Pesti Srácok

Orbán a gazdakongresszuson: 80 százalékra emeljük az agrártámogatások nemzeti kiegészítésének mértékét

Orbán a gazdakongresszuson: 80 százalékra emeljük az agrártámogatások nemzeti kiegészítésének mértékét

A kormány 17,5 százalékról nyolcvan százalékra fogja emelni az agrártámogatások nemzeti kiegészítésének mértékét – mondta a miniszterelnök szombaton, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) gazdakongresszusán. Orbán Viktor hangsúlyozta: ez azt jelenti, hogy a nemzeti, az uniós és várható magánbefektetői forrásokkal együtt a következő években kilencezer milliárd forint jut majd az agráriumnak.

– tette hozzá. A kormányfő szerint ezzel az összeggel el kell oda jutni, hogy az agrár-feldolgozóipar nyolcvan százalékban magyar tulajdonban legyen. Hozzátette: ha húsz százalék a külföldi és nyolcvan százalék a magyar tulajdon az élelmiszeriparban, akkor azt is el lehet érni, hogy az emberek által fogyasztott élelmiszer nyolcvan százalékban magyar legyen. A kormányfő fontosnak nevezte, hogy erősítsék a vidék népességmegtartó erejét. Ezért azt szorgalmazta: minden vidéki járásban biztosítani kell mindazt azt a civilizációs vívmányt, amelyik a városokban elérhető.

PestiSracok facebook image

– sorolta. Kijelentette: a kormány az agrárszervezetekkel kötött megállapodásában azt vállalja, hogy se felnőttnek, se diáknak ne kelljen napi egy óránál többet ingáznia ahhoz, hogy európai minőségben élhessen. Annak a meggyőződésének adott hangot, hogy Magyarország a jövő nyertese lesz és lehet, ha két fontos nyersanyagát, a földet és a vizet jól használja ki, és egy ütésálló, saját magát ellátni képes gazdaságot épít fel. A gazdakongresszus résztvevőit arra figyelmeztette: ne engedjék, hogy ezek a derék városi népek kiénekeljék a sajtot a szánkból és lebeszéljenek bennünket Paks II megépítéséről.

– jelentette ki. A fiatal gazdáknak azt kívánta, hogy a magyar vidék politikai hagyományában is a találják meg a helyüket.

– tette hozzá, megjegyezve azt is, hogy ő a rendszerváltás óta az első falusi miniszterelnök. Egyben reményét fejezte ki, hogy Magyarországon is kialakul az a hagyomány, hogy a családok politikai állásfoglalásában hosszútávú, stabil megbízhatóság alakul ki, vagyis egy idő után az embernek nem kell azon gondolkodnia, hova szavaz, mert azt választja, amit a szülei és a nagyszülei.

Forrás: Orbán Viktor Facebook-oldala; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.