Pesti Srácok

Márton Roland

Székesfehérvár I
Fejér megye, 01. számú választókörzet
MSZP

Márton Roland
az MSZP Ron Werber-i gyűlöletkampánya”, a szocialisták óriásplakátjai helyben is kiverték a biztosítékot. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere pedig hangsúlyozta, MSZP-s jelöltek akarják lejáratni őt. Közölte, régi lakcímére egy olyan dokumentum érkezett, amely pocskondiázó levélsorozatot tartalmaz. A levél feladója a helyi Teleki Blanka Gimnázium, az iskola igazgatója szerint azonban valakik visszaéltek az intézmény nevével, egyben el is határolódott a levéltől és feljelentést fontolgat. Márton Roland gyorsan válaszolt és kijelentette, semmi köze a levelekhez. Márton Roland a bajai hamis kampányvideó után is magyarázkodásra kényszerült, fiatalos hévvel, de a szocialista párt retorikájával keveredett ellentmondásba. Állította ugyanis, hogy a szocialisták székesfehérvári szervezetének „nincs és nem is volt soha Károlyi Attila nevű tagja, valamint nincs és nem is volt soha sporttagozata”. A Magyar Nemzet birtokába került 2012. február 22-ei jegyzőkönyv alapján ugyanakkor Károlyi Attila részt vett a szocialisták országos sporttagozati ülésén. Károlyi Attila neve a bajai videóhamisítási botrány kapcsán bukkant elő. Kőrös Gusztáv solti cigány önkormányzati képviselő, a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció korábbi tagja szerint a film megrendelője Király György, a szocialisták sporttagozatának alelnöke volt, s a felvételt elkészülte után Károlyi Attila személyesen vitte a Jókai utcai pártszékházba. Károlyi rendőrségi vallomásában a megyei sporttagozat elnökének nevezte magát. Érdekes, hogy székesfehérváriként, a helyi szocialisták vezetőjeként Márton Roland nem ismeri Károlyi Attilát.
PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.