A miniszterelnök péntek reggel a szokásához híven a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! c. műsorában nyilatkozott a járvány hazai alakulásáról és arról, hogyan védekezik a magyar kormány. Orbán Viktor egyebek mellett beszélt a tegnap esti szenzációs focimeccsről, ahol Magyarország az utolsó percekben harcolta ki a jövő évi Eb-re a kijutást. A miniszterelnök mindezek mellett beszélt még a gazdaság élénkítéséről, adócsökkentésről és a német elnökség által kidolgozott jogszabály-tervezetről, amelyet, ha elfogadnak, akkor szerinte az EU-ból Szovjetunió lesz.
Sokat nem aludtam, végre történt valami jó, büszkék lehetünk a fiainkra
– kommentálta a tegnapi mérkőzést Orbán Viktor, miután Magyarország ismét kijutott a jövő évi Európa-bajnokságra.
Vikingeket harcban legyőzni nagy dolog
– közölte a miniszterelnök.
Érezhető mértékű lesz az adócsökkentés
A járványról a kormányfő kijelentette, hogy felkészítették az egészségügyet, a védekezéshez minden szükséges eszköz megvan, az orvosok és ápolónők száma azonban véges. Orbán Viktor elmondta, hogy a kijárási tilalom egy nehéz dolog, senki sem szereti, de muszáj volt meghozni. A miniszterelnök megismételte, hogy a korlátozások esetében Ausztria a minta, és ha nem hozzák meg a korlátozó intézkedéseket, akkor vészesen közel lett volna a határ, amikor már nem lehet elégséges ellátást nyújtani.
Jó ütemben, kellő pontossággal hoztuk meg ezeket a döntéseket. 99 százalék az esélye annak, hogy az egészségügy képes lesz működni, senkiről sem akarunk lemondani
– fogalmazott. A miniszterelnök elmondta, hogy jelenleg a koronavírus miatt 6690 ember van kórházban és 518-an vannak lélegeztetőgépen. Orbán Viktor szerint sok diákot mozgósítottak; akik eddig munkába álltak, azokról csak jót lehet mondani.
Az orvosok és az egészségügyi dolgozók lesznek majd az első helyen a beoltást illetően, ha lesz vakcina. Ebből nem szabad politikai ügyet csinálni, az a jó, ha minél több vakcina van, mindenki eldöntheti, melyikben bízik inkább
– emelte ki a miniszterelnök, aki szerint “nem állunk rosszul” a vakcina tekintetében, hiszen az már a horizonton van, csak néhány hetet kell kibírni. Ezzel kapcsolatban Orbán Viktor azt mondta, hogy Magyarországon nagyon szigorú a gyógyszerek forgalomba hozása, hiszen Magyarországon nem fordulhat elő, hogy valaki a rossz gyógyszer miatt betegszik meg, de a rugalmasság és a szigor közötti egyensúly megtalálása nem könnyű egy-egy gyógyszer engedélyezése során.
Különböző elméletek léteznek arról, hogy mi várható a járvány további részében. Előbb-utóbb megszűnnek a járványok, és a kérdés, hogy ezzel a mostanival mi alakul majd
– fogalmazott a kormányfő, majd azzal folytatta: csütörtökön döntés született arról, hogy az elviteles ételek áfáját lecsökkentik 5%-ra. Az azonnali intézkedések mellett egy munkacsoport folyamatosan dolgozik a gazdasági növekedés újraindításán; itt a lehetséges intézkedések elsősorban adócsökkentések lehetnek, a vállalkozásokat kell segíteni. A miniszterelnök azt mondta, hogy ha nem csökkentenek adót, akkor nem lesz munkahely.
2021-ben érezhető mértékű adócsökkentés kell
– közölte. Orbán Viktor Parragh László iparkamarai elnök javaslatáról, miszerint az iparűzési adót és a társasági nyereségadót fel kell függeszteni, azt mondta, hogy meredek, de azért fel lehet rajta kaptatni, csak a megfelelő arányt kell megtalálni.
Nem lehet az EU-ból Szovjetunió
Az uniós vitákról Orbán Viktor azt mondta, hogy sok leágazásuk van, ő maga személyesen sok levelet írt ez ügyben, lassan Tolsztoj-regényhősnek érzi magát.
A magyar álláspont világos, és ugyanazt mondom most is, mint nyáron. Az Országgyűlés leütött néhány cöveket, és ezt eddig is betartottam, és be is fogom tartani. A magyarok pénzét nem lehet elvenni, a gazdaság működni fog!
– mondta a miniszterelnök, aki szerint ha elfogadják az EP és a német elnökség által kidolgozott jogszabályt, akkor az EU-ból Szovjetunió lesz. A tervezetről a kormányfő kijelentette, hogy ideológiai alapon akar zsarolni országokat, és nem lehet fellebbezni. Régen a kommunista világban ezt szovjetellenes tevékenységnek hívták.
Az alapegysége az uniónak a tagállamok, és nem az Európai Parlament vagy az Európai Bizottság
– ismertette. Orbán Viktor szerint nem ilyenekről kellene beszélni, hanem a járvány elleni védekezésről, valamint a gazdaság újraindításáról. Állítása szerint azokban az országokban, ahol 100 százalék felett van az államadósság, ott hamar gond lehet.
Mi meg tudjuk oldani a problémáinkat, mivel tegnap is 2,5 milliárd eurót vettünk fel a pénzpiacokról
– mondta Orbán Viktor.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS