Pesti Srácok

Olaf Scholz az új német kancellár

Olaf Scholz az új német kancellár

Megválasztotta Olaf Scholzot kancellárnak a német szövetségi parlament (Bundestag) szerdán. Olaf Scholz 2018 óta alkancellár és pénzügyminiszter. A 736 fős parlamentben 707 képviselő vett részt a kancellárválasztáson, és 395-en támogatták a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) politikusát. Ez 26-tal több a minimálisan szükséges 369-nél – számolt be róla a Mandiner.

Olaf Scholz a második világháború utáni Németország kilencedik – és negyedik szociáldemokrata – kancellárja. Elődje, a 2005-ben hivatalba lépett Angela Merkel négy ciklus – 5860 nap – után, önként távozik a tisztségéből. Olaf Scholz megválasztása után Frank-Walter Steinmeier szövetségi elnök hivatalában átveszi megbízólevelét – ezzel az aktussal száll át rá a kancellári jogkör –, majd a Bundestagban leteszi hivatali esküjét. Olaf Scholz kormányát az SPD, a Zöldek és liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) koalíciója alkotja. A minisztereket a szövetségi elnök nevezi ki, majd ők is leteszik a hivatali esküt a Bundestagban, ugyancsak szerdán. A Scholz-kormány 2005 óta az első szociáldemokrata vezetésű kormány Németországban, és az első olyan kormány az ország második világháború utáni történetében, amelyet három partner alkot.

Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/EPA/Ronald Wittek

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.