Pesti Srácok

Orbán Viktor a Tihanyi Apátság átadóján: Az európai élet fundamentuma van veszélyben (Videó)

Orbán Viktor a Tihanyi Apátság átadóján: Az európai élet fundamentuma van veszélyben (Videó)

Kétszáz új templom épült az elmúlt években a Kárpát-medencében, és háromezret újítottunk föl – mondta Orbán Viktor a felújított Tihanyi Bencés Apátság átadóján.

Orbán Viktor a felújított Tihanyi Bencés Apátság átadó ünnepségén kijelentette, hogy

A miniszterelnök felidézte: a tihanyi bencéseket a történelem során háromszor próbálták meg eltörölni a föld színéről, de mindannyiszor újra egymásra találtak és visszaépítették a lelki házat és a kőfalakat is. A miniszterelnök szerint ugyan lehet, hogy van akit meglep, de úgy tűnik, a török, a jozefinista, majd a kommunista bezárás és üldözés közül az utóbbiból volt legnehezebb talpra állnia a tihanyi bencés apátságnak.

PestiSracok facebook image

A kormányfő emlékeztetett:

Rámutatott arra is, a Tihanyi-félsziget már ezer évvel ezelőtt kelet és nyugat békés és gyümölcsöző találkozóhelyévé vált. A templom alapító I. András hitvesével, Anasztáziával, keleti papok is érkeztek e szent dombok közé, ahol a nyugati bencés szerzetesekkel együtt éltek, dolgoztak, imádkoztak, térítettek. Orbán Viktor ezt követően azt mondta:

A kereszténység kultúra és civilizáció is

Az apátság felújítása kapcsán Orbán Viktor emlékeztetett, a kormány az elmúlt években több mint 3000 templomot újított meg és 200 új templomot épített a Kárpát-medencében. A miniszterelnök úgy fogalmazott:

A kormányfő állítja: meggyőződése, hogy a jövőnek sem lehet vetni más alapot, mint ami vettetett itt Tihanyban ezer évvel ezelőtt.

Orbán Viktor hangsúlyozta:

Új anarchia, új Bábel

Orbán Viktor az ország uniós nyomás kapcsán rámutatott: „azt akarják, hogy keveredjünk össze más világból érkezett népekkel, keverjük össze a hagyományos nemi szerepeket, és a tetejébe még egy vesztes háborúba is belekevernének bennünket”.

Majd a kormányfő azt mondta, hogy

Hozzátette, jó szándékú emberekként, egy háború által meggyötört nemzet tagjaiként békeszerető keresztényekként fáj látnunk, hogy háborús pszichózis fertőzte meg Európát.

A miniszterelnök ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy

Emlékeztetett arra, az Uniót alapító atyák keresztény emberek voltak, nem erre találták ki az Európai Uniót. Szerinte szabad, keresztény európai nemzetként nem engedhető meg, hogy a magyarok feje fölött döntsenek Európa jövőjéről.

Keresztény Európát akarunk

A miniszterelnök emlékeztetett arra, az Uniót alapító atyák keresztény emberek voltak, nem erre találták ki az Európai Uniót. Szerinte szabad, keresztény európai nemzetként nem engedhető meg, hogy a magyarok feje fölött döntsenek Európa jövőjéről. Orbán Viktor azt mondta, hogy

Majd kiemelte: kereszténység nélkül, ahogy az alkotmányunk is mondja, Magyarország nem létezne. E jelben győztünk és győzni is fogunk újra és újra.

Történelmi sorsközösségben élünk a románokkal

Beszédében a kormányfő kitért a román elnökjelöltek vitájára is. Felhívta a figyelmet arra, megszólították Magyarországot a kereszténység kapcsán. Az egyik elnökjelölt, Simion azt mondta:

Orbán Viktor leszögezte: ezzel teljesen egyetért. Majd úgy fogalmazott:

Hangsúlyozta: mind a románok, mind a magyarok teljes jogú polgárai az Európai Uniónak és azok is maradnak, a kereszténységért és a szuverenitásért folytatott küzdelemben számítaniuk kell egymásra.

Forrás: Origo/Orbán Viktor Facebook-oldala

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.