Pesti Srácok

Olaf Scholz: A mi célunk egy független Ukrajna megteremtése

Olaf Scholz: A mi célunk egy független Ukrajna megteremtése

Egyértelmű, hogy a múlt hét végi oroszországi események gyengítették az orosz elnök hatalmát, azonban egy gyengébb Vlagyimir Putyin még nagyobb veszélyt jelent – jelentette ki Josep Borrell kül- és biztonságpolitikáért felelős európai uniós főképviselő csütörtökön, Brüsszelben, az EU-tagállamok vezetőinek találkozójára érkezve.

– fogalmazott. A Wagner zsoldoscsoport meghiúsult lázadásával kapcsolatban Borrell elmondta: tisztázni kell, mi történt valójában, ki állt a felkelési kísérlet mögött, és számolni kell annak következményeivel is. Véleménye szerint bármi is történik Oroszországban, az EU-nak továbbra is támogatnia kell Ukrajnát, és ennek egyik eszköze továbbra is az Európai Békekeret.

PestiSracok facebook image

– szögezte le Borrell. Mint mondta, az Európai Uniónak fontolóra kell vennie, hogy az Európai Békekeretet, amelyből Kijev számára fegyvereket finanszíroznak, állandóbb eszközzé alakítsa át az ország hosszú távú felfegyverzésének érdekében.

– jelentette ki, hozzátéve, hogy fontolóra kell venni egy ukrajnai védelmi alap létrehozását.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár, aki szintén jelen volt az uniós csúcstalálkozó elején, úgy nyilatkozott: a Wagner csoport hétvégi lázadása azt mutatja, hogy az orosz rendszeren belül megosztottságok vannak. Hozzátette, hogy még túl korai lenne végleges következtetéseket levonni a közelmúltbeli eseményekből, és még nem világos, hogy hány Wagner-alakulat hagyja el Oroszországot. Hangsúlyozta, hogy a NATO-nak elsődleges feladata, hogy támogassa Ukrajnát, és kiemelte, hogy ehhez nagyon fontos az együttműködés az EU-val.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerint a lázadásnak még lehetnek "utórezgései", ezért fontos, hogy az EU "megkettőzze Ukrajna támogatását, legyen szó katonai képességekről vagy pénzügyi támogatásról". A migrációval kapcsolatban Von der Leyen elmondta: az EU arra törekszik, hogy megerősítse külső határait, felszámolja az embercsempészetet, valamint befektessen az unión kívüli országok gazdasági stabilitásába.

Olaf Scholz német kancellár érkezésekor a migrációs és menekültügyi paktummal kapcsolatban kijelentette: a dokumentum alapjaiban alakítja át azt a gyakorlatot, ahogyan az EU a migránsokat és a migrációs eljárásokat a határon kezelni fogja, a migránsok Európán belüli áthelyezése pedig – szavai szerint – "javulást" eredményez majd az unió határain található országok számára. Hozzátette, hogy Németország – szoros együttműködésben az EU-val – aktívan dolgozik majd azon, hogy "migrációs partnerségeket" kössön külső, különösen afrikai partnerországokkal azzal a céllal, hogy csökkenjen az EU-ba engedély nélkül beutazni próbáló emberek száma. Ismét megemlítette azt is, hogy szükségesnek tartják a legális migrációt, mert Németországnak és más uniós országoknak "nagyon nagy szükségük van a különböző készségekkel rendelkező munkavállalókra", hogy biztosítsák a gazdasági növekedést. Reményét fejezte ki, hogy az EU hamarosan végleges megállapodásra jut a "szabályos, a munkaerőpiacot erősítő migráció" ösztönzéséről, ugyanakkor megállapodik mindazok "hazatelepítéséről is, akik nem jogosultak az EU-ban maradni.

A Wagner-lázadással kapcsolatban Scholz azt mondta, az EU nem vett részt az akcióban, és nem próbál beavatkozni az orosz politikába.

– fogalmazott.

Giorgia Meloni olasz miniszterelnök az EU migrációs és menekültügyi csomagjával kapcsolatban kijelentette, hogy a javaslattal sikerült feloldani a "régóta fennálló feszültségeket" azon országok között, ahová a migránsok először érkeznek, és a másodlagos úti célt jelentő országok között.

– tette hozzá.

Kaja Kallas észt miniszterelnök Brüsszelben hangoztatott véleménye szerint az unióban befagyasztott orosz vagyon kamatait és nyereségét Ukrajna újjáépítésének finanszírozására kell fordítani.

– fogalmazott Kallas, majd hozzátette: többet kell tenni a háborús bűnök elszámoltathatóságáért.

Alexander De Croo belga miniszterelnök szerint szintén "logikus" lenne, ha a befagyasztott orosz vagyonból származó nyereséget Ukrajna újjáépítésére fordítanák. Azt mondta, Belgiumnak szerepe lesz ebben, mivel az Európában fellelhető orosz vagyon "nagy részét Belgiumban fagyasztották be".

Petteri Orpo finn miniszterelnök emlékeztetett arra, hogy országa NATO-csatlakozásával mintegy 1300 kilométerrel lett hosszabb a szövetség közvetlen határa Oroszországgal. Arra hívta fel a figyelmet, hogy keleti szomszédjában a politikai helyzet továbbra is bizonytalan, és ez biztonsági kockázatot jelent Európa számára. Kijelentette: a Finnországot és Oroszországot elválasztó határszakasz biztonságos.

– fogalmazott Orpo, majd hozzátette: ennek ellenére meg kell erősíteni a határvédelmet.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Olivier Matthys

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.