Pesti Srácok

Olyan nagy a nyomor az országban, hogy már kamionsofőrnek, szakácsnak se akarnak állni 600 ezres fizetésért

Olyan nagy a nyomor az országban, hogy már kamionsofőrnek, szakácsnak se akarnak állni 600 ezres fizetésért

Égető a munkaerőhiány a hivatásos gépkocsivezetőknél, amit tetéz az elöregedési folyamat; 5-10 éven belül a sofőrök fele, több tízezren vonulhatnak nyugdíjba - mondta a Világgazdaságnak Árvay Tivadar, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének kommunikációs vezetője.

Pedig fuvarozásban kifejezetten magas a kereseti átlag. A legjobban a nemzetközi szállítmányozásban fizetnek. Itt a napidíjukkal együtt 600 ezer Forintot is hazavihetnek a sofőrök. Ez az összeg az MKFE kommunikációs vezetője szerint vásárlóerő-paritás szempontjából megfelel egy németországi gépkocsivezető havi bérének.

A lap csütörtöki száma szerint az államilag támogatott hivatásos gépjárművezető-képzés révén, az OFA-programban az elmúlt három évben több mint 2500-an szereztek jogosítványt térítésmentesen. Nyolcosztályos általános iskolai végzettséggel OKJ-s képzésben is lehet szerezni hivatásos jogosítványt teherjárműre vagy autóbuszra. Árvay Tivadar hangsúlyozta: az OFA-program és az OKJ-s képzés csupán a tűzoltásra elegendő. Az MKFE ezért szorgalmazza, hogy a lehető leghamarabb induljon el a közoktatásban a hivatásos gépkocsivezetők képzése, amelyre középiskolát végzettek jelentkezhetnének - mondta.

A PS információi szerint nem csak a szállítmányozásban, a vendéglátásban egy egyre égetőbb a munkaőrhiány. A Balatonnál elkezdődött a toborzás a nyári szezonra. Már a strandi büfékben is kifizetnek 300 ezer forintot egy hónapra a munkavállalóknak és a legtöbb helyen a borravalót is eltehetik. Az elegánsabb éttermekben a pincérek fizetése elérheti a nettó 400-500 ezer Forintot. Amihez még hozzájön a jatt. A legnagyobb hiánycikk a szakács. Nekik a legkevesebb 600.000 Forintot kínálnak most a tónál, ingyenes szállással és tejes ellátással.

PestiSracok facebook image

Mindezek ellenére aggodalomra ad okot, hogy kevés a jelentkező. Már a tavalyi évben több vendéglátóhely úgy élt túl, hogy maguk a tulajdonosok, illetve a bérlők álltak a pult mögé, az alacsony létszám miatt nőtt a várakozási idő, és a sor a büféknél. De számtalan be is zárt, mert nem találtak munkaerőt.

Holott a jelenleg Magyarországon vendéglátásban elérhető bérek értéke, főleg ha az ingyenes szállást is ellátást is beszámítjuk, már nem alacsonyabb mint mondjuk Németországban. Az sem ritka, hogy szezonális munkahelyre egész éves állást kínálnak, több hónapnyi fizetett szabadsággal.

A vendéglátáshoz és a fuvaros szakmához lassan felzárkózik a kereskedelem is, ahol szintén rohamosan nőnek a bérek. Van olyan áruházlánc, ahol egy pénztáros már nettó 300 ezer Forintot is hazavihet. Az üzletekben az állást visszautasítók kifogása leggyakrabban a túl hosszú munkanap és a hétvégi munka.

MTI/PS, Vezető kép: Youtube

Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."