Pesti Srácok

Dorosz Dávid

Érd
Pest megye, 01. számú választókörzet
E-PM

Dorosz Dávid még a Kacsameséket nézte vasárnap délutánonként a televízióban, amikor a baloldal vezető pártja, az MSZP megalakult. Dorosz ugyanis 1985-ben született. Az Együtt-PM politikusa úgy váltogat politikai oldalt és úgy cserélgeti nézeteit, mint más fehérneműt. Dorosz 2009-ben lett a Lehet Más a Politika tagja, akkor még megvetéssel és elutasítással szemlélte a baloldalt, az LMP színeiben arról próbálta meggyőzni a szimpatizánsokat és talán saját magát is, hogy ő aztán nem kér többet Mesterházyból, Bajnaiból és Gyurcsányból. 2009 őszén a párt kampányfőnöke volt Dorosz Dávid a Józsefvárosban, 2010-ben pedig az LMP orzágos kampányának menedzsere volt. Gyorsan meggondolta magát, és gyorsan keblére ölelte Bajnait, mert 2013-ban átnyergelt a Párbeszéd Magyarországért-ba, ahol meg is kapta színváltásának méltó jutalmát, pártigazgatónak nevezték ki. Dorosz most Mesterházy és Gyurcsány vállát is lapogatja, elfelejtve pár évvel ezelőtti önmagát. Dorosz nem megy a szomszédba a parlamenti rend áthágásáért, nem is olyan régen például 70 ezer forintos pénzbüntetést kapott az Országgyűlés elnökétől, mert az ülésteremben Szabó Rebeka aktív közreműködésével egy „Itt Nemzeti Dohánymaffia működik” feliratú molinót mutatott fel. Dorosz a büntetésen annyira felháborodott, hogy kijelentette, az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul. Dorosz Dávid Papcsák Ferencnek is durván nekiment, miután ő ás a párbeszéd Magyarországért egy „Mr. 20 százalék” feliratú WC-ülőkét készített a zuglói polgármesternek. Kíváncsian várjuk, hogy ha a nagy baloldali összefogás megbukik a választásokon, Dorosz melyik pártban talál majd újabb menedéket.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.