Ismételten gyarmatosító politikával vádolta meg a francia kormányt Luigi Di Maio olasz miniszterelnök-helyettes, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) vezetője hétfőn este, azt követően, hogy korábbi kijelentései miatt bekérették az olasz nagykövetet a francia külügyminisztériumba.
Luigi Di Maio az olasz sajtónak nyilatkozva hangsúlyozta, nem gondolja, hogy szavai diplomáciai problémát okozhatnak, mivel “minden igaz”. Korábbi kijelentéseit megismételve kifejtette, hogy Franciaország 14 afrikai országban nyomtat pénzt, amellyel “megakadályozza ezen afrikai országok fejlődését, és hozzájárul a menekültek útnak indulásához, akik aztán életüket veszítik a Földközi-tengeren vagy az olaszországi partokra érkeznek”. Megjegyezte, Franciaország így tud jelentős nyersanyagokhoz jutni és fenntartani gazdaságát, miközben a migránsok Olaszországba érkeznek meg. Luigi Di Maio hozzátette: ha Európának van egy kis bátorsága, legyen ereje Afrika gyarmatosításának megszüntetéséhez.
Belefáradtam, hogy mindig a migráció következményeiről beszéljünk, az okok megszüntetése helyett. (…) Az okokat pedig az afrikai országok elmaradt fejlődése képviseli
– mondta Di Maio. Arra az újságírói kérdésre, hogy a francia érdekeltségbe tartozó afrikai államokból alig érkeznek menedékkérők Itáliába, Luigi Di Maio kijelentette: Líbiában is a 2011-es “őrült” francia bombázás teremtett káoszt. Az olasz miniszterelnök-helyettes minderről azután nyilatkozott, hogy Párizsban Nathalie Loiseau Európa-ügyi miniszter kabinetfőnöke bekérette az olasz nagykövetet, Teresa Castaldót az olasz miniszterelnök-helyettes előző napi “elfogadhatatlan megfogalmazásai” miatt. Di Maio vasárnap kijelentette, hogy az EU-nak szankcionálni kellene azokat az országokat, elsőként Franciaországot, amelyek a migránsoknak a Földközi-tengeren bekövetkező tragédiáiról tehetnek, és – szavai szerint – “Afrika elhagyására késztetik” a migránsokat.
Amennyiben Franciaországnak nem lennének afrikai gyarmatai, mert így kell azokat nevezni, a világnak csak a 15. legjelentősebb gazdasága lenne, s annak köszönhetően áll az elsők között, amit Afrikában művel
– mondta az olasz miniszterelnök-helyettes. Luigi Di Maio az úgynevezett gyarmati frankot vagy afrikai valutaközösségi frankot (Cfa) emelte ki, amelyet jelenleg a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége (UEMOA) és a Közép-Afrikai Gazdasági és Monetáris Közösség (CEMAC) államaiban mintegy 155 millióan használnak. Az 1999-ben megszabott árfolyam szerint egy euró valamivel több, mint 655 valutaközösségi frankot ér. A valutarendszert a francia, a szenegáli és a kameruni központi bank működteti. A bankókat Franciaországban nyomtatják, és a Cfa-államok valutatartalékuk felét a francia kincstárban helyezik letétbe. A francia jegybank ezért minden évben kamatot fizet nekik.
Az olasz sajtó szerint Luigi Di Maio kijelentései elsősorban olasz belpolitikai üzenetként szólnak a megkezdődött európai választási kampányban. Az M5S nem akar lemaradni a szigorú migrációs politikát folytató másik olasz kormánypárt, a Liga mögött, ezért “váltott” most Luigi Di Maio is hangzatosabb migrációs retorikára. A francia kormány elleni támadás a sárgamellényeseknek is szól, mivel az M5S a francia mozgalommal szeretne közös európai platformot alakítani.
Forrás: MTI; Vezető kép: EPA
Facebook
Twitter
YouTube
RSS