Pesti Srácok

Orbán Balázs: Budapest működése stabil

null

Az önkormányzatok támogatása emelkedik, Budapest működése stabil és a kormány ebben mindig partner lesz – mondta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján, pénteken.

– közölte Orbán Balázs.

PestiSracok facebook image

– mondta az államtitkár.

– jegyezte meg Orbán Balázs. Hozzáfűzte: a járványügyi védekezéssel összefüggő költségvetési intézkedések sem veszélyeztetik az önkormányzatok működési stabilitását.

– mondta. Orbán Balázs szerint a szolidaritási hozzájárulással kapcsolatban félreértések vannak.

– közölte. Az államtitkár emlékeztetett arra is, hogy a 2010-es kormányváltás után a második Orbán-kormány 1300 milliárd forint önkormányzati adósságot vállalt át, ezen belül csak Budapest esetében 375 milliárdot. A fővárosi beruházásokat pedig azóta mintegy 8000 milliárd forinttal támogatta a kormány.

– hangsúlyozta Orbán Balázs. Ugyanakkor az államtitkár értetlenségét fejezte ki amiatt, hogy – Karácsony Gergely főpolgármester bejelentése szerint – elhalasztják a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának következő ülését.

– szögezte le Orbán Balázs.

Karácsony Gergely főpolgármester pénteken közölte Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszterrel, hogy kezdeményezte a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa következő ülésének elhalasztását. A főpolgármester a városvezetés lépését azzal indokolta, hogy a 2021-es költségvetés tervezete "olyan mértékű elvonással sújtaná" a települési, a kerületi önkormányzatokat és a fővárost, amely Budapest fejlesztésével, működésével kapcsolatban is bizonytalan helyzetet teremt.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.