fogalmazott:
szolgáltató államot működtetünk, ezért indítottuk a Gondosóra-programot az időseknek, ezért osztunk iskolai laptopot a tanulóknak, és ezért szervezzük meg a cukorbeteg gyermekek nyári táborozását.
Örömét fejezte ki, hogy az Élelmiszermentő Központ újra segít, a támogatás jó helyre kerül, mert azt a vakok és gyengénlátók közösségei megérdemlik.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Hegedüs Róbert
Facebook
Twitter
YouTube
RSS