Pesti Srácok

Nyolcmillió forintot csaltak ki egy férfitól adathalászok, de a rendőrök visszaszerezték a pénzt

Nyolcmillió forintot csaltak ki egy férfitól adathalászok, de a rendőrök visszaszerezték a pénzt

Fifikás csalók találtak meg egy szigethalmi férfit azzal a történettel, hogy egy pénzintézettől telefonálnak és veszélyben van a pénze adathalászok miatt, ezért utalja át a rajta lévő összeget egy általuk megadott technikai számlára. A férfi ezt megtette, de gyanút fogott és letiltatta a számláját a tranzakció után, majd a rendőrséghez fordult. Pár nappal később tízezer forint híján minden pénzt visszakapott, aminek annyira örült, hogy elsírta magát.

Egy magyar pénzintézet nevében telefonált egy nő 2023. január 12-én a szigethalmi férfinek. Meséje szerint adathalász támadás érte a folyószámláját és arról faggatta, feltűnt-e valami furcsaság a legutóbbi utalásai alkalmával. Gyakorlatilag választ sem várva adta át a kagylót „bankbiztonsági kollégájának”, aki az Anydesk nevű alkalmazás letöltését kérte a férfitől, majd tovább adta a vonalat egy harmadik ügyintézőnek. További kérdések záporoztak, kiegészítve különböző tájékoztatásokkal: jegyzőkönyv készül az adathalász támadásról, amit e-mailben megküldenek az ügyfélnek, majd be kell menni egy bankfiókba és új számlát kell nyitni, mert az adatai elérhetővé váltak. Annak érdekében, hogy a számlán lévő 8 millió forintot ne tudják illetéktelenek megszerezni, biztonsági okból egy technikai számlára kell átutalni a pénzt. Hozzátette: persze személyesen is intézheti valamelyik fiókban, de hát az beletelhet néhány napba, addig pedig a pénze nincs biztonságban.

Gyanús lett a hosszú ügyintézés

A férfi elhitte és átutalta. A nő továbbra is vonalban maradt, időről időre kérdéseket tett fel, a hosszúra nyúlt ügyintézés kezdett furcsának tűnni, ezért egyik kollégája közben felhívta a pénzintézet ügyfélszolgálatát; rendben van-e az ilyen típusú tranzakció. Nem volt rendben, mire a nő hang kapott kérdést, válaszul letette a telefont és elérhetetlenné vált. A férfi azonnal letiltatta a számláját és a bankkártyáját, ám a pénze visszaszerzésére a szigetszentmiklósi rendőrök közreműködéséig várnia kellett.

PestiSracok facebook image

Miután a férfi szembesült azzal, átverték, feljelentést tett a rendőrségen, a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság munkatársai pedig beindították a gépezetet. Haladéktalanul intézkedtek a 8 millió forint visszaszerzésére, és nekiláttak a tettes azonosításához.

Öt nap alatt rájöttek, ki az, akihez elvándoroltatták a kicsalt összeget. Több vállalkozás nevén lévő folyószámlákon keresztül akarták végérvényesen eltüntetni a milliókat, ám a nyomozóknak sikerült még aznap megakasztani a folyamatot és a cégek ügyvezetőjét is elszámoltatták.

A 45 éves kállósemjéni férfit 2023. január 17-én fogták el otthonában. Kihallgatásán nem tett panaszt a gyanúsítás ellen, bár állítása szerint fogalma nem volt arról, honnan származnak a milliók. Ellene pénzmosás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folyik - letartóztatása mellett - az eljárás. Társai azonosítása, felkutatása és elfogása érdekében a rendőrök megtették a szükséges intézkedéseket. A nyomozás szélesítése is feladat, hiszen csekély az esély arra, hogy a tetteseknek ez volt az egyetlen próbálkozásuk.

A nyomozók az őt ért kár megtérítéséről és kicsalt pénze visszaszerzéséről szóló hírt 2023. január 23-án újságolták el az áldozatnak. Ugyan 10 ezer hibádzott, de a férfi meghatódva fogadta, hogy a rendőrök 7 millió 990 ezer forintot számára.

Forrás, fotó: police.hu

Ajánljuk még

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.