Pesti Srácok

Kovács Barnabás

Gödöllő
Pest megye, 06. számú választókörzet
MSZP

Kovács Barnabás 1992-ben lett az MSZP tagja, később a megyei közgyűlés szocialista frakciójának a vezetője lett, majd a Pest megyei MSZP-é. Azt ugyanakkor nem szabad elfelejteni Kovácsról, hogy neki és vezetőtársainak 2011-ben le kellett mondaniuk és távozniuk kellett. Kovács tehát nem egészen egy évig volt a Pest megyei MSZP elnöke. Kovácsnak azért kellett szednie a sátorfáját, mert a Pest megyei szervezet akkori közgyűlésén "véleményszavazást" rendeltek el, amelyen a tagok többsége - 51:42 arányban - úgy döntött: Kovácsnak és vezetőtársainak menniük kell. Az elnökség helyben le is mondott, és tisztújítást írtak ki. Kovács Barnabás akkor úgy nyilatkozott a véleményszavazásról, hogy azt azért rendelték el, mert több vita is „mérgezte a hangulatot" a megyében, és így akarták rendezni a sorokat. A kiszivárgott hírek szerint Kovácsot a megyei szervezetek többsége azért kívánta elmozdítani, mert nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és számos személyes konfliktusba is keveredett. Érdekes tehát, hogy miközben a saját frakciója mutatott ajtót Kovácsnak, a baloldali összefogás most mégis Kovácsnak szavazott bizalmat.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.