Pesti Srácok

Orbán Viktor megvédte a pedofilellenes törvényt

Orbán Viktor megvédte a pedofilellenes törvényt

A gyermekek szexuális neveléséről kizárólag a szülő dönthet – írta Szamizdat 10. című, a miniszterelnök honlapján csütörtökön magyarul, angolul és németül is megjelent írásában Orbán Viktor. A kormányfő úgy fogalmazott: most a pedofilokat radikálisan büntető, a gyermekeinket pedig radikálisan védelmező új törvények miatt verik félre az európai harangokat. Hiába, a mozgalom örök, már nem a világ proletárjai egyesüljetek, hanem a világ liberálisai egyesüljetek az új jelszó – írta a miniszterelnök, hozzátéve: ez csak erősíti azt a közép-európai meggyőződést, hogy ma a liberális voltaképpen a diplomás kommunista.

Orbán Viktor azt írta: a mostani baloldali kampány Magyarország ellen újabb bizonyíték arra, hogy ma a baloldal a szabadság ellensége, mert szólásszabadság helyett általuk definiált politikai korrektséget, véleménypluralizmus helyett pedig véleményhegemóniát akarnak a maguk számára.

– szögezte le a kormányfő. Rámutatott: az új magyar törvény csak világosan rögzíti, hogy a gyermekek szexuális neveléséről kizárólag a szülő dönthet.

PestiSracok facebook image

– közölte. A miniszterelnök úgy folytatta: a szülők joggal várják el azt is, hogy olyan felületeken, amelyeket gyermekeink korlátozás nélkül használnak, se pornográfia, se öncélú szexualitás, se homoszexualitás, se nemváltoztató programok ne legyenek elérhetőek.

– fűzte hozzá Orbán Viktor. Hangsúlyozta: Magyarországon senki sem szól bele abba, hogy a felnőttek miként élnek.

– írta a kormányfő, rámutatva: ezért a magyar törvény nem vonatkozik a 18 év feletti felnőttek életére, szexuális szokásaira, sem az ő saját, felnőtt nyilvánosságukra. Sőt – jegyezte meg –, a magyar társadalom európai kontextusban az egyéni szabadság és a tolerancia mellett leginkább elkötelezett európai népek közé tartozik. Orbán Viktor hozzátette: ennek okai a kulturális hagyományainkban, a keresztény szabadságban, a nemzeti szabadságért vívott harcokban, és a kommunizmus és a kommunista önkény mély megvetésében gyökereznek.

– fogalmazott a miniszterelnök, aki szerint a törvény méltó folytatása az európai szabadsághagyományoknak.

– írta Orbán Viktor a Szamizdat 10.-ben.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.