Pesti Srácok

Nyugdíjcsalásban segédkezhetett portugál asszisztensének alkalmazásánál Gyurcsányné

Nyugdíjcsalásban segédkezhetett portugál asszisztensének alkalmazásánál Gyurcsányné

Senki nem tudta a Demokratikus Koalícióban (DK), hogy európai parlamenti alelnökük egy hazájában hivatali visszaéléssel gyanúsított portugál asszisztenst alkalmazott José Alberto Alves Pereira személyében – ezt a nehezen hihető közleményt adta ki a DK, miután az Origo kiderítette: EP-alelnökük, Gyurcsány Ferenc felesége egy lebukott, korrupt portugál asszisztenst dolgoztat. A V4NA nemzetközi hírügynökség által megkérdezett jogi szakértő szerint felvetődhet a nyugellátással kapcsolatos csalás gyanúja is. Az Observador nevű portugál újság szerint ugyanis azért alkalmazhatták Pereirát néhány hónapra, hogy a tisztviselőnek éppen meglegyen az uniós nyugdíjhoz előírt szolgálati jogviszonya – írta a V4NA nemzetközi hírügynökségre hivatkozva az Origo. Továbbra is kérdés: kapott-e valamit cserébe Gyurcsányné a portugál szocialistáktól, és ha igen, mit, hogy korrupt képviselőjüket alkalmazta, és vajon összefüggésben lehet-e azzal, hogy az európai szocialisták Gyurcsánynét EP-alelnöknek jelölték.

Az Origo írta meg, hogy az európai szocialisták (S&D) által jelölt európai parlamenti alelnök, a bukott magyar miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc felesége egy hazájában közel egymillió eurós csalás miatt eljárás alatt álló portugál EP-tisztviselőt alkalmazott asszisztensként. Az Observador nevű portugál újság szerint a feltűnően gyanús alkalmazás oka az lehet, hogy ily módon biztosítsanak uniós nyugdíjat a korrupciós üggyel meggyanúsított José Alberto Alves Pereirának. A korábban a szocialista EP-frakció portugál képviselőinek asszisztenseként szolgálatot teljesítő férfi ugyanis 1999 óta áll uniós alkalmazásban. Mivel azonban az Európa Tanács vonatkozó rendelete csak a 2009-es EP-ciklus kezdetétől biztosítja az uniós parlamenti alkalmazottak számára a tíz év szolgálat után járó uniós nyugdíjat, arra Pereira csak akkor jogosult, ha a mostani ciklus elején is folytatódik a szolgálata. Az asszisztens szerződését viszont most nem hosszabbította meg a portugál szocialista párt, vagyis Pereirának hiányzott néhány hónap szolgálati viszonya a nyugdíjjogosultság eléréséhez. Azzal viszont, hogy Gyurcsányné alkalmazta a korrupt portugál uniós bürokratát, biztosította számára az uniós nyugdíjat.

Trükkök, amelyekről nektek nem kell tudnotok...

A Demokratikus Koalíció ugyanakkor állítja: nem tudtak arról, hogy milyen üggyel gyanúsítják Pereirát Portugáliában. Megköszönték az Origónak, hogy kinyomozták portugál asszisztensük múltját, és azt írták, hogy így nem fogják meghosszabbítani a portugál bürokrata szeptember 2-án lejáró szerződését. Csakhogy Pereirának a portál információi szerint éppen elegendő szeptember 1-jéig dolgozni: akkor meglesz a nyugdíja. Az is meglepő, hogy azzal magyarázták, miért vettek fel egy portugál, két olasz és egy görög állampolgárságú munkatársat, hogy a korábbi német frakcióvezetést váltó spanyol frakcióvezetés és a mögötte álló déli tagállamok képviselőinek politikáját jobban megértsék. Nagyon hihető ez a magyarázat, az meg különösen, hogy míg Bordács Bálint, az Origo politikai újságírója néhány nap alatt ki tudta nyomozni Pereira zavaros múltját, Gyurcsánynénak és népes asszisztenciájának ez május óta sem sikerült, viszont az Origo cikke megjelenése után már néhány órával kész is volt a közlemény, elismertek mindent, és persze tagadták, hogy tudtak róla.

PestiSracok facebook image

Csalást követhetett el Dobrev Klára

A V4NA-nak nyilatkozó magyar jogi szakértő, ifj. Lomnici Zoltán szerint ha mégis bebizonyosodik, hogy a DK vezetése tisztában volt José Alberto Alves Pereira előéletével és alkalmazásának célja valóban a nyugdíjellátás biztosítása volt, akkor az felveti a csalás gyanúját. Az Európai Tanács 723/2004/EK rendeletét kijátszó bármiféle magatartás az Európai Unióban büntetendő. Magyarországon is, aki társadalombiztosítási ellátás, vagy az államháztartás alrendszereiből jogszabály alapján természetes személy részére nyújtható pénzbeli vagy természetbeni juttatás megszerzése vagy megtartása céljából mást tévedésbe ejt, tévedésben tart, vagy a valós tényt elhallgatja, és ezzel kárt okoz, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Ha egy uniós hivatalnok alkalmazásának törvényi vagy etikai korlátai vannak, és ennek ellenére a szabályok kijátszásával alkalmazzák az érintettet, a munkáltató a fentiek szerint bűnsegédként követheti el a nyugellátással kapcsolatos csalási magatartást – hívta fel a figyelmet ifj. Lomnici Zoltán.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Mohai Balázs

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.