
Az előkészítő ülést követően október 1-jén Czeglédy Csaba kihallgatásával megkezdődik a balliberális politikus, Czeglédy Csaba és társai büntetőpere a Kecskeméti Törvényszéken. A portál hozzáteszi, októberben további négy tárgyalási napon hallgatják ki Czeglédyt és a további terhelteket, akiket bűnszervezetben, folytatólagosan elkövetett, 6,3 milliárd forint összegű költségvetési csalással vádol az ügyészség.
A portál hozzáteszi, a szombathelyi önkormányzati képviselőt, a DK európai parlamenti képviselőjelöltjét ezenkívül 155 millió forint értékre elkövetett gazdasági csalással is vádolják. Ugyanakkor a másik hat vádlott beismerő vallomását követően jogerős ítéletek születtek, megkezdték büntetésük leülését.
A Magyar Hírlap úgy tudja, október elsején folytatódik az MSZP egykori elnökhelyettesének, Simon Gábornak a büntetőpere is. Simont különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással, hamis magánokirat felhasználásával, valamint közokirat-hamisítással vádolja az ügyészség.
A nyomozóhatóság szerint a volt politikus 2008 és 2012 között vagyonnyilatkozataiban és adóbevallásaiban jövedelemként csak az országgyűlési képviselői, valamint az államtitkári tisztségéért kapott bevételeit tüntette fel, miközben Svájcban, majd Ausztriában nyitott bankszámláin ismeretlen forrásból származó, több száz millió forintnak megfelelő devizát helyezett el
– írja a portál.
Forrás: magyarhirlap.hu; vezetőkép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Namond
2020-08-25 at 23:43
OBH, OBT, Kúriai vizsgálat az éves csúszás miatt?
A hivatalok vezetőinek parlament előtti beszámoltatása, Köztársasági Elnöki Hivatalba berendelése?
Mi a FSZ van itt?
Ditke
2020-08-25 at 15:38
A Bíróság nem mer elítélni gyurcsanyistákat,mert ők is azok.
utálat
2020-08-25 at 14:59
Én arra lennék kíváncsi mikor lesznek egy cellában.
gyurcsányiviktor
2020-08-25 at 14:59
Akkor leszek majd nyugodtabb, ha ez a gyurcsányi és ez a ceglédi az egymás melletti cellákból kívánják majd meg egymást, az életfogytosok során.
Namond
2020-08-25 at 14:50
Eddig tartottak a megbeszélések, hogy mit NE kérdezzenek?
aladin
2020-08-25 at 14:44
Már csak arra vagyok kiváncsi, hogy Gyurcsány mikor kezdheti Czeglédinek hordani az ebédet a sittre.
DrBibi
2020-08-25 at 14:20
Artatlan mint gyurcsàny Minek erre pènzt kiadni
Királytigris
2020-08-25 at 13:39
Elhúzzák a pert min. 10 évig, aztán mindkét csirkefogót felmentik.
Tudományos libsizmus
2020-08-25 at 13:33
Semmi vész libsik, úgyis felmenti a kommunista bíróság.