
Hosszú napjai vannak Orbán Viktor miniszterelnöknek, akinek gépe szerda este landolt Belgiumban. A csütörtökön kezdődő EU-csúcson nehéz pillanatok vártak a kormányfőre, az első napi találkozó előtt a svéd miniszterelnök már jelezte, kemény kérdéseket fog intézni Orbán Viktorhoz. Szerda este landolt Orbán Viktor gépe Belgiumban, csütörtökön pedig már megkezdődött az európai állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács találkozója, ahol a svéd miniszterelnök a tanácskozás előtt jelezte, kemény kérdéseket fog intézni Orbán Viktorhoz.
A svéd reakciókat nem hagyta szó nélkül Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója sem, aki a svéd kormánytagok korábbi, Magyarországgal kapcsolatos bírálatait szedte össze. Orbán Viktor pénteken is helyzetjelentést adott Brüsszelből, a tárgyalások második napján. A rövid bejegyzésben a kormányfő jelezte:
A meló megy tovább
A miniszterelnök most egy bejegyzéssel jelentkezett, miszerint véget ért az EU-csúcs.
A közép-európai országok megállapodtak: Mateusz Morawiecki koordinálásával közösen lépünk fel, hogy megvédjük a gazdákat az ukrán gabonadömping káros hatásaitól
– írta a kormányfő.
Korábban a miniszterelnök közösségi oldalán egy rövid összeállítást is közölt Két hosszú nap Brüsszelben. EU-csúcs. címmel, amelyben az elmúlt két napról láthatunk néhány villámfelvételt.
Forrás Facebook
Judit
2023-03-25 at 14:46
Egyetértek ” Őrnagy ” hozzászóló és ” ejnye té elvtárs” hozzászóló írásával, pontosan így igaz.!!!
t
2023-03-25 at 09:11
Ejnye…
Ezt jól megaszondad te egy bites.
ejnye té elvtárs
2023-03-25 at 07:04
Te génselejt “t” elvtárs, ne fecséreld nemes gondolataidat a PS-re!
Tárt karokkal vár az aljas gazember Dobevtehén árnyékszék-kormányába, mert szeretne egy újabb tárcát létesíteni: Kormánybuktató géniuszok minisztériuma. A bársony árnyékszék várományosa csak te lehetsz bolsevik takonygerincűként.
t
2023-03-25 at 05:53
Tipikus ps felkonf.
Már a vastag betűs felvezető is egy önmagát ismétlő összeollózott rogáni hablaty.
Gábor
2023-03-25 at 01:51
EU csúcs.: Angela Dorothea M. aki már tudomásom szerint amerikában él, fémykorában nevezte ki ezt a nőt még hadügyminiszterré. Olyan jó hadügyes volt, mint itt a vadbarom Ágnes, amit lehetett tönkretett.
Én el is neveztem már 1 éve Ursula von der Leidernek,/ a medvebikával és a hamburgi kopasszal, akik a mai németország és az EU fénypontjai!. Aki egy kicsit tud németül az érti. A többiek, meg a csicskások csicskásai. Ezek mind felsőbbrendüek, csak ök lehetnek huncutok.
Nem tudom lesz e még Gripenünk? Üdv: @1g.
22.03.25
Orientál
2023-03-24 at 19:47
Svéd miniszterelnök számunkra az mint a hazug rágalmazó és kártékony Gyurcsány.
angelblind652
2023-03-24 at 19:04
“Sas” jókat nevettem, szellemes vagy.
angelblind652
2023-03-24 at 19:03
Ezek azt hiszik, hogy a spanyol viaszt szarják éppen. Valaki mondja meg már nekik, hogy nem “arra” van EUROPA, hanem ERRE! Könnyű nekik, hiszen ahhoz, hogy az oroszok elfoglalják Svédországot, egy- két országot még be kell kebelezni. DE NEM IS EZT AKARJÁTOK TI NAGYSZARVÚ VIKINGEK, NEM HÁT, GAZDAGODNI AKARTOK A MÁSOK VÉRÉBŐL. FÚJ! EZ AZTÁN AZ ELFOGADHATATLAN. MI NEM A TI SZOLGÁITOKNAK SZEGŐDTÜNK! TÉVEDTETEK SZAREVŐK! A MAGYAR NÉP EGYETLEN KISUJJA IS TÖBBET ÉR AZ EGÉSZ KI*SZOTT ORSZÁGOTOKNÁL! ÚGYHOGY VISSZA AZ AGARAKKAL. MOST NÁLUNK VAN AZ ADUÁSZ!
Királytigris
2023-03-24 at 18:56
Gábor2023-03-24 at 17:45!
Gabikám! Álmodozásod az élet megrontója, mely kancsalul fesetett egekbe néz.
Gábor
2023-03-24 at 17:45
Az 50,0000000000000000000000000000000001 százalékával kevesebbet kellene ugrálnia, mert mire hazaér, már nem a kormányváróba irányítják.
Sas
2023-03-24 at 17:28
Svédeket általában horrorfilmekben szerepeltetnek, hollandokkal, vagy melankólikus művészfilmekben, mint deprimált értelmiségi, aki megette a feleségét.Velük tárgyal?
Sas
2023-03-24 at 17:18
De mi az a –svéd–? Amerikai szövegeket nyomó kretén-aki idővel arab vagy fekete lesz?De most még fehér buzi? Az komoly.
Őrnagy
2023-03-24 at 16:39
A svéd miniszterelnök jobban teszi ha nem a kemény kérdéseken gondolkodik, hanem azon, hogy hogyan szeretne bocsánatot kérni Magyarország rendszeres vegzálása és a Magyarország elleni gyűlöletkeltésük miatt, és a bocsánatkérés után hogyan akarja gyakorolni a meghunyászkodást! Ha ez megvolt, akkor jelezheti, hogy szeretné kérni a magyar parlamentet, hogy hagyják jóvá a NATO csatlakozási kérelmüket. Mert ha a Magyarország elleni hergelést tovább folytatják, soha a büdös életben nem lesznek NATO tagok, ha ez a magyar parlament döntésétől függ.
Ettől persze még nem lesznek NATO tagok, mert ott vannak még a Torok igények.