A költségvetés meg fogja védeni a családokat, a támogatási rendszerüket és a rezsicsökkentést is – közölte Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A kormányfő beszámolt arról is, hogy Magyarország keményen állta a sarat a legutóbbi, olajembargóról szóló európai uniós tárgyalásokon. Továbbá kijelentette, hogy kevés ország van olyan stabil politikai helyzetben, mint hazánk.
Orbán Viktor azt mondta, azért nem jött el a Kossuth Rádióba az elmúlt időszakban, mert az elmúlt öt hétben kormányt kellett alakítani és ez a munka megterhelő. A jövő évi költségvetés összeállításáról elmondta, hogy nem volt egyszerű feladat. A miniszterelnök szerint ilyenkor el kell gondolni a teljes jövő évet. Elárulta, hogy a soproni kihelyezett kormányülésen arra jutottak, hogy a háború akár még a következő évünket is beárnyékolhatja.
A háború következményei alól nem húzhatjuk ki magunkat
– mondta Orbán. Az első ilyen hatás az infláció, ami más mint egy normál helyzetben kialakuló infláció. A kormány úgy számol, hogy a jövő évre is egy háborús inflációt kezelni képes költségvetés kell. A büdzsének az ezzel járó gazdasági válságot is kezelnie kell. Ezért hozták létre a rezsivédelmi és honvédelmi alapot, amivel a családok életszínvonalát kívánják megvédeni. Elmondta, hogy Brüsszelben azért nem értik a rezsicsökkentés lényegét, mert nyugaton többet keresnek az emberek, nem jelent nekik akkora problémát a rezsi kifizetése.
A költségvetés meg fogja védeni a családokat, a támogatási rendszerüket és a rezsicsökkentést is
– jelentette ki a miniszterelnök. Hozzátette: százezer kisvállalkozást benne tudnak tartani a rezsicsökkentésben, erről ma ad ki rendeletet a kormány. Orbán Viktor elmondta: a gazdasági ügyekkel foglalkozó miniszterek szerint a kormány intézkedései 5–6 százalékot faragnak le az inflációból. Kijelentette: amíg háború van, infláció is van, ezért a háborús infláció letörésének egyetlen módja a béke.
A magyar kormány szinte az egyedüli Európában, amely szerint a békét kell finanszírozni, nem a háborút
– folytatta a kormányfő. Mint mondta, a háborús uszítókat vissza kell szorítani. Vannak üzleti körök, akik a háborút finanszíroznák, például Soros György. Orbán Viktor reagált arra is, hogy Brüsszel kötelezettségszegési eljárást indítana Magyarország ellen a benzinársapka miatt. A miniszterelnök azt mondta, rendkívüli helyzetben rendkívüli intézkedésekre van szükség, ezt Brüsszelnek is meg kell értenie.
A Kossuth Rádió műsorvezetője felvetette, hogy nincs szó arról, hogy az olajembargó mennyi ideig jelenthet megoldást a közép-európai országoknak. Veszélyt jelent-e az importvám? – kérdezte.
Az igaz, hogy Magyarország keményen állta a sarat
– jegyezte meg az uniós tárgyalásokról Orbán Viktor, aki megjegyezte, hogy a csehek és a szlovákok nem álltak ott mellette az éles helyzetekben. A kormányfő szerint a józan ész győzött, amikor elfogadták, hogy azoknak az országoknak nem megoldás a tengeren keresztül szállított olaj, akik jelenleg szinte kizárólag csővezetéken kapják ezt a nyersanyagot.
Nagyon kevés ország van olyan stabil politikai helyzetben, mint Magyarország
– vetett fel egy szempontot Orbán Viktor a brüsszeli tárgyalásokkal kapcsolatosan. Szerinte nem csupán sunyiskodásról van szó, amikor őt küldik ki megharcolni ezeket a vitákat.
Friss felhatalmazás van mögöttünk, kétharmados győzelmet arattunk, a kormány gyorsan tud dönteni, mert háborús vészhelyzet van
– sorolta Orbán Viktor. Hozzátette: a francia elnök helyzete hasonlatos még a magyar vezetéshez, aki szintén most nyert választást, megnyugtató előnnyel.
Ha kiáll az ember az olajembargó ellen, akkor mindenki megtámadja
– emlékeztetett a kormányfő. A gázembargóval kapcsolatosan elmondta: ugyanúgy kezdődik a felvetése, mint anno az olajembargóé. Először csak lebegtetik, Németország élből elutasítja, majd pár hét elteltével megváltoztatják a véleményüket. Itt már nemcsak arról van szó, hogy Magyarországnak nincs alternatívája, hanem egész Európát tenné tönkre. Orbán Viktor abban bízik, hogy a józan ész kerekedik majd felül. Orbán Viktor kijelentette: nem szabad elvitatni, hogy Ukrajnának joga van megvédeni saját magát.
Nem az a kérdés, hogy ők mit csinálnak. Az igazi, kérdés, hogy mi, nyugatiak, és az amerikaiak mit csinálnak. Arra kellene eszközöknek bevetni, hogy béke legyen
– mondta. A miniszterelnök aláhúzta: a szankciók háborús inflációt okoznak. Ha Magyarország nem kezd el a béke hangján beszélni, és senki nem beszél ezen a hangon, akkor sosem lesz béke. A kormányfő felhívta a figyelmet arra: ha olyan egyszerű lenne áthárítani az extraprofitadót az emberekre, akkor nem tiltakoznának azok a piaci szereplők, akikre a kormány kivetette azt. A miniszterelnök köszönetet mondott a bankoknak és a cégeknek, akik a különadót be fogják fizetni a közös kasszába.
A hatósági árakról a miniszterelnök elmondta: körültekintően kell eljárni, a következményeket fel kell mérni. Ahogy fogalmazott, a mostani kormányban több, gazdasági kérdésekkel foglalkozó miniszter is van; az ő feladatuk, hogy javaslatot tegyenek arra, meghosszabbítsák-e az árstopot. Orbán Viktor elmondta, hogy ő szeretné megtartani a hatósági árakat. A Mol vezérigazgatójának felvetésére, aki azt javasolja, hogy július elsejével fokozatosan vezessék ki a hatósági áras üzemanyagot, úgy reagált: minden a háborún múlik.
A Timmermans-féle karbonadóról elmondta, hogy nem biztos, hogy időszerű a felvetése.
Európa talán már nem is táncol a gazdasági válság peremén, hanem benne van; ilyen esetben plusz adók kivetését szorgalmazni érzéketlenség és a realitásokról való elrugaszkodás
– jelentette ki a miniszterelnök.
Ilyen emberek jobb, ha inkább nem is hoznak döntést
– utalt az Európai Bizottság alelnökére Orbán, aki nagy teljesítménynek nevezte, hogy az Európai Parlament megmakacsolta magát és végre az emberek oldalára állt, amikor leszavazta a javaslatot. A kormányfő álláspontja a témával kapcsolatban egyébként változatlan; szerinte a nagy szennyezőknek kell megfizetniük ezeket a terheket, amit a brüsszeli javaslat alapján az emberektől akarnak beszedni.
Forrás: Kossuth Rádió; Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
Facebook
Twitter
YouTube
RSS